„Krízis nélkül nincs változás” – olvashatjuk Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötetének fülszövegét. A novellákban a válsághelyzetek tétje, hogy a nők képesek-e láthatóvá válni a környezetük, a férjük, a randipartnerük, az anyjuk és a lányaik számára. Ughy karaktereit leggyakrabban önreflexívvé válásuk előtt ismerjük meg, több novella kifutása éppen a társadalmi konvencióktól, traumáktól és korlátoktól való megszabadulás árán elért bizonyos fokú szabadság, a vágyott és megérdemelt láthatóság kivívása.
A szerző leginkább a narrátori szólamokba csempészett humorral és szarkazmussal oldja a konfliktusokat, amivel jól ellensúlyozza a történetekben ábrázolt, gyakran traumatikus helyzeteket. Bár az elbeszélések kicsengése ritkán teljesen pozitív,
a novellák szereplőit mégis jellemzi a felszabadulás megélése, a sérelmek artikulálásának szabadsága.
Az osztálykülönbségek, majd a rák okozta testi változások miatt rendszeresen megalázott vidéki pincérlány elhagyja bántalmazó férjét, és felgyógyul a betegségből (A vágás helye). „A jó kurva anyádat, Gyula” – mondja ki egy ponton a történet főszereplője azt, amire akár az olvasó is gondolhat, miután ebben a jelenetben a sugárkezelés okozta hajhullást „orvosolandó”, a férj vörös parókát ad rá, hogy kívánatosabbnak tűnjön. A férje számára láthatatlanná váló nő a házasság felbontása után egy boudoir fotózáson való részvétellel tesz kísérletet arra, hogy visszavegye az uralmat a teste fölött és ismét önbizalomhoz jusson (Az átlátszó nő).
Egy másik novella fiatal női szereplője számára felnőttként válik világossá, hogy édesanyja inkontinenciája mögött a tinédzserkorában ellene elkövetett erőszak áll, hasonlót pedig ő maga is átélt. A kölcsönös hallgatás és a transzgenerációs trauma megtörését sugallják a narrátor részéről az éppen beszélni tanuló kislányához intézett szavak a történet végén, amelyek akár az édesanyjához is szólhatnának: „Beszélj, kincsem, beszélj.” (Csucsó) A párbeszéd bár egyoldalú marad, mégis
megnyitja a lehetőségét annak, hogy anyák és lányaik képesek legyenek kommunikálni egymással.

A novellákat formailag izgalmassá teszi az újmediális online térben előforduló szövegbetétekkel folytatott kísérletezés. A #karácsony #futás című novellában a főszereplő karácsonyi készülődését és a szenteste napját tárgyaló eseményeket a közösségi médiában végletekig túlhasznált hashtagek választják el egymástól: #mutimitfozol, #mitvegyekfel, #kicsimmel, #proudmom, #minosegiido.
A címkékben megfogalmazott elvárások és a családi karácsonyra készülő édesanya valósága közötti különbség egyre inkább kivehető,
hiszen a közösségi médiában nem minden az, aminek látszik. A főzés örömét az újdonsült menyjelölt vegánságának kérdése bonyolítja: „bezzeg Kamilla csak a rizst ette meg, a rántott sajthoz hozzá sem nyúlt.” (19.) A szekrényben álló drága ruhákat nincs hová felvenni, a gyerekek ajándéka pedig visszatérő depressziójára emlékezteti a főszereplőt. A Látlak téged című történetben hasonlóan jelennek meg az egyetemista lány által böngészett társkereső oldal kínosan humoros bemutatkozásai is. „Zsolt: Igazából nem szeretnék nagy szavakat használni, de elbagatellizálni se kívánnám, inkább csak annyit mondanék: lelkitárs. Egy olyan valaki, aki egyszemélyben a párom, de mellette a legjobb barátom is.” (44–45.)
