A hazai filmes szcénában párhuzamos, egymástól független valóságok látszanak kirajzolódni, ez a tendencia pedig nem segíti az atomizálódott szakma újraegyesítését, sőt a kisebb függetlenfilmek útját is rögösebbé teszi. Így vagy úgy, de végül az idei termésből is viszonylag könnyen találtunk tíz olyan alkotást, melyek méltók a figyelemre.
Lassan megszokhatjuk, hogy az igazán izgalmas hazai munkákat nem a nagyköltségvetésű, többnyire történelmi témájú filmek között kell keresnünk. 2023-ban II. András, Hadik András, a Báthory család és Semmelweis Ignác történetét is vászonra/képernyőre álmodták, a végeredmény viszont a legjobb esetben (Semmelweis) is korszerűtlen és sótlan, az igazán hajmeresztő próbálkozásoknál (Aranybulla, Hadik) pedig szinte vállalhatatlan.
Az idei év így a hazai kínálat látványos kettészakadásáról szólt.
Az egyik oldalon ott vannak a forint milliárdokból forgatott, a releváns nemzetközi fesztiválokat elkerülő, művészeti értéket legfeljebb nyomokban hordozó monstre NFI-filmek, míg a másikon a mikroköltségvetésű, az Inkubátor programban, vagy épp teljesen állami támogatás nélkül készülő, egyedi hangú és határokat feszegető függetlenek. Középen pedig sajnos egyre kevesebb film marad, lassan alig találunk „hagyományos” költségvetésű midcult munkákat a kínálatban.
Az alkotók többsége kényszerpályán mozog,
és egyelőre úgy tűnik, főként az így elkészült alkotások viszik a magyar film hírét a releváns nemzetközi fesztiválokon. Az NFI által korábban háromszor visszautasított Buda Flóra Anna 27 című rövidfilmje májusban Arany Pálmát nyert, majd Annecy-ben kapott fődíjat, nemrég pedig az Oscar-shortlistre is felkerült, a korábbi ötleteivel szintén többször sikertelenül pályázó Reisz Gábor pedig Velencében nyerte meg az Orizzonti szekció fődíját szeptember elején.
A 27 végül francia finanszírozással (az ottani produkciós cég a Miyu), magyar alkotógárda révén (Boddah) valósulhatott meg, a Magyarázat mindenre pedig nagyjából a Hadik büfészámlájának megfelelő összegből, gerilla módszerrel forgott, ami Kárpáti György Mór tavalyi listánkon szereplő kamaszfilmje, a Jövő nyár után ismét a Proton Cinema gyártói szakértelméről és helyzetfelismerő képességéről tanúskodik.
Buda Flóra Annáék hangos sikerén túl is kifejezetten jó éve volt a hazai animációnak. Gauder Áron indián teremtéstörténete, a végül Oscarra is nevezett Kojot négy lelke Annecy-ban és Sanghajban is fődíjat nyert, Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor apokaliptikus ökofilmje, a Műanyag égbolt, valamint Erhardt Domonkos Szemem sarka című plátói szerelmet megörökítő hatpercese pedig a Berlinale programjában debütált. Sőt, az év végi fesztiválszezonban Csáki László animációs dokumentumfilmje, a Kék Pelikan keltett feltűnést, melyet a szintén A-kategóriás tallinni PÖFF-ön mutattak be, a hazai mozikba pedig 2024-ben érkezik majd.
A nézőszámokat tekintve sajnos továbbra is tart a romló tendencia. 2023 legnézettebb hazai alkotása végül a Semmelweis lett, ami két héttel az év vége előtt vette át a vezetést a magyar vízilabda sikerekről szóló A nemzet aranyaitól. Koltai Lajos rendezésére december 27-ig bezárólag 132.667 néző volt kíváncsi, Zákonyi S. Tamás második helyre befutó sportfilmjére pedig 92.899 mozijegyet váltottak összesen, ami egy dokumentumfilmtől egyébként szenzációs teljesítmény.
A Semmelweis nézőszámában még várható emelkedés, de így is ez lett 2023 egyetlen magyar filmje, ami átlépte a bűvös százezres határt,
amely néhány éve üvegplafonnak is tekinthető. Azért meglepő sikerek ezek mellett is akadnak, hiszen például az aprópénzből forgatott Magyarázat mindenre december közepéig több mint 75.000 látogatót vonzott. Reisz Gábor alkotása ezzel nemcsak visszahozta a gyártási költségeit, de bebizonyította azt is, hogy van igény arra, ha egy film párbeszéd-kezdeményező szándékkal fordul a befogadó felé. Az év legjobban nyitó magyar filmje egyébként szintén a Semmelweis lett, amire egy hétvége alatt közel 30.000 néző volt kíváncsi.
10. Nagy Szilárd Kilián – Rendszerhiba
Szintén fontos fejlemény, hogy 2023-ban az egyes sajtóorgánumok által készített oknyomozó riport-dokumentumfilmek is látványosan felfutottak, csak idén a Direkt36 (Mossuk kezeinket), a 444 (Valótlanul) és a Partizán is gyártott ilyeneket, ráadásul kivétel nélkül tartalmas, informatív, jól szerkesztett és dramatizált munkák kerültek ki ezekből a műhelyekből.
