Talán már 2021-ben felmerült, de mindenképpen 2022-ben kezdtük el komolyan venni az ötletet, hogy összeállítsunk egy éves versválogatást, amiben csak a versek színvonala számít, és nem játszik szerepet a szerző – az adott versen túli – munkássága, vagy további szempontok. Az online antológia elkészítéséhez tulajdonképpen csak amellett kellett elköteleződnünk, hogy hétről hétre, hónapról hónapra leülünk és átolvassuk a frissen megjelent folyóiratokat, kigyűjtjve belőlük a legjobban tetsző szövegeket egy netes felületre.
Először az FSZEK-ban kezdtünk találkozni, de oda csak nagy késéssel kerülnek be az aktuális lapszámok, így végül az Írók Boltja lett a közös törzshelyünk, emellett pedig rendszeresen bújtuk az internetet is új megjelenéseket keresve, azon belül persze a Szófát is, amiben sajnos csalódtunk a folyóiratfelhozatal miatt. Az oldalon elérhető 3-4 folyóirathoz képest 45 folyóiratot/online portált néztünk át időről időre, ami éves szinten több ezer verset jelent. December közepéig ebből 150 került ki a Szépmentések Instagram-oldalára.
A folyamat tulajdonképp egyszerű: ha egyikünk talál egy jó szöveget, megmutatja a másiknak, és amelyik vers mindkettőnktől igen szavazatot kap, posztoljuk. A projektből aztán akkor lett igazán szép mentések gyűjteménye, amikor szembe jött velünk egy-két olyan vers is, aminél azt éreztük, hogy elég erősek, de egy-egy szó megváltoztatásával vagy egy sor elhagyásával ütnének igazán nagyot – ilyenkor felvetettük a szerzőknek a módosítási javaslatunkat, és ha egyetértett, akkor az új verziót posztoltuk (innen is köszönet a technikai háttérért a Canva üzemeltetőinek).
10. Jánosa Eszter: Valami kék (Jelenkor, 2023/1)
Egy tarka kendő mintáinak mozgása a katalizátora Jánosa Eszter gauguini látomásának, ami a tél legkomorabb hónapjából röpített minket egy fülledtebb világba. Összecsúszó szigetek és tekintetek, majd az érzékiség tetőpontja, amikor a testeknek már elmosódnak a határai, és a saját, szavak nélküli dalukat zümmögik érzékeink. Hogyan lehet ezt szavakkal mégis átadni?
9. Győrffy Ákos: A bodza fehér tányérai (Alföld, 2023/9)
Ebben a versben minden benne van, amit egy Győrffy Ákos-szövegtől remélhetünk. A természet szinte mozdulatlan melankóliája és sebezhetősége. Az elmélkedés, amit ez a mozdulatlanság elindít, majd a nyelvi kifejezhetőség és a kapcsolódás nehézségei: egy idős ember kapcsolódása az égihez, egy férfié, aki egy nagyítóval olvassa a Bibliát a folyóparti sétányon; Kurtág György és felesége kapcsolódása egymáshoz, ahogy egy tompára hangolt zongorán játszanak; és a lírai én kapcsolódása az anyához egy félresikerült telefonbeszélgetésben.
8. Vajsenbek Péter: Az első csoda (Eső, 2023/1)
Vajsenbek Péter minimalista Jézus-portréjáról tulajdonképp elég lenne annyit mondani, hogy minden szó a helyén van benne. A megfeszítettről hitelesen írni annyi róla szóló vers után szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, szerzőnk mégis alkotott hozzá egy kortárs receptet. Az biztos, hogy kell hozzá humusz, ketchup, egy kis vodka és sok tánc. A többi a kedves, később elég nagy karriert befutó fiatalember titka.
7. G. István László: Kérés (Kalligram, 2023/9)
Ahogy daráltuk az éves versfolyamot, felfigyeltünk olyan trendekre, amiket lehet, hogy különben nem vettünk volna észre. Az egyik, hogy meglepően sok vers születik az ókori görögöket megidézve, és – talán kevésbé meglepő módon – nagy mennyiségű vallási, leginkább keresztény keretezésű szöveg. Az is világossá vált, hogy nem könnyű pályák ezek, hiába tűnhetnek jó kapaszkodónak a referenciák. G. István László mégis képes olyan verset építeni a sokat használt toposzokból, hogy abba beleborzong az ember olvasáskor. Mázli, hogy a papírért, a laptopért még kinyújtja akár öt ujját is a szerző, így ez a fohász is bekerülhetett a TOP 10-be (és ezen kívül még jó pár szépmentett lett tőle az idén).
