A napokban zajló 12. Miroslav Krleža Fesztivál nyitóelőadásaként a horvát író tavaly megtalált drámai töredéke került színpadra. A monodráma a hatalom és a művész viszonyát járja körül Francisco Goya, az udvari festő élettörténetéből kiindulva. A címszerepet az előadást rendező Zijah Sokolović játszotta, a szövegkönyvet pedig Selma Parisi készítette.
Érdemes megjegyezni, hogy Krleža július 7-én, a mostani fesztivál utolsó napján lenne százharminc éves. Az egyik legjelentősebb horvát író mindeddig ismeretlen drámai szkeccsét az ifjú pólai irodalomtörténész, a zágrábi Miroslav Krleža Lexikográfiai Intézet munkatársa, Pavle Bonča találta meg tavaly, a Krleža-hagyaték feltárása közben. Hogy miért csak most került elő? Először is, a szerző élete végén hozott döntését tiszteletben tartva 2001-ig le volt pecsételve a hagyaték, így nem volt kutatható. Hogy mi következett ezután? „Az említett kéziratot teljesen váratlanul találtam meg egy apró mappában, amelyről azt hittem, hogy a szerző életrajzi jegyzeteit tartalmazza a spanyol festőről” – nyilatkozta Bonča.
A zavart az okozta, hogy a kutatók nem is tudtak a szöveg létezéséről. Krleža ugyan közölt egy esszét Goyáról, amely a zágrábi Obzorban jelent meg 1926-ban, és van egy évekkel későbbi utalás is, Krleža megemlíti, hogy írt Goyáról 1917-ben, amely felett – bizonyára tévedésnek vélve – átsiklott a kutatás. Bonča nagyrészt erre alapozza a kézirat datálását, de szélesebb periódust jelöl ki tanulmányában, a keletkezést az 1917 és 1923 közötti időszakra teszi. Egyébként érdekes egybeesés, hogy a térség másik jelentős írója, Ivo Andrić is közölt egy Beszélgetés Goyával című esszét, amely tíz évvel Krleža szövege után jelent meg. A kéziratot azonosító Pavle Bonča korábbi tanulmányaiban is a képzőművészet hatását vizsgálta Krleža életművében, az összefüggésekkel immár több átfogó írás foglalkozik.
A töredékben maradt drámai monológ, a Goya a Legendák-ciklusba illeszkedett volna, amelyben a szerző az emberiség olyan „lángelméit” jelenítette meg, mint Michelangelo Buonarrotti, Kolumbusz Kristóf vagy Jézus Krisztus.
Ebben a részben Goya a művészek hatalomhoz fűződő dilemmáival foglalkozik,
a spanyol királyi udvar, IV. Károly és VII. Ferdinánd, valamint a szellemi függetlenség közötti őrlődéssel. Három részre tagolható a mű, legalábbis a kézirat két széljegyzete alapján: A vágy két alakja (Dvije figure čežnje) drámai monológot tartalmaz, míg az Exodus felskiccelt jelenetek halmaza, amely Goya spanyol udvarból való visszavonulását és az 1824-es bordeaux-i emigrációját állítja középpontba.
Július 5-én a fesztivál keretén belül a Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár nagytermében kiállítás nyílt Krleža kézirataiból, amelyek a könyvtárban őrzött hagyatékból származnak. A Glembay család oldalai és Krleža naplója mellett látható a Goya is – az esszé kézirata éppúgy, mint a most megtalált fragmentumé. A kiállítás megnyitóján az intézmény igazgatója, Ivanka Stričević megjegyezte: „Krleža szavainak jelentése nem fakult ki az idő múlásával. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik számunkra, hogy egyre prófétaibbá válik, gondolkodásra ösztönöz, új megközelítésekre és értelmezésekre ad lehetőséget.”
A mini szimpózium során Krleža-szakértők igyekeztek különböző aspektusból közelíteni az életműhöz. Lada Čale Feldman a drámaírót vázolta, Suzana Marjanić a képzőművészeti hatásokat elemezte, Irena Galić Bešker pedig a Krleža-hagyaték gondozását mutatta be. Az is kiderült, hogy bár a fennmaradt dokumentumok nagy része itt található, ugyanakkor más könyvtárakban is őriznek Krleža-kéziratokat, sőt, több belőlük magángyűjteményekben lappang. Úgy látszik, az idős szerzőnek, akit megrémített a gondolat, hogy a jegyzeteit majd valaha idegen kezek forgatják,
nem sikerült véghez vinnie megkezdett tervét, és elégetnie a kéziratait.
A már említett Pavle Bonča a Goya-kézirat megtalálásáról és az életműben elfoglalt helyéről beszélt. Beszámolóját egy érdekes megjegyzéssel zárta, miszerint a hagyatékban egy marionettdráma részletei is megtalálhatóak, amelyben először bukkan fel Petrica Kerempuh alakja Krležánál. A szerző egyik legkülönösebb nyelvi teljesítménye ugyanis e népi figurához, Till Eulenspiegel horvát testvéréhez kötődik. E verseit félig kaj nyelvjárásban, félig kitalált, archaikus nyelven írta meg a költő. (Magyarul Csuka Zoltán kiváló fordításában Éjtszakának virrasztója címen jelent meg a verseskötet – a fordítást egyébként maga Krleža is olvasta, aki jól tudott magyarul, és ifjúkorában rajongott Adyért.)
