Kevés filmet övez akkora figyelem hazánkban, mint ami Reisz Gábor új rendezésének kijut. A mozi témája önmagában is alkalmas lenne arra, hogy sokakat megszólítson, a Magyarázat mindenre pedig ennek tetejébe a világ legrégebbi filmszemléjén, a velencei fesztiválon debütált, és el is hozta szekciójának fődíját. Reisz Gáborral a film céljairól, belső és külső konfliktusokról és egy jövőbeni alkotóközösség lehetőségeiről is beszélgettünk.
KULTer.hu: Magyarázat mindenre a mozi címe, ami szerintem remek megnevezés, mert sok asszociációt indít el a nézőben, de közben veszélyes is, mert elég erős ígéretet rejt magában.
Az első gondolatom az volt, amikor letettük a voksunkat a cím mellett, hogy biztos lesz olyan kritika, ami leírja: „Magyarázat mindenre, de közben nem ad magyarázatot semmire”. Sikeres jóslat volt, mert pár napja belefutottam egy ilyen cikkbe. A címválasztásnál próbálunk frappánsak lenni, illetve persze az sem rossz, ha több jelentésrétege van a végső változatnak. Emellett mindenképpen szerettem volna, ha a magyar szó valamilyen módon benne van a megnevezésben, de túl direkt sem akartam lenni, azt nagyon nem szeretem például, amikor egy film címe konkrétan elhangzik később a dialógusokban. A cím másik fele,
a mindenre szó pedig arra utal, hogy minden oldal felé igyekszünk a megértés szándékával fordulni.
KULTer.hu: Több beszélgetésben is említetted, hogy sétáltál haza egy SZFE-s demonstrációról, és hirtelen megszületett a fejedben a film ötlete. Mennyire megszokott nálad, hogy ez ennyire intuitív módon történik?
Talán két-három alkalommal volt ilyen. A Külalak című kisfilmünknek született meg ennyire konkrétan a kiindulópontja, a VAN-nál és a Rossz verseknél inkább jelenetek, szituációk voltak meg. A Magyarázat mindenre esetében az volt felszabadító, hogy valóban egy történet ugrott be elejével, fordulattal, befejezéssel együtt. Persze ez nem azt jelenti, hogy innen magabiztosan kész volt a teljes forgatókönyv is. Voltak elakadásaink, de az nem kérdés, hogy ez volt a leggyorsabb írói munkánk.
KULTer.hu: Forgatókönyvíróként mennyire más egy ilyen filmen dolgozni, mint a korábbi, sokkal szűkebb fókuszú alkotásaidon?
Én azt látom, hogy nagyon sok többszereplős film montázstechnikát használ a szereplők bemutatására, ami megszünteti a részleteket és sokkal jobban kiemel, így egy kissé didaktikusan fogalmaz. Mi azt értettük meg az írás folyamata során, hogy már az elején is jobban meg kell ismernünk ezeket az embereket. Ezért van az, hogy ennek a filmnek az első negyven perce nagyon más, mint ami később következik. Az érettségi lesz a fordulópont, amit lehet, hogy sok író és vágó előrébb hozott volna, mi viszont biztosak voltunk abban, hogy a történet elengedhetetlen része, akkor is, ha elsőre nem világos, miért töltünk ennyi időt ezekkel az emberekkel.
A karakterekkel úgy dolgoztam, hogy egyes szám első személyű novellákat írtam, amelyekben félórás bontásokban meséltem el egy-egy napjukat.
Nagyon sokat segített, hogy folyamatosan a fejükben jártam, olyan eseményeket találtam ki, amelyek építik az adott karaktert.
A részletek nélkül el sem tudnám képzelni ezt a filmet.
KULTer.hu: Melyik szereplővel volt a legnehezebb dolgod?
