November 9-én nyílik meg az Új Művészet képzőművészeti folyóirat által életre hívott, Szerkesztőség nevű kávézó, designbolt, találkozási pont, kiállítótér és munkaállomás. A multifunkcionális hely Májkül Nájt (Dóczi Attila) kiállításával és az L.A. Suzi koncertjével nyílik meg. A Buda szívében található hely célja, hogy lehetőséget teremtsen a közös gondolkodásra.
A Szerkesztőségben nemcsak kulturális és művészeti eseményekre látogathatnak el az érdeklődők, hanem az alkotók, képzőművészek, designerek, elméleti szakemberek és a műkedvelők által folytatott párbeszédben is részt vehetnek.
A Szerkesztőség minden elemében arra invitál, hogy új nézőpontokat ismerhessünk meg.
Ennek jegyében nyílik november 13-án a hely designboltja, amelyben nemcsak magyar, hanem külföldi tervezők tárgyai – művészeti kiadványok, szita- és rizográf nyomatok, független könyvkiadók könyvei, valamint egyedi ruhadarabok és kiegészítők – közül válogathatnak a betérők. A szintén ezen a napon nyíló kávézó kínálata pedig lehetővé teszi, hogy ne essen le a vércukorszintünk egy-egy húzósabb, képernyő előtt töltött nap során.

A nyitó, Such Magic című kiállításon Májkül Nájt (Dóczi Attila) mutatkozik be, akinek legújabb munkái olyan enteriőrközpontú műalkotások, amelyeknek fontos részét képezik a tömeggyártott termékek, továbbá a kilencvenes-kétezres évek digitális forradalma.
A Such Magic központi eleme a vizuális sokkhatás, az állandó képi ingerek és azok hatása az emberi pszichére.
A kiállítást Tayler Patrick képzőművész, az Új Művészet folyóirat szerkesztője nyitja meg. Ezzel kezdetét veszi a Szerzőnk kurátor című kiállítássorozat, amelyben az Új Művészet szerzői tűnnek fel kurátorszerepben. A sorozat
arra ad lehetőséget, hogy nem összeszokott párosok találkozzanak és gondolkozzanak együtt.

Az esten koncertező L.A. Suzi duója – Szalai Anna (Mambo Rumble, Csillagrablók, lil N) és Dorozsmai Gergő (The Moog, Csaknekedkislány, Gustave Tiger, Mayberian Sanskülotts, Felső Tízezer) – 2021-ben alakult. Első EP-jükön füstös, kávéházi hangulatot idéző sanzonokat hallhattunk, frissen megjelent nagylemezükön a megszokottakat pörgős diszkózene egészíti ki.
- Megnyitó ideje: november 9., 19 óra
- Helyszín: Budapest, Keleti Károly utca 11/A.
A helyet Rudolf Anica, az Új Művészet vezető szerkesztője és Sirbik Attila, az Új Művészet online főszerkesztője, a Symposion kiadó vezetője hívta életre, a Szerkesztőség arculatát Solymosi Mór és Kárpáti Tibor jegyzi.
Képek forrása: Új Művészet