beszélgetés az anyafejjel
az a szörnyű az egészben, hogy
el kell játszania az empátiát. pedig annyira
természetes az, hogy ilyen neki nincs, és most
nézd… jobb színben tűnhetne fel, ha önmaga
lehetne, de mit mondjon egy olyannak, aki felköti
magát, mert zavarják a „különös” szagok, amiket
az elmúlt hetvenöt évben még soha nem érzett.
és nem büszke ő erre, hiába hiszi ezt mindenki,
szó sincs itt büszkeségről, ez inkább a könnyedség
problémája. ez az egész csak bonyolítja, de nem
teszi közönségessé vagy unalmassá a kórházi
naplóját, és ez is különbség a kinti állapotokhoz
képest, de biztos, hogy ezt vele már nem
fogja tudni megértetni.
„emlékszel? erre is emlékszel? hogy azt mondtad,
prózista, te és a próza, és akkor ez hogy is lesz,
majd azt mondják, hogy az anyafejet ott eszi
a brant borbély nincstelenjei között, ott
settenkedik garaczi lemúrjaival a gondolatok
árnyékdélutánjában, sőt, úton van a kastély felé,
miközben velencében találkozik a végtelennel
és ettől meg is szakad a szíve… így gondoltad,
kisfiam?” vannak dolgok, és ez főleg itt bent
látszik igazán, amiket az anyafej képtelen felfogni,
és ez már örökre így marad… na, mindegy.
képtelenség kiigazodni rajtad, attól tartok,
az önismerettel vagy bajban, ráérősen
elidőzöl minden apróságon, pedig az életben
nem szántál még tizenöt józan percet arra,
hogy számot vess azzal, aki tulajdonképpen vagy…
volt szerencsém. „pedig ez nem csak önzés,
nekem elhiheted”, üvöltözik az anyafejjel,
de mivel ez kívülről csak levegőben való
kapálózásként realizálódik, két napra
ismét átviszik a „keltetőbe”, ahogy itt
nevezik, de ő a verseiben mindig csak
„zártnak” hívja, ezzel is érzékeltetni
akarja magával a helyzete komolyságát,
nem akarja elviccelni ezt az egészet,
„mert fejben dől el az is, hogy ezt az
önsajnálatot mennyire tekintjük különleges,
új, már nem katolikus, modern erénynek, igaz?”
hála a főnővérnek, fogalmam nincs, miről
beszélsz. érzem, közeledik, a kegyelemdöfés –
mondatok hebegő artikulációja.
a klasszikus erényekről való elmélkedés
éjszakája után úgy döntött, imádkozni fog
a vérnyomásmérése közben. mert így mutatni
fogja…mit is fog mutatni? nem a nyugalmat,
az túlzás lenne, de tényleg, akkor mit is, hiszen
az áhítatnak lehetne, talán, annak lehetne valamiféle
metrikus mutatója, de a kegyelem, a kegyelem
az súlytalan, hú, ez nagyon erős, de az anyafej
csak hallgat, könnyen lehet, hogy több válaszát
is csak képzeli már, egy jó ideje csend van,
valójában napok óta hallgat, és amúgy is,
végül elfelejtett imádkozni mérés közben,
szóval a dolgok megint csak úgy megtörténtek,
elmaradt a reflexió, az átistenülés, a meta-,
szóval minden, ami képes lehet egy másik
rendszerben jelként funkcionálni,
az összeizzadt ágyak entrópiájában
struktúrát követelni.
Borító: Unsplash