A Partizán filmje listánk szempontjából a legaktuálisabb, a Rendszerhiba ugyanis a magyar mozgóképipar elmúlt évtizedeit összegzi,
elsősorban a kultúrpolitika szűrőjén keresztül. Nagy Szilárd Kilián filmje a rendszerváltástól kezdve veszi végig azokat a folyamatokat, amik az úgynevezett kultúrharchoz és a filmszakma szétszakadásához vezettek. Megszólalnak a korábbi döntéshozói testületek (MMKA, MNF) egykori képviselői (az NFI mostani erős emberei nem vállalták a szereplést), valamint rendezők és producerek vallanak mindarról, ami a szakmájukban történt és történik. A Rendszerhiba megrázó és lehangoló látlelet arról, hogy a politikai csatatérré változtatott filmfinanszírozási rendszereknek három nagy vesztese van: a magyar kultúra, a tehetséges, sokszor pályájuk elején álló alkotók és a nézők.
A film elérhető a YouTube felületén.
9. Szövényi-Lux Balázs – Az első kettő
Szövényi-Lux Balázs bemutatkozó nagyjátékfilmje egy Jim Jarmusch és Richard Linklater által ihletett szerelmes dramedy, mely a távkapcsolatok lélektanában merül el.
Az amerikai diáklány és a pályakezdő magyar tanár az álmos nyári főváros ölelésében készül az elválásra.
A két remek főszereplő, Hannah Saxby és Bergendi Barnabás természetességét szépen kimunkált, fekete-fehér képeken csodálhatjuk, Az első kettő ráadásul városszimfóniaként is remekül működik. Az alkotóknak sikerül megragadniuk a forró budapesti nyár sajátos hangulatát és a távkapcsolati őrlődés nehézségeit is, miközben őszintén tudunk drukkolni a szerelmeseknek.
A film elérhető az HBO MAX kínálatában.
8. Hevér Dániel – Valami madarak
Szintén egy rendezői bemutatkozás található listánk nyolcadik helyén, Hevér Dániel az idén veszélybe sodródott Inkubátor programban készíthette el első egészestését.
A Valami madarak egy szerethető, remek humorú szocio-dramedy,
amiben az idősek otthonába került Béla (Szacsvay László) és a lázadó, talajvesztett kamasz Zoé (Kizlinger Lilla) között szövődik különleges barátság. A film legnagyobb erénye egyértelműen a két főszereplő, akik nemcsak manírok nélkül játszanak, de a közös jeleneteikben tökéletes egyensúlyban léteznek a vásznon. Hevér Dániel és a forgatókönyvet jegyző Kertész Zsanett ugyan súlyos témákkal foglalkoznak, a Valami madarak mégis szórakoztató, a drámát és a humort jó arányban adagoló mű, ami ideális egy családi mozizásra.
A film december 14-én debütált a mozikban.
7. Szabó Sarolta, Bánóczki Tibor – Műanyag égbolt
Újabb debütfilm, amely ráadásul szintén az Inkubátor programból indult, majd végül az egész estés animációs formátumra jellemző magasabb költségigények miatt szlovák-magyar koprodukcióként készülhetett el. Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor rotoszkópos technikával készített sci-fije
példásan teljesíti a műfaj legnehezebb feladatát, és egy izgalmas, érthető szabályrendszerű jövőbeli világot tár a néző elé.
A Műanyag égbolt jól ismert helyszíneket (Miskolc – Tiszai pályaudvar, Nyugati, Oktogon, Lánchíd) gondol újra, a vaskos filozófiai kérdéseket is érintő disztópiát pedig akciójelenetek és a végére melodrámaivá érő szerelmi szál színesítik.
A film elérhető a FILMIO felületén.
6. Fuchs Máté – Keltető
Rovarevés, autizmus és a szülőkről történő leválás folyamata kerülnek egymás mellé Fuchs Máté dokumentumfilmjében, a Keltető azonban a szerteágazó témákat remek arányban vonultatja fel. A főszereplő Mariann lényegében a jövő hírnöke, aki szenvedélyének hódolva rovarokat tenyészt, hogy aztán a csótányok, legyek és kukacok feldolgozásával emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert állítson elő.
A film a rovarok elsőre visszataszítónak tetsző világát menedékként, Mariann biztonságos tereként mutatja be.
A remek szerkesztésnek, valamint az operatőri munkának hála ez a motívum remekül szolgálja az autista lány felnövéstörténetét, akinek a felnőtt élet elindításának nehézségeivel is meg kell küzdenie.
A film a tavalyi Verzió Filmfesztiválon debütált, várhatóan 2024-ben érkezik a mozikba.
