2023-ban egy krimipályázatnak köszönhetően született meg az „első miskolci krimi”, a Sorsod Borsod, amely a szerzője szerint abban különbözik a hagyományos krimitől, hogy nagy szerepet kapnak benne a bűnügyi szál mellett a kultikus helyek, a társadalmi problémák, valamint a tájnyelv és az ott élők mentalitása is. Bánhidi Lilla elárult néhány kulisszatitkot a krimi születésének körülményeiről, és a beszélgetésből az is kiderül, mekkora valójában a Sorsod Borsod világa.
KULTer.hu: Manapság ritkán lehet látni térképpel vagy útifüzettel közlekedő turistát. Mit gondolsz, a regionális krimi lehet az új nyomtatott útitárs?
Nagyon remélem, hogy igen. A Sorsod Borsod olvasói közül többen elutaztak Miskolcra miután befejezték a könyvet, és felkeresték a regény helyszíneit. Nem titkolt célom volt ez. Német regionális krimiket olvasva megtapasztaltam, milyen izgalmas ott sétálni, ahol a könyvben egy-egy fontos esemény történt, és szerettem volna, ha ezt az olvasóim is átélik.
Ráadásul egy regionális krimi többet is tud adni, mint egy térkép, hiszen tele van bennfentes infókkal,
adott esetben történelmi háttérrel, illetve a helyiek saját történeteivel.
KULTer.hu: Mondhatjuk azt, hogy a Prae Kiadó krimipályázatának köszönhető, hogy megszületett a Sorsod Borsod?
Már a pályázat előtt elkezdtem dolgozni egy Miskolcon játszódó regionális krimin, de az igazi motivációt valóban a Prae Kiadó által kínált lehetőség adta. Akkor vettem én is komolyan az ötletemet, a pályázatra kezdtem kidolgozni, és hála a fordulóknak és a határidőknek, meg is írtam a nagy részét.
KULTer.hu: Mennyire határozza meg most a mindennapjaidat a könyv utóélete vagy az új, még születőben lévő kézirat?
A tavaly májusi megjelenéstől egészen most márciusig a Sorsod Borsod határozta meg a napjaim. Szerencsére sok helyre hívtak, ezekre készülnöm is kellett, aztán utaztam, megéltem, regenerálódtam. Nekem a közösségi médiakommunikáció is sok időmet igénybe veszi, de a legtöbbet mégis az olvasókkal való kapcsolattartás.
Rengeteg üzenetet kapok, sokan megosztják velem, hol tartanak a könyvben, kit feltételeznek gyilkosnak,
ki a kedvenc szereplőjük, melyik a legkedveltebb helyszínük, milyen borsodi emlékeik vannak, és van, hogy pár üzenet után már családi történéseket is elmondanak nekem. Áprilistól már nem vállaltam annyi szereplést, úgy éreztem, el kell engednem a Sorsod Borsod „kezét”, hogy az új könyvre/könyvekre koncentrálhassak.
KULTer.hu: A Sorsod Borsod cím már önmagában sokat elárul a regényről, hiszen ez egy gyakran idézett szólás, sőt, ahogy utaltál is rá korábban, létezik olyan alapítvány, zenekar és film is, ami ezt a nevet viseli. Nem borsodi olvasóként is már volt sejtésem arról, hogy milyen világot fog bemutatni a könyv. Célod volt az, hogy ezzel a címmel szélesítsd, árnyald a hozzá társuló jelentéseket, érzéseket?
Lehet, hogy már a legelején is volt ilyen indíttatás bennem, de akkor még biztosan nem volt tudatos. A fő helyszín kiválasztásakor az mozgatta a fantáziám, hogy
Borsod izgalmas világ, ami mindenkinek valamilyen: Borsodról mindenki gondol valamit.
Én is, persze, hiszen ott nőttem fel, belülről láttam, tapasztaltam a nehézségeket és egyfajta kohéziós erőt is, ami, úgy gondolom, az országon belül csak Borsodban élhető át. Ahogy írtam a regényt, átdolgoztam magamon is a saját „Sorsod Borsod-érzésem”, és egyre fontosabb lett, hogy hangsúlyosan foglalkozzam a „borsodiság”, az identitás, a borsodi sors kérdésével a könyvben.