6. Fenyvesi Orsolya: Mozdulatlan (Alföld, 2023/5)
Az a tektonikus erő, ami ezt a verset mozgatja, nem túl gyakori vendég a magyar irodalom vidékein, de a világirodalom nagyjaiként számon tartott költők között olykor találkozhatunk vele. Lorca, Pessoa, Saint-John Perse taposta ezeket a kőzetlemezeket, hogy csak a kedvenceinket említsük. Akinek van szeme az olvasásra, olvassa. De Fenyvesi Orsolyának még van képe unni is mindezt. Mi védi meg szerzőnket a nagyotmondástól? Védje meg magát a költészete.
5. Székely Szabolcs: A fogás (Élet és Irodalom, LXVII. évfolyam, 28. szám)
Székely Szabolcs lírája azért szerethető különösképp, mert nagyon lényegi és egyszerűnek tűnő, mindennapi helyzeteket merevít ki és ad ezáltal nekik jelentést. A fogás című verse egy villamosozás története, ahol a lírai én a kisfiával való kapcsolatán keresztül láttatja a villamoson kéregető hajléktalan kilátástalan helyzetét a társadalomban. Tiszta és igaz költészet.
4. Balaskó Ákos: g: Vadászat (Forrás, 2023/2)
Ez a különleges hangulatú apavers, ami egyben vadászat és vidék [transzformáció] egyedi nyelvezetével és megoldásaival még így, majdnem egy év múlva is ugyanakkora örömöt okoz olvasáskor, mint amikor év elején legelőször rátaláltunk. Külön izgalmas, hogy a matematika kíméletlen logikája és tárgyiassága milyen szépen tud működni a személyesség érzetével, és milyen érzéseket képes előhozni az olvasóból, miközben a versben tulajdonképp ezeknek az érzéseknek csak a helye látszik.
3. Markó Béla: Tettenérés (Jelenkor, 2023/3)
Ha nem lenne tiszteletlenség a (Wikipédia szerint) negyvenöt verseskötetet számláló mesterrel szemben, azt mondanánk, hogy Markó Béla a Szép mentések 2023 egyik felfedezettje. Bevalljuk, eddig nem mélyedtünk el a munkásságában, ezért nagy meglepetésünkre ő lett eddig az idei évben a legtöbbet (hétszeresen) szépmentett szerző. Nagy versörömök kapcsolódnak hozzá, és az összes közül talán ez az érzékeny és filozofikus in flagranti a kedvencünk, amelyben a kerti villany felkapcsolásától szinte magától értetődően jutunk el az egymást titkon érintő fákig és az érzékelés alapkérdéséig. És milyen gyengéden vezet minket a szerző, érezhetően a saját zöld-szeretetéből merítve! Ahogy egymáshoz simulnak.
2. Nádasdy Ádám: Ezüstfehér hold (Hévíz, 2023/2)
„Mögötte mentem, aztán lemaradtam. Szándékosan.” „Kimondom: mégse volt jó fiatalnak lenni.” Talán ez utóbbi az, ami a szépmentett versekből legtöbbször eszünkbe jut azóta, hogy rátaláltunk. Nemcsak az a különleges ebben a két sorban, hogy nagyon jól láttatnak egy talán kollektíven elég jól ismert érzést, hanem az is, hogy képesek visszaadni önmagukban, egymás mellé helyezve is a vers hangulatát. Ezüstfehér hold. Szép együttlét. Aztán a feszült séta, amiben egy ponton elveszíted szem elől az előtted siető másik hátát. A fiatalkor szótlan vagy befelé megszólaló komplexusai.
1. Szűcs Anna Emília: Előtte (Kalligram, 2023/2)
Hiába van jelen a női hangszerelésű líra már egy jó ideje a magyar irodalomban (szerencsére!), Szűcs Anna Emília szólama ebből nagyon hiányzott eddig: odamondás és kendőzetlenség. Üdvözöljük a dühöt, aminek ki kell törnie, és azt az őszinteséget is, ahogyan kitör. Legfőképpen azért, mert közben mégis jól babrál a szavakkal és a költészet pont jó arányban van jelen az indulat mellett. A szerző első kötetéért mi már biztosan sorba fogunk állni.
A borítóképet Pauló-Varga Ákos szerkesztette.