A fesztivál lelkétől és rendezőjétől, Goran Matovićtól pedig azt is megtudhattuk, hogy a drámai fragmentum színpadi feldolgozása hogyan jött létre. A Krležát egykor személyesen ismerő színész-rendező elmondta, hogy egy napon, amikor Zágráb belvárosában sétált, meglátta Zijah Sokolovićot [boszniai származású színész – a szerk.] a téren, és tudta, hogy megtalálta Goyát. Igaz, Goya – meglátása szerint – csúnyább volt, mint Zijah…
Sokolović és Selma Parisi nem riadtak vissza a fragmentum színpadra állításától, sőt,
mintha éppen a töredékességet igyekeztek volna az előadás mozaikszerű szerkesztésével kihasználni.
Ennek legsikerültebb stratégiái Sokolović színpadi csöndjei, amelyeket intenzív jelenléttel töltött meg. A kosztüm és a látvány csak rásegített Sokolović alakításának szélsőségeire: Goya hol rosszmájú és megfáradt cirkuszigazgatónak vagy állatszelídítőnek tűnik, hol pedig csípős öniróniával korbácsolja magát (látvány: Mirza Huntić, kosztüm: Lejla Hodžić). A maszkok (Narda Nikšić) és a szimbolikus gesztushasználat még jobban kidomborították a szöveg központi problémáját: az udvari festő megalkuvásait, a hatalom kiszolgálását, amely ellentétes saját meggyőződésével.
A művészt szétfeszítő ellentmondások világából Goya Bordeaux-ba menekül. A darab ezen része a belső motivációk feltérképezésére épül.
Este Goran Matović játszotta a Krleža-szövegek és saját visszaemlékezéseinek hommage-ából alkotott monodrámáját, az Emlékezzetek rám 2022-ben (Sjetite me se 2022) című darabot. A cím az idős Krleža mondata, amelyet az ifjú Matovićnak mondott, számára máig érthetetlen okból. Ez az év azonban végül elérkezett – a monodrámát tavaly mutatták be.
A fesztivál során a közönség több Krleža-interpretációt is láthatott. Hétfőn a Horvát Nemzeti Színház adta elő Krleža Legendájának részleteit (ennek a sorozatnak a része lett volna a Goya is). Az összeállítást Vesna Kosec-Torjanac értelmezésében láthatta a közönség.
A Filip és Nikša Eldan testvérpáros minimalista projekcióra épülő előadásában a civil jelenlét dominált.
Kedden az észak-macedóniai Prilep Vojdan Černodrinski Színháza A Glembay családdal vendégszerepelt. Branko Brezovec rendező a mobilis díszlet révén folyamatosan változó térrel, a világítással és a szuggesztív látvánnyal dinamikus, álomszerű világot teremtett. Csütörtökön pedig Krleža Az ész határán (Na rubu pameti) című regényéből készült adaptációt láthatta a közönség, Dragan Despot, a közkedvelt énekes-dalszerző, és a verseket is megzenésítő Arsen Dedić közreműködésével. Ezen kívül kortárs horvát festők képeiből nyílt kiállítás Dialógusok címen a zágrábi városi múzeumban. Gordana Bakić szürkés-fehér absztrakt képén például a Goya néhány sorával találkozunk.
Az eseménysorozatban egy Krleža zágrábi lakcímeit végigjáró séta is helyet kapott. A költő életének állomásait követve Marina Bagarić vezette a sétát, az egyes helyszíneken pedig ismert zágrábi színészek adtak elő idevágó Krleža-részleteket.
A séta a Radićeva utcai szülőháztól indult, és a városközpont feletti lejtők régi villái között helyet foglaló Krležin Gvozdon végződött,
annál a villánál, ahol az író élete utolsó éveit töltötte feleségével, Belával. A fesztiválon több beszélgetésben is elkaptam a panasz szavait: a horvát író kultuszát a kultúrpolitika nemigen ápolja, a fesztivál pedig immár 12 éve intézményi alapokat nélkülözve kerül megrendezésre. Ugyan a fesztivál nem tömegrendezvény, mégis kijelenthető, a Krleža művei iránti érdeklődés nem marginális jelenség: a fesztivál rendezvényeinek visszajáró látogatói felől érződött az elkötelezettség.
Az idei rendezvény különlegessége, az eddig ismeretlen kézirat talán lendít egyet a Krleža-recepción.
Az álomszerű Goya-fragmentum alapján jól látható, hogy a spanyol festő kísértetei már az ifjú Krležát sem hagyták nyugodni, és később is visszajártak hozzá. A drámaesztétikai szempontból is érdekes szöveg befejezetlen, mégis csiszolatlan gyémánt, amelyben már lényegileg adottak egy nagy – soha be nem fejezett – mű alapjai. Zárásul álljon itt belőle egy részlet:
„Azt álmodtam tegnap éjjel, hogy elutaztam Madridból! Egy repülőn! Olyan volt, mintha nem én lettem volna, hanem valaki más, és hallgattam a repülőgép selymének suhogását, közben pedig arra gondoltam, milyen szörnyű is lehet odalent, a madridi királyi udvarban élni! Madrid ottmaradt alattunk a sárban, a kivilágított udvar, marsallok, dominók, kártyák, zene, mindez ottmaradt lenn a mélyben, és kutyák csaholtak valahol a sötétben. Becsületszavamra felrepültem a levegőbe, éppen olyan valóságosan, ahogy most itt ülök és beszélek, valahová az Orion és a Plejádok közötti térbe! Fújt a szél, én pedig szabadon lélegeztem, így aztán a botom a Nap széléhez vágódott. Akár az üvegpohár, ha összetörik, és szerteszét repülnek a szilánkok körben, igen, így vágódtam neki, kirepültem, és elutaztam onnét.”
12. Miroslav Krleža Fesztivál, Zágráb, 2023. július 1–7.
A fotók forrása a Teatar poezije Facebook-oldala.
A szerző a tudósítás ideje alatt a Horvát Fordítók Egyesületének rezidensprogramja keretén belül tartózkodott Zágrábban.
