Zalai Richard neve az általa alapított IALAZ kapcsán lehet ismerős sokaknak. Saját nevén futó projektjében a neoklasszikus zene, az ambient és a downtempo határán alkot. 2023-ban jelentkezett egy teljes bemutatkozó albummal, ami az Up&Down címet viseli. Április 9-én első idei koncertjét adja, ami előtt még különleges vizuális világgal támogatja meg személyes kedvenc dalát a bemutatkozó lemezéről.
„A dal a lemez második oldalának első dala. Az első oldal a negatív, a második pedig a pozitív oldal. Ez volt amúgy az első dal, amit megírtam a lemezről és a személyes kedvencem is. Köré íródott a többi dal” – meséli Richard a Hope megszületéséről.
„Mindenképp szerettem volna egy vizuális anyagot a dalhoz, ami végigvezeti a nézőt/hallgatót a történetemen.”
Ehhez a folyamathoz Richard a kortárs táncot választotta mint formanyelvet, a dalban megmutatkozó érzéseket Köpösdi Ádám táncos személyén keresztül tapasztalhatjuk meg.
„A tavalyi év elég sok megpróbáltatással járt, szellemileg és fizikailag is holtpontra kerültem. A kiégés utáni állapotot írja le az album, ahogy az ember próbál kiutat és megoldást találni.
Az én mentális és fizikai kiégésem önterápiája a lemez.
Darabokra esel és újra összerakod magad. A kiutat a zene adta, az alkotás segített feldolgozni az élményeket és egyszerűen kiírtam magamból az élet nehézségeit.”
A Hope különleges vizuális megjelenítést kapott, amin egy profi csapat dolgozott.
Az operatőr a Zsigmond Vilmos-díjas M. Deák Kristóf volt, akivel a Dunán rögzített live session videó is készült. A rendező Simon Gergő, a vágó Tarczi Tamás, a fényelő pedig Tőtszegi Szilárd volt. A klipben a külső vizes jeleneteket a Rudabányai tónál forgatta le a csapat a napfelkeltében, a leugrást egy kőbányai háztetőn, a benti jelenteket pedig a Dreher-villában.
Aki szeretné élőben is átélni Zalai Richard zenéjét, annak április 9-én a Központ pincéjébe érdemes ellátogatni, ahol a cseh Chalupski lesz az est másik fellépője.
Két különleges hangulatú szerző ad koncertet,
így nem érdemes kihagyni a lehetőséget, mert egy ritkán látható páros áll majd a színpadon.
Fotók: M. Deák Kristóf