Becz Péter szabadúszó filmesként, rendezőként, producerként és vágóként dolgozik. Első filmje, a X. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon közönségdíjat nyert Hiányzol, Marius egy elhunyt zsiráfról szól, amit az állatkert ölt meg, ezután tudományos és ismeretterjesztő célokból nyilvánosan felboncolták. A Koppenhágai Állatkertben megszokott művelet nagy port kavart a médiában.
KULTer.hu: A Koppenhágai Egyetemen film és média szakon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dokumentumfilmesként végeztél. Mikor kezdett érdekelni ez a műfaj?
Kiskorom óta tudtam, hogy művészettel vagy alkotással akarok foglalkozni, de az sokáig nem volt világos, hogy ez miben jelenik meg.
Rengeteget rajzoltam gyerekként, sokáig fotóztam, máig szoktam festeni. De nem lettem fotós végül – vagy nem voltam elég kitartó, vagy limitáltnak éreztem magam – és valahogy megtalált a mozgókép. Egyébként ez nagyon egyszerűen történt: elkezdtem stop-motion animációkat csinálni. Természetes volt, mert fotóztam, ezért adta magát.
KULTer.hu: Mennyire értek más filmes hatások Dániában, mint itthon?
Nem művészközegből jövök: tizennyolc évesen a barátaimmal alapítottunk egy reklámfilmes céget, éttermeknek és hasonlóknak készítettünk anyagokat. Az alkalmazott művészettel tudtam bizonyítani a környezetemnek, akik azt mondták, hogy nem lehet keresni a filmezéssel. Ezért is költöztem el Dániába, hogy kiszakadjak ebből az ipari közegből, emellett úgy éreztem, hogy a fikciós történetek nagyon lekorlátoznak – bár egy ideig próbálkoztam ilyen filmekkel is, mégsem fogtak meg.
Dániában erős a dokumentumfilmes kultúra, mind nézői, mind alkotói szempontból.
Rengeteg filmfesztiválon és vetítésen jártam, önkénteskedtem. A Koppenhágai Egyetemen ahhoz hasonló szakra jártam, mint az ELTE filmelmélet. Sok elméleti tárgyunk volt, rengeteg filmet néztünk és elemeztünk, nagyon szerettem. Emellett volt gyakorlat is, voltak kifejezetten filmkészítéssel foglalkozó tantárgyak, amikor filmesek tanítottak minket.
KULTer.hu: A Hiányzol, Marius az első megjelent filmed. Hogyan találtál rá erre a témára, mikor döntötted el, hogy erről forgatsz?
A koppenhágai képzés kapcsolódott szerintem azzal, hogy én ott kívülállóként létezek a dánok közt. Tehát rengeteget hozzátett, hogy nem helyi vagyok,
egy belső-külső megfigyelőként élek az országban.
Ezzel a tapasztalattal indult a folyamat, valamint megtaláltam a dokumentumfilmet mint eszközt arra, hogy még jobban felfedezzem az engem körülvevő világot. 2014-ben keveredtem ki Dániába, Marius esete pont nagyjából olyankor történt. Olvastam róla az interneten, láttam a híradóban – engem mindig nagyon izgattak ezek a témák. Már maguk az állatok is, de az állatkert témaköre mindig lenyűgözött, gyerekkoromtól fura konstrukciónak tartottam. Az állatkert be van dobva a város közepére, ebbe a betondzsungelbe, mesterségesen és értelmetlenül. Elkezdtem embereket kérdezni, hogy mit gondolnak a témáról. Ami nagyon vonzott, hogy nem láttam azt, hogy valaki elmesélte volna egyben ezt a sztorit, és
nagyon jó terep volt arra, hogy egyrészt állatkerti történettel foglalkozzak, másrészt azzal, hogy az emberek a médiában miként dolgozták ezt fel,
és hogyan hatott rájuk. Diplomamunkának lehetett csinálni egy filmet, ami kiegészült egy nagyon-nagyon vaskos szakdolgozattal. Egy ötvenperces filmet adtam le, amit később rövidebbre vágtam a megjelenéshez, a szakdolgozatom a dokumentumfilmezés etikai kérdéseit gyűjtötte össze.
