Rokokó részletek kortárs megfogalmazásban, hernyóselyemből készült burjánzó gombaobjektek – Földi Kinga textilművész Útjaim című önálló kiállítása az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében.
Hogyan fonódik össze egy rokokó inspirálta ruhaköltemény egy lehántolt fakérget idéző tértextillel?
Hogyan tér le a ruhatervezés biztonságos(nak tűnő) útjáról egy textilművész,
és miképp nyit egy experimentális, képzőművészeti nyelvezet felé? Földi Kinga kiállítása ennek a két évtizeden átívelő útkeresésnek a legfontosabb fázisait, mérföldköveit járja végig az első megtervezett ruhájától kezdve.
Földi Kinga esetében pontosan tudjuk, mire gondolt a költő. A kiállításon érdemes minden egyes falszöveget alaposan átolvasni, ugyanis a művész belső vívódását, saját alkotói módszerének, magatartásának megkérdőjelezését, bizonytalanságát (a prezentált tárgyak mellett) érzelmes naplóbejegyzéseken keresztül beszéli el.
Stílusa a napsütötte olasz regények atmoszféráját idézi, írásai sokkal inkább emlékképek mintsem leíró, esztétikai elemzések.
A látogatók tehát amellett, hogy erőteljes vizuális élményben részesülnek, a romantikával és nosztalgiával átitatott önvallomásos szövegrészletek segítségével az alkotó aktuális tudatállapotát is megismerhetik. A művész bizalmába fogadja a nézőt, az első pillanattól létrejön a kötődés. „Hosszas gyötrődés után döntöttem. Ruha lesz. Nem tértextil.” – írja Rokokó No2 című munkájához tartozó feljegyzésében. Mesteri felütés, gyönyörűen előrevetíti az iránykeresés dilemmáját. A dátum beszédes, 2009-ben járunk, egészen a kezdetek kezdetén. „Vágyom egy másik korba, egy másik helyre. Így talán megtalálom. Legalábbis arra a rövid időre, amíg a piéket varrogatom. Egyenként. Nézem, ahogy növekszik a piézett kupac. Minden hajtás kicsit más, néha elkanyarodik az egyenesről. Időnként korrigálok. A világért sem használnék piéző gépet. Hová lenne az élvezet?” – míg szavait bizonytalanság, ruhakompozícióját fegyelem, türelem és alázat jellemzi.
A natúr színpalettában pompázó, rokokó inspirálta ruhájának fodraiban már fel-felsejlik a térkompozíció-alkotás iránti csillapíthatatlan vágy, amely a tárlat következő tételét, a Japán Kert No2 című munkáját még erőteljesebben itatja át. Ezúttal az origami-jellegű hajtásokból felépülő estélyihez egy extravagáns fejdíszt, egy – szó szerint – kortárs köntöst komponált, valamint a ruhadarab hátát a tradicionális japán női viselet egyik fontos komponensével, egy hajtogatott obi-övvel kombinálta. Ugyan a szövegrészlet ezúttal a fotózás élményére reflektál, maga az összeállítás Kinga elvágyódását fogalmazza meg Kelet felé. A Hámló Burok névre keresztelt műve mellé csatolt olvasmányos szövegrészletben megelevenedik a festői toszkán táj, kabócák lármájának zenei aláfestésével, a simogató észak-olasz napsugárral és gyümölcsös chianti illatával fűszerezve. Egy biztos: Földi Kinga nem csak a vizuális történetmesélés nagymestere.
Szépen lassan kirajzolódik a minta: a műalkotás (és maga az alkotói folyamat) idő- és térkapuként szolgál,
a művész ezáltal nemcsak a különböző korok, hanem az egyes területek között is szabadon közlekedhet. Japán Kert No1 és Rokokó No1 kompozíciói a tér bal oldali szegmensében kaptak helyet, míg Fodor Mesék című markáns, karakteres ruhakölteménye Fekete Hattyúként ellensúlyozza a romantikus, földszínű, lírai sziluetteket.
Organikus térkompozíciója már-már zavarbaejtően anyagszerű, megtévesztésig hasonlít egy fa lehántolt, elszáradt, szalaggá tekeredett kérgére. Taktilis felülete tapintásra késztet.