Míg az apánál és Ábelnél az írás alatt több személyes szál is bekerült a filmbe, addig a tanár, Jakab karakterénél ez sokkal nehezebben ment. Rengeteg olyan dolgot írtam, amelyek végül nem is kerültek be a végső változatba. Az ő magánéleti válságát jobban kibontottam volna, de azt éreztem, hogy már így is annyira sokfelé ágazik a film, hogy zavarossá tenné még egy ilyen vonulat. Érdekes egyébként, maga a forgatókönyv nem volt szokatlanul hosszú, viszont a forgatáson már egyértelmű volt számunkra, hogy ez más tempójú és terjedelmű film lesz.
KULTer.hu: A VAN és a Rossz versek is nagyon alanyi film, míg a mostani némileg eltávolodik ettől a hagyománytól. Számodra biztonságot jelent a saját élmények feldolgozása, vagy inkább a kockázati tényező nagyobb, hogy széles nyilvánosság előtt vállalod fel magad?
Számomra könnyebbség, és közben azt is érzem, hogy belejöttem a kockázatvállalásba. Ugyanakkor persze korlátai is vannak ennek a módszernek, illetve, ha nagyon önkritikus akarok lenni, kicsit lusta vagyok, hisz egy bizonyos típusú kutatómunkát megúszok így. De közben
nagyon vágyom arra is, hogy egyszer csináljak valami olyat, ami előtt hónapokat kell levéltárakban töltenem.
KULTer.hu: Az közös benned és Ábelben, hogy mindketten konzervatív értékeket valló családból származtok, a művészvilággal kapcsolatban pedig van egy olyan sztereotípia, hogy nehezen fogadja be az eltérő szociokulturális háttérrel rendelkezőket. Te tapasztaltál valaha ilyesmit?
Az biztos, hogy minden művészeti oktatáshoz nagyon sok beszélgetésre van szükség. Én 2006 szeptemberében kezdtem az SZFE-n, rá egy hónapra, október 23-án megtörténtek az ismert események. Másnap bementünk az iskolába, és mi, diákok természetesen beszéltünk erről, de egyetlen tanár sem hozta szóba. Vezetett, intézményes szinten soha nem volt téma az aktuálpolitika, nem éreztem, hogy lett volna bármilyen ideológiai elvárás. Akkor is éreztették velünk, hogy a kritikusi szemszög a lényeg, ahhoz pedig semmilyen oldalnak nem lehetsz fanatikusa.
KULTer.hu: Személyesen okozott konfliktust a különböző nézőpontok integrálása?
Még az SZFE előtt volt egy nagyon tanulságos élményem ezzel kapcsolatban. Találkoztam egy lánnyal, aki nagyon tetszett, megbeszéltük, hogy randizunk, és amikor megérkezett a találkozó helyszínére, megláttam a táskájából kilógva egy olyan újságot, amit én akkor az ellentétes politikai oldalra soroltam. Elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is fogunk mi beszélgetni egymással. És ebben a pillanatban nagyon el is szégyelltem magam, hogy most komolyan ez határoz meg engem? Tényleg nagy fordulópont volt ez a pillanat az életemben,
rájöttem, hogy nem lehetek annyira korlátolt, hogy elvesztem a kíváncsiságomat, és skatulyák alapján ítélek meg embereket.
KULTer.hu: Mindhárom filmedben passzív férfi karakter a főhős, mi ennyire vonzó ebben a típusban?
Szerintem ez véletlen. A VAN-nál és a Rossz verseknél azért írtam, mert meg akartam érteni, hogy miért egy sötét melodráma az életem, épp ezért a párkapcsolati kérdések nagyon fontos szerepet kaptak bennük. Itt volt egy sokkal konkrétabb alapötlet, viszont azt éreztük, hogy Ábel karakteréhez is hozzátesz egy szerelmi szál, több értelmezési lehetőséget kínál ahhoz, hogy miért fagy le az érettségin.
KULTer.hu: Olyan értelemben direkten politizáló a mostani rendezésed, hogy létező politikusok, pártok nevei hangzanak el, ez pedig ritka a kortárs magyar filmben. Ennek mi lehet az oka?