KULTer.hu: Említetted egy korábbi interjúban, hogy írás közben döbbentél rá arra, hogy tizenegy mellékszál van a kötetben. Pontosan nem számoltam meg, hogy a végére mennyi maradt, de az biztos, hogy sok. Ezek a mikrosztorik külön-külön születtek, és így kaptak helyet a regényben?
Ahogy megjelent egy új karakter, én magam is szerettem volna többet megtudni róla. Izgalmasnak találtam a hátterét, ezért kezdtem el róla írni, és úgy gondoltam, hátha az olvasóknak is érdekes lesz majd – sőt, talán elvonja a figyelmüket a gyilkos kilétére vonatkozó jelekről.
KULTer.hu: Mesélj egy kicsit a folyamatról! Hogyan, milyen módszerrel dolgoztál? Készítettél családfát, kapcsolati hálót, esetleg karakter- és helyszínvázlatokat, leírásokat?
A munkamódszerem az elején leginkább a káoszra hasonlított. Impulzusok alapján írtam meg különböző részeket, melyek épp a legjobban érdekeltek.
Így fordulhatott elő, hogy az első és az utolsó oldal volt meg leghamarabb.
Ami persze vicces, és akár még működőképes is lehetne, csakhogy három év alatt a szövegeim minősége sokat változott, így néha nagy stílusbeli különbség volt az egymás mellé kerülő részek között, ergo írhattam újra a régit. Aztán a felénél megreguláztam magam: naptárakat készítettem, kivonatokat írtam a cselekményből és az elterelő jelekről, a karakterleírásokat felfüggesztettem a falra, táblán vezettem a különböző cselekményszálak történéseit és az egymáshoz való időbeli viszonyulásukat. A helyszíneken hangjegyzeteket, videókat, fotókat készítettem – ezek alapján pedig már könnyű volt felidézni az érzéseimet is.
KULTer.hu: A helyszínek és a szereplők is alaposan kidolgozottak, részletgazdag leírásokat találunk a könyvben. Egy korábbi interjúban elárultad, és a könyvben is célzol rá, hogy valós személyekről mintáztad a karaktereket, és a helyszínek szolgálhatnak útikalauzként is az olvasóknak. Komolyabb kutatómunkát is végeztél Borsodban a kötethez?
A kutatómunka sokkal-sokkal több időt vett igénybe, mint a regény megírása.
Rengeteg interjút készítettem, a legtöbbet természetesen különböző területeken dolgozó nyomozókkal,
de persze pszichológussal és orvosokkal, illetve kutyatrénerrel, mérnökkel is beszélgettem. A húsz év újságírói munka dolgozik bennem: még egy fiktív történetnél is mindent szeretek többször ellenőrizni, átbeszélni a megfelelő szakemberekkel, egyszóval alátámasztani. A főbb nyomozókaraktereket valóban egy régi nyomozócsapat tagjai inspirálták, több hónapot töltöttem ugyanis a miskolci életvédelmi alosztályon főiskolás gyakornokként, és elvarázsolt az a világ. A nyomozókkal a mai napig jó viszonyban vagyunk, a könyv írása közben sokat segítettek.
KULTer.hu: Anélkül, hogy spoilereznénk, mesélj egy kicsit Alexáról, a főszereplőről! A regény végére felmerült bennem a kérdés, hogy vajon jó nyomozó lenne-e, ha ez volna a fő tevékenysége, hiszen fél a sötétben, és megijed, ha követik. Szerinted hogyan tud ezekkel megbirkózni egy nyomozó? Mit gondolsz, leküzdhető a félelem?
Szerintem mindenkinek van valami nyavalyája. Ha épp nincs, akkor pedig bármikor lehet. Nagyon sokféle hatás ér minket életünk során, és nem mondhatjuk senkire sem azt, hogy „na, ezt vagy azt ebből az emberből biztosan nem lehet kiváltani”.
Szerintem az sokkal fontosabb, hogy ha van probléma, kezd-e vele valamit az adott ember.
