ami egyszer szétesett
nyakcsigolyáim az ágy
alá gurultak, combvidékem
a lepedőn hever, a másik
a kispárnán nyugszik.
szemgödröm árnyékába
sámándob hangja bújik,
bokacsontom darabjaira
esik, a belboka a szoba
közepén várja a hűvös,
holdkráteres éjszakákat.
langyos beleim kacskaringózva
futnak a teraszon, nyelvemmel
a lámpaernyőre rakódott port
nyaldosom, szívem a kispárna
csücskébe vonul, léghólyagocskáim
földre hulló csillagok, melleim
spriccelő tejmirigyeimtől repednek
szét, ujjaim percekre hullva.
léket kap a telihold. karjaim
magukhoz ölelik a nyirkos hajnalt.
az idő körme reggelre megnő,
délben felrepedezik
a befagyott Mnémoszüné.
Borító: Unsplash
