Tóth Kinga legújabb kötetében komplex ökofeminista víziót jelenít meg, a tőle megszokott multimediális eszköztárral. A magyar, angol és német nyelven összeállított kötet Annamaria, egy fiktív apáca jellemző élethelyzeteit járja körül versben, fotóban, videó- és hanginstalláció segítségével.
A mű érzékenyen értelmezi újra a katolikus liturgiában megjelenő, kulturálisan beágyazott szimbólumrendszert (Szűz Mária alakját, az imádságok és szent énekek rituális kereteit). A kötet másik olvasata szerint a vallási liturgia eszköztárából merítő természetközeli rítusok megidézése a környezettudatos szemléletet erősíti. A könyv lapjairól kivezető videómunkák és a képanyag látványvilága már-már panteista lelkesedéssel közelít a klímaválságtól sújtott természetanyához. A fentiek fényében talán nem erőltetett értelmezési kísérlet, ha Tóth Kinga Annamaria sings/singt/énekel című könyvmunkáját ökofeminista kontextusban vizsgálom.
A művész is több ízben hivatkozott a készülő kötetre „ökofeminista imakönyvként”, mely megnevezés jól érzékelteti forma és tartalom egységét. A kiadvány lineáris olvasás útján befogadható tartalma nyolc, fejezetbe rendezett vers, azonban az Annamaria sings/singt/énekel jóval többet ad egy „imakönyv-feldolgozásnál”. A versek formailag az írásos költészeti hagyományba illeszthetők, az olvasás szintjén a többnyelvűség ad plusz élményt. A verseket Tóth Kinga magyarul írta, a német fordítást is ő készítette (a német változatot Sophia Matteikat lektorálta), az angol fordítás Annie Rutherford és Kulcsár Edmond munkája.
Lapozgatás közben új szintre lép az értelmezés: időnként QR-kódos videóköltészeti betétekkel, hang- és videóperformanszokkal találkozunk.
Emellett Tóth Kinga saját rajzaiból és más művészekkel együttműködésben készült fotóiból gazdag képanyag egészíti ki az intermediális élményt. A hármas nyelvi rétegződés így két szinten (képileg és szövegszerűen) is megvalósul: ebben a komplex mátrixban bolyong az olvasó/néző/befogadó/gyülekezeti tag. A könyvtest is figyelmet érdemel, hiszen nem csupán egy szépen illusztrált verseskötetről van szó. Tóth Kinga legutóbbi, Írmag/Offspring című kötetéhez hasonlóan (amit művészeti albumnak is nevezett) az Annamaria sings/singt/énekel szintén tekinthető könyvmunkának, amelyben a szövegek mellett egyenrangú szerepet kap a vizuális és audiovizuális tartalom. Mindez egységes, önálló műalkotásként felfogható könyvben ölt testet.
Az intermediális fókusz mellett a művek tematikája foglalja egységbe a kötetet.
Annamaria énekel, nyel, szül, imádkozik és Istent keresi a kötet kézzelfogható és virtuális terében.
A kortárs apácaművészet szinte teljesen feldolgozatlan témáját Tóth Kinga évek óta kutatja, irodalmi és művészeti rezidenciaprogramok keretében különböző kolostorokban empirikus úton is megtapasztalta a térbeli bezártság szellemi felszabadító erejét. A kívülálló nehezen kapcsolódhat az apácák világához, amely lemondásokkal teli, szigorú, zárt közegnek látszik. A művész a kutatás és a kolostori létből kiinduló közös alkotás útján azonban a belső szabadság aligha megfogható élményéhez is eljutott. Az apácaművészet kutatása során az foglalkoztatta az alkotót, miként válik a szöveg valósággá. Vallási értelemben hogyan lesz testté az ige? Annamaria története egyben a spirituális megtestesülés keresésének művekben elmesélt története.
A középkorban a nők számára kevés járható út kínálkozott, ha a családi kötelességek helyett a művészet, a filozófia világát vagy egyszerűen a tanulást választották volna. A korabeli nőnek jellemzően korlátozott lehetősége nyílt az intellektuális fejlődésre a gondoskodási szerepek elvárásai mellett.
A kolostorokban élénk szellemi élet zajlott,
a környezettudatos gazdálkodás, az oktatás és az ápolási feladatok mellett az apácák elmerülhettek a botanikában vagy akár az irodalomban is. Természetesen ezt a zárt világot határozott szabályok keretezték és keretezik azóta is, de mára az apácalét korántsem jelent teljes elzárkózást a világi élettől. Akik ezt az utat választják, több évszázados hagyományt visznek tovább, abban a tudatban, hogy évről évre csökken az apácák száma, és várhatóan egyszer véget ér majd a kolostorok működése. Ez az inspiráló állhatatosság is hatást gyakorol Tóth Kinga kolostorokhoz kapcsolódó műveire. Az apácazárdákban megjelenő hagyományápolásban ökofeminista világkép érvényesül: fontossá válik az újrahasznosítás a zero waste elvek mentén, a természet tisztelete és kincseinek becsben tartása, az Istennek és a Földnek is kedves magatartás.
