Milyen lehetősége van valakinek manapság, ha a könnyen elérhető klasszikus gitár helyett lanton szeretne megtanulni játszani? Az interneten természetesen lehet találni rendelhető hangszereket, de ezeket nem lehet előzetesen kipróbálni, és a minőségük is kétséges. Így marad az a lehetőség, hogy használtat vásároljon, vagy egy hangszerkészítőhöz forduljon, akiknek azonban töredéke foglalkozik historikus hangszerekkel. Váchartyánban beszélgettünk Késmárky Levente hangszerkészítővel, aki reneszánsz lantokat is készít.
KULTer.hu: Mióta készítesz hangszereket? Hogy jutottál el addig, hogy hivatásodként a hangszerkészítést válaszd?
Első gitáromat 2017-ben készítettem, ekkor még erdész voltam, munka mellett csináltam, és egyfajta kihívásként tekintettem rá. De ugorjunk vissza egy kicsit az időben.
Hét-nyolc éves korom óta érzem, hogy van affinitásom a fa megmunkálásához, ennek kapcsán éltem át az első sikerélményeimet.
Emellé társult gimnáziumi tanulmányaim során, Szentendrén az erdő és a vadászat szeretete. Érettségi után műbútorasztalos és restaurátor végzettséget is szereztem, majd jelentkeztem egy erdésztechnikus képzésre is Sopronba. Később dolgoztam erdészként és vadászként Galgamácsán és Püspökszilágyban, de az évek alatt a faipar és az asztalosság is megmaradt hobbi szinten az életemben. Kis lépésekben fejlesztettem a műhelyemet, gépeket, körfűrészt, gyalupadot és sok minden mást vettem, így összegyűlt minden, amit ma itt látunk.
A hangszerkészítésre leginkább Mark Knopfler zenéje inspirált, és az, hogy rábukkantam a YouTube-on sok gitárkészítésről szóló műhelyvideóra.
Hatásukra rögtön a műhelyembe kellett mennem és elkészítenem életem első gitárnyakát.
Ezután elkezdtem ezeknek a folyamatoknak részletesen utána is olvasni, például naponta forgattam Jonathan Natelson és William Cumpiano Guitarmaking: Tradition and Technology című könyvét, szinte a bibliámmá vált ezekben a hónapokban. Ennek a folyamatnak lett az eredménye a 2017-ben elkészített hangszer.
Ezután elkezdtem felvenni a kapcsolatot olyan szakmabeliekkel, mint a hangszerkészítő mester Kovács Emil, vagy a hegedűkészítő Lakatos László. Személyes találkozásaink során azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy jó az, amit csinálok. Például Lakatos bő egy percig nézte az általam készített gitárt egy nagyítós szemüvegen keresztül, és végül arra jutott, hogy „ez nagyon való magának”. Sokat tanultam Viszkeleti Sándortól és Gulyás Lászlótól. Erdészként még két mandolint is készítettem Kovács Emil tervrajzai alapján, és
azt éreztem, hogy ez a terület sokkal jobban inspirált, így a váltás mellett döntöttem.
Az első évben inkább asztalosmunkákat csináltam, mellette egy-egy hangszert, de pár éve már csak hangszereket készítek, és ebben próbálok fejlődni.
KULTer.hu: A Facebook-oldaladon körülnézve láthatunk klasszikus és flamenco gitárokat, akusztikus gitárokat, de régi hangszereket is, reneszánsz lantokat például. Mi inspirált, hogy elővedd ezeket a historikus hangszereket? Honnan tanultál meg ilyen hangszereket építeni? Mennyi ideig tart egy ilyen munkafolyamat?
Tavaly egy gitárt fényeztem, és a munka közben lantzenét hallgattam.
A hangja is tetszett, de faiparos termékként is láttam benne fantáziát, például a bogárhát kialakítása izgalmas kihívásnak tűnt számomra.
A lantkészítésről nem nagyon van tartalom az interneten, maximum egy-két blog, és fotók, így Kónya István lantművészhez fordultam, aki számos tanáccsal látott el. Az internetről le tudtam tölteni egy tervrajzot, illetve annak a formasablonnak az elkészítési módját is, amire a lantot ráépítik. Később a kezembe került Robert Lundberg Historical Lute Construction című könyve is, és kiderült, hogy én sok lépést máshogyan rekonstruáltam, mint ahogyan azt a szerző leírja.