Ughy humora talán ebben a novellában a leginkább szembetűnő,
melynek megmutatásához alkalmas terepet kínál a szakítás utáni magányos szenvedés témája, valamint az új pár iránti vágyakozás és annak keresése is. „Szabolcs a Gyalog galoppból idézett jeleneteket az első randin. »Az megvan, amikor… « Nem volt meg. Sosincs meg.” (38.)
A szerző nem tud kikerülni néhány általános, gyakran ábrázolt élethelyzetet a novellákban, például a depressziós, nyugtatókat szedő, kiábrándult felsővezető esetét (Hány liter víz van az óceánban?) vagy a karácsonyt mint a családi drámák kibontakozásával járó eseményt (#karácsony #futás).
Azonban a szereplők szociális helyzetét, testét, bőrszínét tekintve jellemzően törekszik a sokszínűségre.
Ez utóbbi Ughy magasfokú szociális érzékenységére enged következtetni, amely segítségével rendkívül okosan és figyelmesen képes akár néhány mondattal karaktereket alkotni, a nők mellett a férfiak dilemmáit is érzékletesen megjeleníteni, valamint olyan témákat kibontani, mint a betegség és az öregség. A Pillangó című szöveg rákkal küzdő gyermek narrátorának gondolatai, illetve már a novella első mondata példa arra, hogyan teszi Ughy a nehéz témákat emlékezetesen széppé: „Anyám azt mondja, egy pillangó alszik a bal lábamban. Ha letelik a hat hét, kiröpül a gipsz alól.” (112.)

A kézirat című novella gerincét egy idős amatőr író és a könyvkiadói szerkesztő dinamikája adja. Halála után az idős hölgy az őt jó szándékkal elutasító szerkesztőre hagyja a kéziratát, aki azt saját írásába dolgozza bele vendégszöveg formájában, így teremtve lehetőséget arra, hogy a történet utat találjon a nyilvánosság felé. Ughy ebben a történetben önironikusan így ír: „Mindenki ír. Például most nagyon mennek a női témák, ezek elég jól fogynak. Talán esetleg erről lenne érdemes írnia. Vagy erről a kapcsolatról egy másik szemszögből, hogy jobban bemutassa a bántalmazás oldalát, ahogy kihasználja ez a férfi. – Elszégyellem magam. Kezdek úgy beszélni, mint a kiadóvezető.” (128.) Az Én vezetek című írás – amely korábban a Péczely Dóra által szerkesztett Szevasz című fiataloknak szóló antológiában is megjelent már –
egy friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal nő és a nála mindent jobban tudó édesapa karakterét állítja kontrasztba,
és a kötet egyik legjobban kidolgozott szövege. „Miután megszereztem a jogsit, apám úgy döntött, ezentúl mindenhová én vezetek.” (49.) – vázolja az alaphelyzetet a narrátor. A novella nemcsak a mindenáron erőltetett családi nyaralások, de az alkoholista apa által kihasznált szituáció bemutatása is: „Azt mondjuk nem tette hozzá, hogy: »Gyakorolj csak, mert így legalább mindenhol tudok majd inni. Tescós bevásárlás után, sajtos stangli helyett egy hideg Soproni, a kocsi lemosása előtt egy feles a Restiben, és tizennyolc év után végre rokonlátogatáskor is.«” (49.) Az apa karakterének talán legnagyobb tragikuma, hogy a lányának ezt az egy tudást képes átadni. A vezetés és a jogosítvány megszerzésének célja számára hidat jelent a gyermeke felé, egy olyan tevékenység, amiről tudnak egymás között beszélni, és amiről szülőként, a lassan felnőtté váló lányának még képes újat tanítani.
Ughy nem fél a konvencionális irodalmi reprezentációtól eltérő női életutakat megjeleníteni a szövegeiben.