Az 1970-es években kibontakozó ökofeminizmus két fő csapásiránya a nő és a természet szimbolikus kapcsolata alapján helyezte fókuszba a patriarchális elnyomás elleni küzdelmet. A radikális ökofeminizust vallók szerint a „férfitársadalom” elnyomását biztosítja és megerősíti az a felfogás, amely a nőt és a természetet egyaránt a kizsákmányolás elszenvedőjeként értékeli, ezáltal normalizálja ezt a viszonyt. Ahogy a föld, a természet erőforrásain uralkodnak a patriarchátus szabályai, elvárásai és a szükségletei alapján működő társadalmi berendezkedés, ugyanolyan megkérdőjelezhetetlenül használja ki a nőket (testi, szellemi, anyagi értelemben) és erőforrásaikat a rájuk hárított láthatatlan munkával. A radikális meggyőződés követői szerint az egész elképzelés tévútra visz:
a nők és a természet párhuzamba állítása nyomán csak megerősítjük az elnyomást.
Ehelyett új alapokra kell helyezni a társadalmi rendszert, ökológiai és női szempontok figyelembevételével.
Az ökofeminizmus másik ága, a kulturális ökofeminizmus képviselői szerint ez a kapcsolódás inkább szimbolikusan jelenik meg. A természetben érvényesülő ciklikussággal, az évszakok körforgásával, az apály–dagály váltakozásával egyértelműen rezonál a női test működése (menstruáció, termékenység, terhesség, menopauza). A fenti összefüggések tükrében a nő fogékonyabb a természeti kérdésekre, hajlamosabb értékelni a természet kincseit, és figyelembe venni az azokat fenyegető veszélyeket.
Tágabb értelemben a nőket társadalmi helyzetükből adódóan is súlyosabban érintik a természeti csapások, a klímaválság hatásai.
Kutatások bizonyítják, hogy több nő válik földönfutóvá egy-egy katasztrófa után, többen szenvednek a mindennapos vízhiánytól világszerte, és a családról gondoskodó szerepkörből adódóan nekik kell a kiszáradó, használhatatlan termőföldből eredő élelmiszerhiánnyal is megküzdeniük.
Tóth Kinga Annamaria sings/singt/énekel című kötete a fenti víziót programszerűen jeleníti meg. Ökofeminista tudatossággal hívja fel a figyelmet a környezetpusztításra: az alkotó hanginstallációban szemetet gyűröget, újrahasznosított kávéfilterből készít műalkotást, rózsafüzért teker a spárgacsokor köré az „ora et labora” és a reproduktív munka jegyében.
A performansz műfaja a művész és a néző egyidejű jelenlétére épül, megismételhetetlen jellege miatt nehezen dokumentálható. Szöveges leírásban jelentősen veszít az élvezeti értékéből, fényképes megörökítése szintén problematikus. A színházi hagyományhoz annyiban köthető, hogy gyakran írott forgatókönyvre épül, de a spontaneitás is fontos eleme. Tóth Kinga munkásságában a kezdetektől kulcsmotívum a performativitás: tudatos művészi jelenléttel a hangköltészet eszköztárát (kísérletezés zajokkal, emberi hanggal, szokatlan anyagokkal) bravúrosan ötvözi a technológiai felkészültséggel.
A kötetben a performanszok a megálmodott szerkezet szerves részét képezik, az összhatás kialakításában egyenrangú szerephez jutnak.
Tóth Kinga teljes művészeti praxisát a többféle médium egyidejűségére alapozza. A kötet képanyaga részben megelevenedik a videón megtekinthető performanszokban is. A fóliaágyból kikelő műanyag lényről úgy gondoskodik egy kéz, mintha nem szemétkupac lenne, hanem sérülékeny élőlény. Több mű érinti a mindent elborító szemét és az újrahasznosítás kérdéseit. A hangköltészeti hagyományhoz szorosabban kapcsolódó, a szimbolikus formákat, eszközöket, anyagokat használó Meghajtalak háromszor/I roll you three times című performanszban a körforma kap kulcsszerepet. A Mária-kultuszhoz kapcsolható videókban a művész saját versei mellett apácák írásait, liturgikus dalokat és imákat is felhasznált, ezúttal szintén a hangzó kísérletezés kerül előtérbe.
Tóth Kinga az újrahasznosítás, átértelmezés jegyében az egyházi tartalmakhoz is bátran fordul:
a Ceredi Művésztelep résztvevőivel és a helyi gyülekezet tagjaival közösen létrehozott hangköltészeti performansz (Megszólal a kimondhatatlan/The Ineffable Speaks) a legjobb értelemben vett spirituális megújulás első lépése lehet.
A liturgiában és a természetes folyamatokban megjelenő körkörösség a kötet szerkesztésében is érzékelhető. Finoman, alig észrevehetően mutatkozik meg, akár az egyik videóban: mintha a mikróban forogna körbe-körbe a Mária-szobrocska. Alig szembetűnő, mégis nélkülözhetetlen, mint a mindennapos láthatatlan munka, amit a nők végeznek a társadalom különböző színterein. Az apácák hitből merítenek erőt a gondoskodási munkájukhoz, amit spirituális szinten imádságokkal, énekekkel és alkotással tesznek teljessé. Sokszor nem látjuk ezt a munkát, de jelen van és formálja a látásmódunkat, akár hiszünk benne, akár nem.
Tóth Kinga: Annamaria sings/singt/énekel, Prae–Modem, Budapest, 2023.
A fotókat Vigh Levente készítette.