A posztamensre helyezett tükör által minden egyes apró hajlatba betekintést nyerünk,
fel-felbukkannak azok az elrejtett részletek, amelyek éppoly mesterien kidolgozott, „minden szálat elvarró” formában jelennek meg, akárcsak a front finomságai. Az egymás mellett sorakozó mikrofodrok, azaz piék ritmusa tökéletlenül tökéletes, gyakorlatilag a természet egzakt leképezése, anélkül, hogy kísérletet tenne rá. „A természet eltévelyedései itt félresikerült kísérletekként, mint errors jelennek meg. A művészet révén ezeket új próbáknak (trials) lehet alávetni. A természet önnön magán végzett, torzra sikeredett kísérleteit az ars hozzásegíti a sikeres befejezéshez.” – írja Horst Bredekamp A Kunstkammer mint játéktér című értekezésében, melyben Francis Bacon 1605-ben megjelent The Advancement of Learning szövegével foglalkozik. Bacon szerint a
„művészeti forma potenciálja a természet szabadon és véletlenszerűen képződő alakzataiban rejlik.”
– azonban Földi Kinga művészetében magukat az organikus térkompozícióikat is véletlenszerűen képződő alakzatok alkotják, a hajtogatott, levarrt, piézett, merevített anyag meghajlítása szabad asszociációs láncolatot indított.
A kiállításenteriőr hátsó szegmenségben elhelyezett posztamensen három objekt sorakozik egymás mellett. Sóvárgó Bújkáló, Gomba és Gésa című szobrai burjánzó gombaként terülnek el a tükröződő felületen, anyagszerűségük nyomasztóan realisztikus. „Rajzolok, festek, tervezek, de nem tudok nagyon ragaszkodni ezekhez az elképzelt formákhoz. Abban a pillanatban, hogy az anyaghoz nyúlok, elkezdődik egy párbeszéd. Elindítok egy folyamatot, de a piézett hullámok kanyarognak, működnek a saját természetük szerint. Olyan utat mutatnak, amire nem számítottam, sokkal izgalmasabb formát, mint amit elképzeltem.” – írja Földi. Ismét visszautalva Bredekamp Bacon-elemzésére: „Merthogy elegendő pontosan nyomonkövetned a természetet, mikor az maga-magától eltévelyedik; s tenni mindezt azért, hogy később, ha majd úgy akarod, képes légy őt ugyanoda terelni és vezetni.” – azonban a művésznél a struktúra kialakítása nem egy szigorúan komponált, előre felvázolt terv alapján zajlik, ezúttal nem ő terel s vezet, sokkal inkább
a textilből keletkezett tömegek dominálnak, az alkotó kezét eszközként, gazdatestként használják a terjeszkedésre.
A bimbóvá hajtogatott, egymás mellé halmozott hernyóselyem-csomók hol Aron Demetz The Tainted elnevezésű szobrát, hol Noriko Kuresumi érzékeny Sea Of Memory korall kerámiaobjketjeit idézik, de a művek kapcsán érdemes megemlékezni Hübner Aranka elsőgenerációs neoavantgárd textilművész alkotói tevékenységéről is. Ugyan eleinte Hübnert is a természeti jelenségek organikus, mozgalmas formavilága foglalkoztatta, a hetvenes évek közepétől ezt a geometria szigorú rendszere (érzékeny, pliszírozott legyező-reliefek) váltotta föl, munkáiban felfedezhető a távol-keleti kultúrából merített inspiráció.
A művész első ruhái mellett helyet kaptott Philemon és Baucis, Csüggedő és Lefelé az Üregbe című térkompozíciói – nézői oldalról – minden kirakósdarabot a helyére pattintanak, keretet adnak a történetnek, a kezdeti kétségek tiszta, érthető desztinációvá és magabiztos, fluid vonalvezetéssé alakultak át. A pié-technikát végérvényesen Földi Kinga művészetéhez kapcsoljuk. Ugyanis az objektek mintha a ruhákról leemelt mikrofodros részletek transzformálódott, evolválódott állapotait mutatnák –
a művész útkeresésének végső állomása (a megérkezés) a forma átalakulásában és kiteljesedésében mutatkozik meg.
A Csüggedő térbe lógatott daruszárnyat imitáló installációját negatív töltetű elnevezése ellenére pozitív atmoszféra lengi be: olyan, akár egy bábból szabadult lepke.
Földi Kinga Útjaim című kiállítása az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményben tekinthető meg 2024. április 21-ig.
A fotókat Kovács Alida készítette.