Van ennek egy nagyon erős financiális oldala, Magyarországon az állam dotálja a filmeket, és főleg a rendszerváltás óta nem szívesen támogatnak olyan terveket, amelyben az aktuális politikai elit kritikát kap, emiatt tabu erről beszélni.
KULTer.hu: És nálad egy belső változás eredménye, hogy fel merted ezt is vállalni? A korábbi filmjeidben voltak persze közéleti kikacsintások, de most jóval direktebbek ezek az utalások.
Azt hiszem, most értünk el arra a pontra, hogy tényleg ábrázoljuk mindazt, amiben élünk. Volt egy bizsergető érzés bennem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem hallunk ezekről az emberekről? Más országokban, más filmkultúrában lehet erről beszélni, nálunk miért nem? Azt szerettem volna, hogy ez a film a jelennel kommunikáljon, ehhez pedig nem kerülhettem meg a megnevezéseket sem.
KULTer.hu: Megfogott az a félmondat, hogy egy váltóponthoz érkeztünk. Mi van, ha nemcsak te érzed ezt, és van esély egyfajta magyar filmes új hullám létrejöttére?
Szerintem ennek a küszöbén állunk. Nevezhetjük bárminek, majd a filmtörténészek kitalálnak egy megnevezést utólag, de
az biztos, hogy egy függetlenfilmes dömping elején vagyunk.
Nagyon sok olyan fiatal, vagy akár már bizonyított, de jelenleg minden lehetőségtől elzárt alkotó van, akik azon gondolkodnak, hogyan készülnek majd el a filmjeik, de biztos, hogy sokan el fogják mesélni a történeteiket. És mivel nem lesz rajtuk ez az állami szűrő, sokkal szabadabbak lehetnek ezek a projektek. A kisebb költségvetés eleve predesztinál valamiféle realizmust, de minden bizonnyal ezek a filmek egyébként is sokkal nyitottabbak lesznek a mindennapi feszültségek ábrázolására.
KULTer.hu: Arra van esély, hogy ezek a projektek ne külön-külön valósuljanak meg, hanem legyen egy szervezeti háttér, valamilyen közös gondolkodás?
Nagyon fontos lenne. Régóta probléma, hogy Magyarországon gyakorlatilag egykapus a finanszírozási rendszer: vagy kapsz pénzt a filmintézettől, vagy nincs más lehetőséged. Az Inkubátor Program erre próbált megoldást kínálni az elsőfilmeseknek, de azt épp most teszik tönkre. Ami ott történik, az egészen tragikus. Csak Brauner Máté szavait tudom idézni,
szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze volt.
Egy olyan szervezet lenne ideális, ami évente legalább öt alacsony költségvetésű film alapját tudná nyújtani, ehhez viszont komolyabb támogatókra lenne szükség.
KULTer.hu: A film fogadtatásával mennyire vagy elégedett?
Van egy jól kidolgozott stratégiám: elolvasom a cikkek címét és az utolsó bekezdést. Nyilván egy része ennek önvédelem, de azt vettem észre, hogy a kritika végén mindig van egy összegzés, amiből nagyjából kiderül, hányadán állt a szerző a filmmel. Igazán savazós kritikát még nem is láttam, inkább azokkal a véleményekkel van gondom, melyek mindenáron valamilyen politikai oldalra akarják besorolni a filmet. A premier előtti közönségtalálkozós vetítések pedig rendre nagyon jól sikerülnek.
KULTer.hu: Gondolkodsz már a következő projekten?
Sajnos nem. Télen lenne egy színházi előadás, amit a KV Társulattal csinálnánk, de az az igazság, hogy a velencei díj és a felhajtás felforgatta a mindennapjainkat.
Jövőre mindenképpen szeretnék forgatni, mert rossz érzés, hogy ennyi idő telik el két film között.
Azzal kapcsolatban is vannak már ötleteim, hogy mivel foglalkoznék szívesen, de egyelőre még semmi sem biztos.
A borítókép forrása: Forbes