Ha tudatában van, és megdolgozza, akkor erősséggé alakíthatja: egy plusz tudássá, tapasztalattá, amit a nyomozói munka során is fel tud használni. Vagyis, ha egyszer megküzd a sötéttel, akkor később is – amikor már nem bénítja a félelem – máshogy fog figyelni egy sötét helyen, más dolgokat fog észrevenni, ami viszont előny lehet a nyomozói munkában. Én úgy gondolom, nem szabad ezekhez a dolgokhoz egy életre determináló tényezőkként viszonyulnunk.
KULTer.hu: A szerelmi szál is izgalmas a regényben. Alexa és (ex)barátja, Gyepes szépen összedolgoznak, annak ellenére, hogy a köztük lévő viszony sokszor nehezen definiálható. Milyen összefüggés van a közös munka és a kapcsolatuk között?
A közös munka nekik olyan, mint az „alibi-könyv”, amit szakítás után azért viszünk át az exhez,
hogy legyen egy indok, amivel megszólíthatjuk – úgy, hogy ne kelljen azt mondani, „figyu, bennem ez még nem zárult le”. Ilyenkor egy semleges közös dolog – ez esetben a munka egy közös célért – mindig segít, hogy túllendüljünk a kapcsolatfelvétel nehézségén. Ha nem lenne közös munka, a viszonyuk sem tisztázódhatna.
KULTer.hu: Szépség, közösség, szegénység. Ha a könyv alapján kellene három szót mondanom Borsodról, akkor talán ezeket használnám. Te mit mondanál?
Erő, gyökér, potenciál.
KULTer.hu: Ha jól sejtem, a Sorsod Borsod nem „csak” egy krimi lett, de nem is csak egy alakuló sorozat első része. Ennél sokkal több. Készült egy YouTube-lejátszási lista, és külön weboldal van a könyvhöz, ahol nemcsak a szereplők és a helyszínek bemutatását találjuk, hanem zenéket és interjúkat is, a Nagyon Miskolc fül alatt pedig még közelebb viszed az érdeklődőt a borsodi világhoz, életérzéshez. A weboldallal egyfajta tájékozódási pontot szerettél volna adni az olvasóknak?
Sokszor tapasztalom, hogy
függetlenül attól, hogy borsodi kötődésű-e az olvasó, a könyv után szeretne még kapni valamit ebből a világból,
szeretne még benne maradni. Azért van fent interaktív térkép is a honlapon, hogy aki szeretné, fel tudja keresni a regény helyszíneit. Bízom benne, hogy a honlappal tudok még egy kicsit hozzáadni a „Sorsod Borsod”-érzéshez, és így annak, aki nem akar, nem kell rögtön elszakadnia.
KULTer.hu: A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy többen kölcsönözték nemcsak a nevüket, hanem a foglalkozásukat is a regényedhez. Milyen volt a reakciójuk az olvasás után?
Az áldozatok a barátnőimről kapták a keresztnevüket, akik egy idő után versengést csináltak abból, hogy ki hal meg előbb a könyvben. Kicsit morbid, de ez egy működő, jó poén közöttünk a mai napig, nem kell „véresen” komolyan venni.
KULTer.hu: Szerinted mitől lesz jó egy mai krimi?
Az utóbbi években azokat a krimiket szerettem – de ez természetesen csak az én ízlésemet tükrözi –, melyek nem kizárólag egy rejtélyről és annak megoldásáról szólnak.
Életszerű karakterek, izgalmas motivációk, egy helyszín vagy társadalmi probléma bemutatása:
bármi, amitől én magam is több leszek. A krimi nagyon jó műfaj, annyi minden belefér, én pedig szeretem, ha él az adott író a lehetőségekkel. Illetve nagyon sokat számít még a nyelvezet. Bármit is írunk, fontos, hogy jó minőségű szöveg legyen. Nekem ez például kulcsfontosságú a választásnál.
KULTer.hu: Mikorra várhatjuk a folytatást?
Mindenképpen szeretném, hogy idén elkészüljön a következő krimim. Kettőn is dolgozom most, az egyik a Sorsod Borsod folytatása.
A fotókat a Norigami works készítette.