5. Reisz Gábor – Magyarázat mindenre
Úgy tűnik, Reisz Gábor elérte a Velencei Filmfesztivál díjátadóján megfogalmazott célját, legalábbis az biztos, hogy sokan és sokat beszélgetnek harmadik nagyjátékfilmjéről. A Magyarázat mindenre alapvetően a jelen hazai közhangulatának megragadására vállalkozik, és bár egy budapesti értelmiségi közegre fókuszál, mégis sikerrel jár. A mozaikos szerkesztésű, sokszereplős történetből egy atomjaira hullott társadalom lélekrajza körvonalazódik,
Reiszt a megosztottság, az egymástól távol álló igazságokban rejlő logika, a hazai közélet állapota érdekli.
Szerencsére az alkotók túllátnak a politikai szekértáborokon, néhol árnyalnak, máskor pedig viccesen igazolnak bizonyos sztereotípiákat. Hálásak lehetünk ezért a filmért, és bár a megoldáshoz és a mély analízishez nem jutunk közelebb, végre valaki foglalkozik azzal, ami az itt és mostban történik.
A film még látható a mozikban.
4. Moldovai Katalin – Elfogy a levegő
Moldovai Katalin első (szintén az Inkubátor programban készült) egészestését ugyan egy korábbi, Romániában megtörtént esemény ihlette, az Elfogy a levegőnek mégis fájdalmas aktualitást adtak a magyar közoktatásban szerveződő tiltakozások és tüntetések, melyek, akárcsak a film története, a pedagógusok mozgásteréről, a tantervek szabadságáról is szólnak.
A mű legerősebb pontja a casting, illetve a színészek természetes, nagy gesztusokat nélkülöző, csendes jelenléte.
Szász Anna, Skovrán Tünde, Tordai Tekla, Dimény Áron és a főszereplő Krasznahorkai Ágnes mindannyian hitelesek, olyan tanárkaraktereket játszanak el bravúrosan, akik sokunk számára ismerősek lehetnek. A letekert színészi játékot pedig remekül ellenpontozza az enyhén stilizált, időből és térből kiragadott realizmus.
A film még elcsíphető a mozikban.
3. Dér Asia – Nem halok meg
A daganatos betegségekkel kapcsolatos tabuk lebontására vállalkozik Dér Asia és a film főszereplője, a hasnyálmirigyrákkal küzdő galériatulajdonos, Einspach Gábor.
A Nem halok meg így jócskán túlnő a hagyományos betegségdrámák keretein és inkább az emberre fókuszál
a diagnózis és a kezelések mögött. Dér Asia egy hihetetlenül komplex és remekül szerkesztett jellemrajzot készít a sikeres értelmiségiről, aki azzal küzd, hogy az életében jelenlévő káros mintázatokat megváltoztassa. A végeredmény egy kíméletlen, mégis életigenlő, őszinte film, amivel könnyű lesz azonosulniuk mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlenül is találkoztak a rákkal.
A film január 4-től látható a mozikban.
2. Gauder Áron – Kojot négy lelke
Magyarország idei Oscar-nevezettje remek időzítéssel készült el, így az elmúlt két év érthetetlen nevezései után
végre egy olyan filmmel próbálkoztunk, amivel könnyen rezonálhatott a nemzetközi közönség,
és ami ráadásul komolyan vehető fesztiválokon is sikerrel versenyzett. Az amerikai őslakos kultúrával az utóbbi időben több produkció is foglalkozott (War Pony, A rezervátum kutyái, Megfojtott virágok), a témát jól ismerő Gauder Áron animációs filmje a teremtéstörténetre koncentrál, melyet egy a jelenben játszódó, a veszélyeztetett rezervátumokról szóló keret határol. A filmben felcsendülő dalok egytől egyig őslakos előadók művei, sőt az angol szinkronhoz is amerikai őslakos színészek adják a hangjukat, és persze a részletgazdag látványvilágon is tetten érhető az autenticitás. A Kojot négy lelke igazi belesüppedős, varázslatos filmélmény, mely példaértékű tisztelettel fordul a forráskultúrához.
1. Császi Ádám – Háromezer számozott darab
Korát meghaladó, duplafenekű társadalmi szatíra, ami egyszerre forgatja ki a romákkal kapcsolatos sztereotípiákat és a magasművészet képmutató hozzáállását. Császi Ádám és alkotótársai (Lengyel Balázs, Horváth Kristóf, Farkas Franciska, Pászik Christopher, Varga Norbert, Oláh Edmond, Pápai Rómeó)
egy roma színházi társulat történetén keresztül szembesítik a nézőt a többségi társadalom leegyszerűsítő narratíváival,
szánkba rágott megoldások és pátoszos tanulságok helyett a saját befogadói szerepünk átértékelésére kényszerülünk. A Háromezer számozott darab virtuóz módon ugrál a fikció különböző szintjei között, miközben a színészek a saját történetüket játsszák újra egy elképzelt színdarab keretein belül. Császi Ádámék Ruben Östlund-i szinten beszélik az iróniát, a szarkazmust és a társadalomkritikát, filmjük így magasan emelkedik ki a 2023-as év felhozatalából.
A film elérhető a FILMIO felületén.
A borítóképet Pauló-Varga Ákos szerkesztette.