Az elkészítési időket tekintve általában egy gitár esetében hét hétig tart, amíg eljutok a felületkezelésig, ami egy további három hetes procedúra a száradási napok miatt. Az első lant elkészítése is szűk két hónap volt, bár ezt egy tapasztalt lantkészítő mester, mint Bárdi Szabolcs biztosan gyorsabban is meg tudná csinálni. Tőle is elleshettem pár műhelyfogást.
Ehhez jön még egy fontos szempont, a páratartalom.
A kezeletlen hangszerekkel 45%-os páratartalom felett nem nagyon lehet haladni.
Jelenleg egy icipici műhelyben dolgozom, ahol nincs lehetőség a páratartalom szabályozására, így több nap eső után akár 65%-os is lehet ez a mérőszám. Tavaly úgy jártam, hogy augusztus végén egy készülő gitárom bordázása meghajlott a sok eső miatt. Hála istennek nem lett baja a hangszernek, de szünetet kellett tartanom, amíg visszanyerték az eredeti formájukat a faanyagok. A kész hangszerek már lakkozva vannak kívül-belül, így kevésbé érzékenyek az időjárás változására.
KULTer.hu: Milyen anyagokat használsz a hangszerek építése során, például a legutóbbi reneszánsz lant projektedben? Az egyik Facebook-bejegyzésedből az derül ki, hogy például egy lant teteje „lucfenyő lehet. Egy száz éves ház bontásából származó tiplifát hasítottam meg, s ebből fúgoltam össze a tetőt. Sajnos csak keskeny csíkokat adott ki az anyag úgyhogy négy darabból van. De az anyag feszessége és koppanós hangja felülmúlja a pár éves tetőanyagokat, amiket be lehet szerezni.” Ezek szerint az itt-ott fellelt, évtizedek óta száradó faanyagok komolyabb értéket képviselnek, mint az újonnan kaphatók?
Kezdetben a műhelyemben lévő faanyagokkal dolgoztam, hazai fafajokkal, így cseresznyével, tölggyel, kőrissel. A tető a legkényesebb része a hangszernek, így ez lucfenyő kellett, hogy legyen, hiszen egyszerre rugalmas és könnyű. És persze az ilyen lucfenyőt nem lehet sima fatelepeken beszerezni, hanem hangszer-áruházakból kell megvenni, például a Budai Gitárboltban Halmágyi Gyula is árul anyagokat hangszerészeknek.
Drága anyagokból dolgozok tehát, a tetőanyag luc vagy cédrus, a fogólap pedig ében.
Idén rendeltem lucfenyőt Olaszországból, gyönyörű anyag, majd jövőre fogom elkezdeni használni. Korábban Erdélyből szintén hozzájutottam tetőanyagokhoz, de reményeim szerint az olasz még ezeknél is jobb lesz. Néhány hangszerkészítő mester esküszik a száz éves bontott fákra, így én is elkezdtem felfedezni az ebben rejlő lehetőségeket. Egy hirdetésben találtam is bontásból származó tiplifákat, egyet megvettem és elkezdtem hasítani, és a végeredmény más tetőanyagokkal összehasonlítva hallhatóan más karakterrel rendelkezett.
KULTer.hu: Ragaszkodsz az eredeti anyagokhoz, vagy próbáltál már esetleg „fúziós” hangszereket építeni, például lantra nikkel-acél bundokat tenni, vagy aktív elektronikát a belsejébe? (Könnyen lehet, hogy ördögtől való mindkét ötlet.)
Külföldön talán jobban teret adnak az innovációknak, de úgy tapasztaltam, hogy idehaza a klasszikus gitárosok és lantosok szinte egyáltalán nem nyitottak az újdonságokra. Lantot műanyagból – hát ezt el kell felejteni. A műanyag hangolókulcsot, vagy a pickupot sem érdemes erőltetni. Údoknál dolgoztak ki tudtommal hangszedőt, de lantokra nem.
Manapság sok helyen más ragasztókat alkalmazunk, mint a korabeli anyagok, de például a nyak, a fej vagy a híd ragasztásánál, ahol felmerülhet a hangszer élete során, hogy az alkatrész cserére szorul, ott a hagyományos csontenyvet használjuk. Ha mást használnánk, és bontani kell, akkor könnyen megsérülhet ez a finom hangszer.
A lantoknak ugyanis nagyon könnyűnek kell lenniük, hogy át tudjon rezegni a test.
Itt tehát követni kell a hagyományt. A hangszerre egyébként is csak lanthúrt szabad rátenni, hiszen hallani olyan rémtörténeteket, hogy egy fém húrokkal felhúrozott hangszernek egész egyszerűen bedőlt a nyaka.
