Kheirón ösvényei
Rocco beleszeret Keresztelő Jánosba,
aki előtte áll, saját fejét tálcán kínálva.
Újraszövődök, szétfeslek napra nap,
mert hiszen az ember fiainak sorsa
és az állatok sorsa egy és ugyanaz.
*
Okkersárga földszalagon hatolok be a zónába.
A fövenyen kőteraszok, palasávok,
merev növényzet, kanyargó kecskecsapások.
Gránitfelhők vonulnak,
szakadékos mélyutak peremén
kiszolgáltatom magamat a szélnek.
*
Kheirón ösvényein kortalanná,
nemtelenné kopok.
Egy asszony a mezőn
úgy terel, akár egy fiatal juhot.
Állati vért ken a sarjadó fügefa leveleire,
a borókabokor törzsére, a tamariszkusz ágaira.
Eszembe jutsz, mikor cserépedényben
füstölt gyógynövényekkel
és édes-sós borral kínál.
Kopaszra nyír, végigsimít fejemen
tavaszillatú, érdes tenyerével.
*
Ujjaim közt forgatom a cseréptöredéket,
egy szélben edzett ószövetségi férfi
kitárja a bürökzöld kaput.
Fa, enyv, nedves mész illata terjeng.
A megfeketedett falakat az örökmécs világítja.
Freskótöredékeken sűrű okker arcok.
Már nem könyörgök, nem fogadkozok,
nem tartozok többé senkinek semmivel.
Szétnyílik az öklöm, mint a sivatagi rózsa.
*
Faunmosollyal ereszkedek a hegyről,
neked fütyörészek kikötői dalokat,
amitől feltámad a szél, porvihart kavar,
enyhíti a gyehennai hőséget.
Sarus kerubok, fekete madonnák
tűnnek elő a homoksárga homályból.
Kilométereken át azt képzelem,
hogy egy bárányt cipelek a nyakamban,
összefogom a lábait mellkasom előtt,
és viszem, nem tudom kinek,
kőteraszok, szűk karámok, hodályromok mellett.
*
Disszidálok a réz-nemzedékből,
eldohányzom fiúhangomat.
Trisztán
És ki tudja, vajon az emberek fiainak
éltető lehelete fölfelé száll-e,
és vajon az állatok éltető lehelete lefelé,
a földbe száll-e?
Te vagy az én Szent Jánosom,
és ez a mi pusztaságunk.
*
Megszólalnak Attika kakasai,
visszhangzik a harangjáték,
zsír- és füstszag terjeng,
kentaurok futnak a hegyoldalban
fehérlő város felé.
Didergek a farkasrét sörtemerev füvén,
szamárimát mormolok,
rágyújtok a lombapszis alatt.
A kiivott vizespalackban bogarak és homok.
Citrom levét facsarom a számba.
Egy fiatal madonna a romfalak előtt
tejestállal egyensúlyoz,
profilból ragadozómadár,
ahogy elfordul, bolsoj balerinából
Médeává változik.
*
Murvafürttel fülem mögött
megyek neki a hegynek
balkáni vehemenciával.
Régi rögeszmék vezérelnek.
Parázsló axonokon csavargok,
elgördülnek a felhőtorlaszok.
Pneumatikus zúgással betör egy ritmus
a kétnemű homályba.
*
Az ajtóban súlyos lepelben,
ikonarcú öregasszony ül,
szélfútta, esőverte, porlepte.
Hárommiliárd hangra írt kantátát duruzsol.
A fehérre meszelt ház körül
babérfák remegnek.
Harangkötelet kötök emlékeztetőül
kezemre, homlokomra.
Borító: Unsplash