Az Öt betű hőse egy Kelet-Afrikából, a halálbüntetés elől Berlinbe menekülő lány, míg a Baby shark zongoraművésze a gyerekkorában átélt családon belüli erőszak után Dubajban próbál szerencsét, ahol naphosszat a címadó, példátlanul népszerű gyerekdalt követelik tőle a tanítványai. A történetekben kifejezetten gyakori az időskor ábrázolása, a fiatalabb szereplőket is gyakran idősebbekhez fűződő kapcsolatuk révén ismerjük meg. Az Anyák napja egy idősotthonban élő anya és az őt látogató lánya kapcsolatára fókuszál, figyelmet szentelve az idősek gondozásával járó nehézségeknek. „Megőrülök tőle, sőt azt hiszem, gyűlölöm. Gyűlölöm a butaságát, a kisszerűségét, a gyanakvását, ami időskorára eluralkodott rajta mint az egyetlen biztonságot adó állapot.” (61–62.) Az időskor ábrázolásával Ughy egy érzékeny, nehezen megjeleníthető témához nyúl, amit megfelelő óvatossággal kezel, olyan nehézségeket megörökítve a szövegekben, amelyeket ritkán olvashatunk papírra vetve.

Az Éjszakai műszak című novellában Ágnes egy ápolási osztályon dolgozó ügyeletes nővér, akinek az ott fekvő Anna néni a halála előtt nem sokkal elmeséli az életének, leginkább házasságának viszontagságait. „Hogy is magyarázzam, az évszakok és az évek egymásra csúsztak, mint amikor egyszer bent maradt a film papa fényképezőjében, és egymásra fotóztunk egy tiszafüredi nyaralást meg a karácsonyt.” (74.) Bár Annáé magányos történet, Ágnesben megvan a potenciál a teljes, boldog életre, amelyet nem másokért, hanem önmagáért él.
A fényképezőgépben maradt filmhez hasonlóan a két nő története is egymásra vetül,
Anna története Ágnesében él tovább. A kötet öregségábrázolására jellemző, hogy az idősekkel kapcsolatban a magányosság és a kiüresedés a hangsúlyozott, az őket körülvevő fiatalabb szereplőkben viszont ott a lehetőség arra, hogy változtassanak „átlátszóságukon”.
Az átlátszó nő formailag és tartalmilag is könnyen párhuzamba állítható Babarczy Eszter 2019-ben megjelent A mérgezett nő című novelláskötetével. Babarczy szövegei esetében a nyomorból, a kiszolgáltatottságból nincs kitörés, az emancipált, béklyóiból felszabadult nő szinte semennyire, vagy csupán alig sejlik fel. A nyomasztó létkérdésekre nem érkeznek válaszok, Babarczy világában az erőszakos férfiakkal, zaklatókkal, evészavarokkal és nem vágyott gyermekekkel együtt a női test leginkább börtönnek tűnik. A mérgezetté lett családi közegben a konfliktusok céltáblájaként szolgáló nő szándékosan elzárja magát mindentől, a szerető vagy éppen erőszakos férfiaktól, a többi nőtől, az anyjától, a gyermekétől.
Bár az elmagányosodás Ughy novelláiban is fontos szerephez jut, azonban a feloldozás nem marad el,
egy új generáció felnövése, a válás vagy a felgyógyulás erőt és reményt ad, hogy az ördögi kör megtörik és a traumák felülírhatók.
A novellákat gördülékenység jellemzi, a jól megrajzolt, sokféle társadalmi helyzetből érkező karakterek és a nagyfokú érzékenységgel ábrázolt élethelyzetek mégis arra sarkalják az olvasót, hogy vissza-visszatérjen Ughy Szabina történeteihez. A kötet egyik legokosabban kivitelezett megoldása, hogy miközben Ughy lehetőséget ad szereplőinek a boldogabb életre, ez nem egy cukormázzal bevont happy endet, hanem a karakterek jelleméből és motivációiból következő fordulatot jelent.
Ughy Szabina: Az átlátszó nő, Prae, Budakeszi, 2023.
A borítófotót Bach Máté készítette.