KULTer.hu: Két szempont nagyon meghatározó a filmben. Egyrészt, hogy nézőként egy etikai dilemma elé állít, nem tudjuk, melyik oldalnak van igaza. Másrészt erős képek vannak benne, főleg a boncolás jeleneteinél vagy a gyerekrajzoknál és játékoknál. Mi volt a kezdeti célod az etikusságot és a vizualitást illetően?
Nagyon sokat gondolkodtam erről, rengeteg ehhez kapcsolódó, filozófiai cikket elolvastam. Maga a téma hálás vizuálisan, mert sok lenyomata maradt. Számtalan módja van annak, hogy egy állatot hogyan ábrázolunk, hogyan helyezzük el a kultúrában. Ez valahol a célom is volt: hogy elgondolkodtató filmélményt nyújtsak, legyenek benne kifejezetten erős vizuális eszközök. Sok ötletet adott, hogy a szülő–gyerek vagy tanár–gyerek viszonyban mennyi mindent kapnak gyerekek az állatvilágból játékokon, rajzfilmeken, meséken keresztül. Mennyire ironikus vagy abszurd, ha belegondolunk, hogy van egy állatkert, ahol megnézzük, hogy a farkast boncolják, utána elmegyünk az ajándékboltba, és megvesszük a farkasfigurát. Tehát nagyon sok rétege volt ennek a történetnek. Egyrészt a boncolást és magukat
az állatokat hogyan lehet ábrázolni, hogyan lehet játszani a vizualitásával, vagy a játék, az ember és az állatok egymásra ható erejével.
Emiatt is volt egyértelmű, hogy gyerekrajzok is bekerülnek a filmbe.
KULTer.hu: Emellett kapunk egy képet a médiazajról és a polarizáltságról is, amit leszűkítettél Marius történetéhez. Szerinted mennyire sikerült jól megjeleníteni ezt, milyen témái lehetnek még a filmnek?
Felidegesített a történet médiareprezentációja: felháborító tud lenni, hogy az emberek mennyire képesek felkapni bizonyos történeteket és narratívákat a közösségi médián vagy akár a tévén keresztül. Nincs terepe a mélységnek, persze ezt nem is lehet elvárni a híradótól, de ahogy egyre jobban beleástam magam a témába, egyre jobban akartam vele foglalkozni. Sokaktól megkaptam, hogy vagy nem eléggé, vagy túlzottan állást foglal a film. Ez valamennyire igaz, például nem szólal meg egyetlen állatvédő sem.
Voltak próbálkozásaim, készítettem interjúkat, de végül úgy döntöttem, hogy magamra veszem ezt a szerepet, és próbálom képeken keresztül behozni ezeket az álláspontokat, hogy a film szövetében jelenjenek meg.
A médiában a tudósok és az állatkert-igazgatók mindig támadva voltak,
kicsit sem kapták meg azt az erőfeszítést, hogy megpróbálják őket megérteni. Úgy éreztem, hogy megérdemelnek egy olyan teret, ahol nem támadják őket. És nagyon hálás vagyok, hogy ezek a tudósok, állatkert-igazgatók és főleg Abdi Hedayat, a Koppenhágai Természetrajzi Múzeum preparátora beengedett a tabudöntögető világukba, és ezt megmutathattam a nézőknek.
Számomra a tudás ápolása és a transzparens gondolkodás nagyon fontos, szerintem értékteremtő az a munka, amit véghezvisznek.
A témával, állatkertekkel kapcsolatos gondolataim sokat rendeződtek a film elkészítése közben, sokkal több lett bennem a pozitív élmény,
és új kapukat nyitott ki számomra. Ez a közeg nagyon befogadó, nyitott, és remélem, hogy a természetrajzi múzeumok világával a következő filmjeimben is foglalkozhatok. Nemrég jártam Abdinál Koppenhágában, körbevezetett a múzeumon, ami épp költözik. Iszonyat erős vizuális tér az, ahol rozmárfejek vannak becsomagolva és zsiráfcsontvázak költözőben. Egyik következő filmtervem ezzel a költözéssel is kíván foglalkozni majd.
A képek forrása a Hiányzol, Marius Facebook-oldala.