KULTer.hu: Ha jól tudom, a klasszikus gitárok főleg cédrusból és fenyőből készülnek. Mit gondolsz az ázsiai tömeggyártásban használt egzotikusabb faanyagokról, mint a nyatoh, paduk, bubinga, okume, stb. Sőt, mit gondolsz az olyan fát teljesen helyettesítő kompozitokról, mint a richlite vagy az arium? Lenne ezeknek felhasználási lehetősége a klasszikus gitároknál vagy lantoknál?
Egy-két fakereskedés van Magyarországon, ahol trópusi fákat árulnak, kéthavonta ezekbe is ellátogatok, hogy feltöltsem a készleteimet. Padukból csináltam már gitárt, gyönyörű fa, a többivel nincs túl sok tapasztalatom.
A kompozit anyagokkal kapcsolatban szkeptikus vagyok, véleményem szerint nem biztos, hogy széles körben el fognak terjedni.
Az ariumot nem ismerem, de például az Ovation gitárok is kompozitból készülnek, de állítólag nem annyira jó a hangjuk. Mindenesetre érdekelne, hogy ezt a fajta gömbölyű testet hogyan lehetne például fából megvalósítani.
KULTer.hu: Mit gondolsz, hogy a koreai, indonéz, kínai tömeggyártás korában milyen létjogosultságuk van a kézműves hangszereknek? Miben mások ezek a hangszerek, amiket nálad látunk, mint a „Made in China” feliratúak?
A gitárhoz kapcsolódó első emlékem az, ahogyan gyerekként egy hangszerüzlet kirakata előtt állok, és a kiállított gitárokat nézem. De manapság mindig elgondolkodtat, hogy van-e értelme annak, amit csinálok, amikor a boltok roskadásig tele vannak gitárral. Ha optimistán állok hozzá, akkor hiszem, hogy van létjogosultsága, kevésbé optimista napjaimon azt kell gondoljam, hogy nincs. Egyértelmű, hogy a gyárakkal árban nem lehet versenyezni.
Az kétségtelen, hogy értéket teremtek, megpróbálom a fából kihozni a maximumot.
Ez nem sima asztalosmunka, kifinomultabban van megdolgozva a minőségi alapanyag. Jelenleg nem akarok kompromisszumot kötni a hangszereim díszítésében, például faragott levélmintában a gitárjaim fején, vagy a rozettáim saját kezű elkészítésében, holott az utóbbiaknak lenne előre gyártott olcsó alternatívája. Néha azért elönt a kétség, hiszen ha nem tudom eladni a hangszereimet, akkor sajnos nekem is le kell húznom a rolót. Drága anyagokból dolgozom, emiatt csak olyan áron érdemes hangszereket készíteni, ami már a luxuscikk kategóriát súrolja.
Ritkán nézek rá gyári hangszerekre, de ha egy szériagyártott gitárt kézbe veszek, még minőségi hangszereket is, akkor azt látom, hogy sok esetben az illesztések nem szépek, és még sorolhatnám.
Gépiesnek érzem a mozdulatokat, amikkel megmunkálják őket, emellett valahogy személytelennek a végterméket, nincs történetük.
KULTer.hu: Mennyire fenntartható iparág ez szerinted? Bár ez az etikai kérdés nem is annyira a te hangszerkészítői praxisodban merülhet fel, hanem sokkal inkább a tömeggyártás esetében. Lehetett hallani nem túl régen, hogy a valódi rózsafa már korlátozottan érhető el fogólapok számára, így helyettesíteni kell valamilyen más anyaggal. Az ismertebb Strandberg cég például próbálja ezeket a fenntarthatósági kérdéseket is figyelembe venni, amikor Indonéziában gyártat, lángolt juhart már nem használnak a nyakban, mert könnyen törik a megmunkálás során, próbálják a sokszor hulladéknak tekintett darabokat is megmenteni az emiatt kedvezőbb árú RESQ:D modellekben stb.
A nagyon elegáns faanyagok, mint a brazil rózsa, a paliszanderek vagy ébenek trópusi esőerdőből származó fafajok. Ezeknek megcsappant a száma, és ez a probléma utolérte a hangszerkészítést is: nagyon drága lett a faanyag, és szigorú egyezmények vonatkoznak a kereskedelmére, szállítására, egyáltalán a birtoklására.
Ez húsba vágó lesz hamarosan, így, ha lehet, el kell mozdulni ezektől, és más fafajokat kell alternatívaként találni.
