Adóellenőr
A falnak hét kasza dőlt.
Kalászról arany kalászra
Átringott az udvaron
Az utolsó kocsiderék árpa is.
A lányok kinyitották a sört.
Vonó és vádli egyszerre táncolt.
Majd a tarló és a hangás közt
Lovas érkezett.
Keresztút: A jó lator
Hideg római szem, a pecséten kéz.
Ég veled. A tolvaj mehet.
„A magad keresztjét viszed, ember . . .”
Hátul egy másik akasztófavirág.
Egy elöl, a keresztje alatt, összevert tisztaság.
Hordtam malomkövet, boroshordót, póznát.
Az meg ács volt.
Megroggyan térde a súlyos gerenda alatt.
Anyám, a szegény asszony, halott.
Az ő anyja itt van. Szegény asszony. Szegény asszony.
Nézd, Simon feljött a városba
Egy eladó ökörrel.
Még egy igát raktak Simonra.
Veronika, varrónő. Kendőt még sosem
Áztatott ilyen vér és verejték.
Tántorgok, de el nem bukok.
Az enyveskezű öszvérmód vánszorog.
A derűs megint elesett.
Ti asszonyok! Mirjám, Judit, Eszter,
Menjetek haza, énekeljetek a bölcső felett,
Szövőszékek, fazekak közt énekeljetek.
Búzatáblák, szőlők odalenn.
Harmadszor elesett.
Arany port ízlel.
Szerintem a katonák nem fognak
Alkudozni a köpenyemen.
Azt a rongyot nem venné fel a madárijesztő sem.
Csend – átkozódás – a keresztekről.
A középső ívről
A legsötétebb viharba röppen egy gerle.
Lándzsadöfés a szívgyökérbe.
Kalapácsokkal jönnek a katonák,
Eltörni a tolvajok lábát.
Az anya szeme
Elönti a világot irgalommal és szeretettel.
A kalapács a térdemre csap.
Hogy egy ilyen asszony keze
Takarjon be a sírhoz vezető úton.
Hordjon engem, minden embert fényleplében.
Fordító: Góz Adrienn
Borító: Unsplash
