A megnevezhetetlen teljesség vizuális megjelenítése a kiállítás vezérfonala Nemcsics Ákos Kereszteződések című tárlatán. Geometrikus munkái szisztematikus felfogásukkal átértelmezik a síkot és a teret.
Nemcsics engesztelés és feloldás, harmónia és ütközés problematikájával analizálja a valóságot. A korong, a kocka és a többi mértani forma együtthatásának vizsgálata után a tökéletesség keresését tűzi ki céljául. Átlók, kereszteződések, amelyek a vonallal,
a színekkel fokozott lüktetést, szaggatottságot, a geometrikus tételeket kitöltő intim teret hoznak létre.
Az alkotó mintha az életritmusa szerint formálná a dolgokat, benne a tegnapi és mai időpillanatokat. Ezek mind-mind olyan formai, grafikai motívumok és színegyvelegek, amelyek értelmi és érzelmi, művészi, valamint emberi megnyilvánulásként jelennek meg harmóniátlan harmóniaként.
Ez az eszközrendszer a művész saját gondolatainak tisztázására szolgál, és vizuális formában kulminálódik. Ezzel nem szűkíti az asszociációs mezőt, sőt önmagunk illusztrálóivá válunk, ha belemélyedünk a művekbe. Megdöbbentően költői, egyszerre rendezett és rendezetlen a létrehozás, kiválasztás metódusa Nemcsics Ákosnál. A színpárosítások által egyetemes érvényűvé emeli az alkotói szándékot. Jól kommunikál a kép nyelvén, és lényegre törő, hol szikáran, hol játékosan fogalmazó a felfogása.
Képei olyanok, mint a feltárás rétegei, mert a kereszteződések jelen- és múltfeltáró opuszai a kornak, amiben élünk.
A vizuális jelenést kívánja ábrázolni, nem a jelentést, ami didaktikus leegyszerűsítés lenne.
Mednyánszky László azt írta a naplójában: „A művészet híd a végesből a végtelenbe.” Valóban, Nemcsics Ákos is, amikor alkot, kimondja amit kell, amit gondol a világról, a formákról, a színekről. Magától értetődő elvontság, éteriség jellemzi a magas szintű esztétikai attitűdjét. Belül marad az ösztönösség és tudatosság szféráján, de szembesül azzal, hogy a világ bonyolult és benne nem szabad megrekedni. A különféle motívumok egyszer érintkeznek egymással, máskor szinte összeolvadnak, eggyé válnak az alkotói szándék szerint.
A színek és árnyalatok szinte észrevehetetlen módon értékeltolódások szerepét töltik be.
Ennek következtében a művész akaratából a képek nézőpontjai láthatóan megváltoznak.
A geometrikus formavilágú, síkban rétegezett képfelületek már-már háromdimenzióssá válnak és teret szimulálnak. Nemcsics Ákos virtuóz módon egyesíti a festőiséget és az absztrakciót, de egyenesen szellemes, ahogy a képek átlóként szelik ketté a teret az atmoszférikus enteriőrben, és elvont erőteret hoznak létre. Az itt kiállított művek szűkszavúsága csak látszólagos. Geometriára épülő alapstruktúrái bővelkednek az elegáns, lírai jelenségekben. Az alkotó képes filozófiai magaslatokban szárnyalni, mert eltökélt célja a vizuális gondolkodás tényleges átalakítása.
Művészete univerzális egóról tanúskodik, tiszteli a bölcseletet, és a tudományos gondolkodásmód a jellemzője.
A keresztény filozófia szerint a metafizika a valóság egészének mindent átfogó rendszerbe foglalása. Ebben az összefüggésben a kiállító kompozíciói metafizikai szemléletűek. Az emberi szellemnek, a logikai tételeknek a vizuális értelmezéséről van szó.
Nemcsics Ákos képzőművészete nem mindennapi ábrázolás, nem természeti jelenség illusztrációja, hanem áttételesen,
átlényegítő módon egy olyan többletet ad emberi mivoltunkhoz, ami az érzékszerveket kitágítja, szellemünket megemeli.
Érdemes Szokolay Sándor, a kiváló zeneszerző gondolataira figyelni ezzel kapcsolatban: „Rendkívül érdekes az absztrakt művészetekben és a nonfiguratív művészetekben, ami a zenében is divatos lett, hogy nincs meg az a régi, klasszikus hagyomány, miszerint az ember a zenéről, irodalomról, képzőművészetekről úgy érzi, hogy az adott alkotás másképpen elképzelhetetlen, ‘csak így lehet’. Ennek meghatározott kritériumai voltak a különböző művészeti elemekben. Nyilvánvalóan a látás művészetében mások felelnek meg a zenei harmóniának, a dallamnak, a ritmusnak, a formának, a regiszternek, a különböző hangszíneknek, dinamikának, mélypontnak, csúcspontnak, mint ahogy egészen más a képzőművészeti alkotások térbelisége, mint az időbeli kiterjedésű zene, de mégis igen szoros ‘rokoni’ kapcsolat áll fenn közöttük.”
Tetten érhetjük mindezt Nemcsics Ákos munkáin is, hiszen nagyon jól tudja, hogy bármit meg lehet festeni, de azt is tudja, hogy a festésen túl, magának a képnek a létezésén van a hangsúly. A festmény az évszázadok során egy olyan médiummá változott, amelyben már nem a pontos jelentésekről vagy a valóság ábrázolásról van szó. Ezzel
a kiállító arra készteti a nézőt, hogy foglaljon állást, gondolja végig, mit jelent számára a festmény és a látvány.
Ennek vagyunk most tanúi, melyben az alkotói szándék segít bennünket elemeire szedni és harmóniába rendezni a körülöttünk lévő zűrzavaros valóságot.
Nemcsics Ákos Kereszteződések című kiállítása a budapesti Hatvani Galériában tekinthető meg 2024. május 11-ig.
A cikk a megnyitószöveg szerkesztett változata.
A borítóképet, melyen Nemcsics Ákos és Cs. Tóth János látható, Hartmann Mihály készítette.