Az erdész múltamból tudom, hogy vannak nekünk hazai fafajaink, cseresznye, juharok, kőrisek, gyümölcsfák, akác, bükk, gyertyán, amiket szélesebb körben el kell kezdenünk használni. Lehet, hogy nem olyan jók, mint a brazil rózsa, de ha a jövőben nem áll már rendelkezésre ilyen anyag, akkor ezeket a hazai fajokat lenne érdemes használni.
A hazai erdők biztosan bírnák azt a mennyiséget, ami egy hangszerhez kell. A trópusi erdőkben, ha letermelnek egy területet, akkor nem tudjuk, hogy később azt újra erdő fogja-e borítani. Itthon viszont, ha van egy erdőrészlet, akkor az a letermelés előtt már több éves odafigyelést kap, hogy megjelenjen az újulat, és ha van kielégítő mennyiségű csemete az állomány alatt, csak akkor lehet letermelni az erdőt, így a folytonosság biztosított.
Talán a fogólap kiváltása a legnehezebb, ennek illik nagyon keménynek lennie. Lehetne csinálni akácból, ami kiválóan rezonáns tulajdonságú, bár nem olyan kemény mint az ében. Megszokható lenne, és
nem gondolom olyan szörnyűnek azt sem, ha a hangszer életében esetleg történik egy fogólapcsere.
Hogy a megrendelők elfogadnák-e ezeket az anyagokat, az más kérdés. Ha nem lesz más, akkor ezeket kell majd használni, hiszen a maradék ébenek ára fel fog menni az egekig (már ma több száz euró is lehet egy hátszett). Emiatt tényleg olyan árat kellene elkérni a hangszerekért, ami már nem működne sem a készítőnek, sem a vásárlónak. Van egyébként egy itthon növő fafaj, az osszázsnarancs (narancseper), aminek a hangja semmivel nem rosszabb, mint az ébené. Az akác valamivel puhább, de hatalmas mennyiség áll rendelkezésre.
Nekem szívügyem, hogy hazai, minél kevesebbet utazott fával dolgozzak.
Tetőanyagot valószínűleg továbbra is kell majd venni (a Kárpátokból, Alpokból például), de ha nem lesz az se, akkor majd nyárfából fogjuk csinálni a fedlapokat, ami kiváló rezonáns fa.
KULTer.hu: Mit gondolsz a social media jelenlétről ebben a szakmában? Továbbra is az offline kiállítások hozzák meg a megrendelőket és a hírnevet? Vagy szükséges a folyamatos online jelenlét és márkaépítés?
Ha elkészül egy hangszer, akkor főleg tanároknak és előadóknak mutatom meg, hátha tudják terjeszteni a hírét ajánlásokkal. De vittem már hangszert gitáros rendezvényekre, gitárversenyre zeneiskolákba, itt például el is tudtam adni egyet közülük. Jövő év február-március környékén Vácon is lesz egy rendezvény, remélem a most készülő gitárjaimmal már fel tudok vonulni erre is. Az az elképzelésem, hogy egyik munka hozza majd a másikat, jelenleg döcögni látszik. Látom, hogy az eladás is egy külön szakma, és mivel erre nekem nincs kompetenciám, ezért szükségem van benne segítségre. Nem kellene sok vevő, évi 6-8 elég lenne, hogy fenntartható legyen, amit csinálok.
Azt hiszem, kicsit le vagyok maradva a közösségi média témájában, Facebook-fiókom is pár éve lett, azzal a céllal hoztam létre, hogy az ismerőseimmel megismertessem, mibe is kezdtem bele 2017-ben.
Egyre inkább érzem, hogy mindezt nem lehet megkerülni.
Már régóta igény van egy honlapra is, ami hamarosan elkészül. Talán a TikTok-jelenlét azért nem tűnik elengedhetetlennek, mert nem az a korosztály a célcsoportom, akik ezt a platformot használják: tinik biztosan nem fognak lantozni.
KULTer.hu: Az általad elmondottakból kitűnik, hogy szeretsz kísérletezni a fában rejlő lehetőségekkel. Mik a további terveid?
Lehetséges, hogy az elektromos gitárok iránti érdeklődés nagyobb, mint a klasszikus gitárok vagy a historikus hangszerek iránt. Szeretnék így kísérletezni az üreges testű elektromos gitárokkal, hiszen megmunkálás szempontjából sokkal több kihívást rejtenek, mint a „vágódeszkaszerű” egy tömbből kifaragott gitárok. Talán ez egy jó középút lenne, hiszen továbbra is lennének szakmai kihívások, de több emberhez juthatnának el a hangszereim.
A fotókat Késmárky Levente és Somogyi Gyula készítette.
