A Guns N‘ Roses tavalyi budapesti koncertje után Slash visszatért Magyarországra, ám ezúttal már saját bandájával. A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators már nem először jár nálunk, így kedves ismerősként léptek a deszkákra. A látványos show és slágerparádé helyett viszont a színpadi rutiné és az örömzenélésbe oltott minőségi daloké volt a főszerep. Beszámoló a The River Is Rising Tour budapesti állomásáról.
Slash nem hiába lett korunk nemcsak meghatározó, de egyenesen ikonná váló gitárosa. A klasszikus GnR széthullása után saját jogán is bizonyította, hogy egy bejáratott branden kívül is képes megállni a helyét zenészként. Ugyan a Slash’s Snakepit még nem hozott akkora önálló sikereket, mint a későbbi supergroup, ám a megjelent két lemez bőven igazolta, hogy
a Guns sokat köszönhetett a cilinderes gitáros tehetségének.
Aztán a sokat próbált zenészekből verbuvált, ex-Guns és Stone Temple Pilots tagokat is soraiban tudó Velvet Revolver már hozta az elvárt anyagi és kritikai sikereket. A 2002-ben alakult banda viszont így sem tudott túl sokáig igazán aktív maradni: Slash megint belefutott egy balhés frontemberbe Scott Weiland személyében. Az énekes eltávolítása, azaz 2008 után buzgón keresték az utódját, de végül senki sem lépett Weiland helyébe a mikrofonnál. A Velvet Revolver tehát kényszerpihenőre vonult, de hivatalosan egészen Weiland 2015-ben bekövetkezett haláláig nem oszlott fel.
Slash persze nem volt tétlen a köztes időben sem. 2010-ben megjelentette első valóban saját neve alatt futó projektjének szólólemezét, melyen számos közismert vokalista látta el az énekesi feladatokat. A rock nagy öregjei közül Ozzy Osbourne, Iggy Pop, Lemmy Kilmister és Alice Cooper is vállalt egy-egy dalt, de többek között Chris Cornell, Dave Grohl, Kid Rock, Ian Astbury (The Cult) és M. Shadows (Avenged Sevenfold) is tiszteletét tette a lemezen. Ugyanakkor váratlannak számító vendégek is felbukkantak, például Adam Levine a Maroon 5-ból, vagy Fergie a Black Eyed Peasből. Ami még feltűnő lehetett a közreműködőket böngészve, hogy egy bizonyos Myles Kennedy az Alter Bridge-ből két dalban is énekelt. Nem lehetett tehát véletlen, hogy a bongyorhajú gitárnyüstölő az Axl Rose hangfekvésében, és amúgy is remekül éneklő Kennedy-t fixálta az énekesi pozícióban, és
a következő lemezeken már nem egy össznépi rockbulit tartott, hanem egy önállóan is megálló bandát szervezett maga köré.
Slash és Kennedy mellett a hangszeres teendőket a The Conspiratorsre keresztelt banda látja el, akik ebben a formációban sokkal többek egyszerű sessionzenészeknél. Ezt pedig az MVM Dome-ban is bizonyították, ahol bizony egy nagyszerű, sallangmentes rock and roll-koncertet élhettek át az odalátogatók.
Az estét a 2022-es Alter Bridge koncerthez hasonlóan a Mammoth WVH nyitotta. Akkor csak részben kaptam el a kis Van Halen bandájának műsorát, ám ezúttal teljes egészében láthattam a produkciót. A benyomásom pedig nem sokban változott. A Mammoth zenéje egy kellemes nosztalgia azoknak, akik szeretik az ezredforduló környéki post-grunge, modern hard rock zenéket, és az is érthető, hogy a tengerentúlon miért lehet sikeres. Meg az is, hogy a hasonló stílusban mozgó, de ismertebb bandák miért viszik magukkal előszeretettel nyitóbandaként.
Hatdalos, viszonylag rövidke szettjükben egyszerre akadtak bólogatásra ösztönző tételek, mint ahogy lazább momentumok is,
de továbbra sem érzem különlegesnek a MWVH zenéjét. Standard rádiórock, amiből bőven átjön a zenészek, kiváltképp Wolfgang Van Halen tehetsége (úgy ének, mint gitártudás terén), de nem hordoz semmi olyan pluszt, amitől kifejezetten emlékezetes maradna. A műsort záró Don’t Back Down utolsó taktusai azért elég erőt hordoztak magukban, ilyesmiből elbírnának talán többet is a dalaik.
Nem is kellett túl sokat várni Slash és társai színpadra lépésére. Érzésre talán kicsit hamarabb is kezdtek a kiírtnál. A fellépésüket a turné és a legutóbbi, immár negyedik közös nagylemezük címadó dalával, a River is Risinggal kezdték, ami kellőképpen be is indította a bulit. Bár a szó klasszikus értelmében nem igazán slágergyár ez a formáció, mégis egy olyan végig egységes és önazonos produkciót nyújtottak, amiben kevés dal tudott csak felfelé kilógni. Persze
nem is feltétlenül kellenek a popdalok mércéjével mért slágerek egy jó rockkoncerthez: ami viszont kell, azt maximálisan hozták is a zenészek.
A zene elsőbbségét jelezte a meglehetősen pőre színpadkép és a szinte teljesen mellőzött showelemek is. A zenészek persze fel-alá mozogtak, és Slash is szinte megállíthatatlan módon rótta a kilométereket, a tavalyi Guns bulit idézően ugrándozott is. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a banda ne élt volna a színpadon. A showelemek helyett több kedves kis kikacsintás volt a magyar közönség felé. Ezek leginkább zászlók, trikolórok formájában jelentek meg, valamint a dobos, Brent Fitz a magyar futballválogatott mezében tolta végig a koncertet.
A további dallistában pedig maximum csak azok csalódhattak, akik a zenekar előéletét figyelembe véve kirobbanóbb slágerekre számítottak. A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators már jó ideje maga mögött hagyta a Guns N‘ Roses dalok erőltetését, lévén hogy több mint tíz éve teljes értékű zenekarként működik, számos nagylemezzel. Korábban azért jócskán előfordultak Guns-nóták is, melyeket Myles Kennedy előadása jóformán új szintre emelt.
Egy-két dal azért így is maradt még Slashék repertoárjában a legendás anyabandától.
A budapesti közönség pedig egy olyan dalt kapott, ami ebben a formában még nem hangzott el tőlük élőben, így ismét exkluzívnak bizonyult a magyar buli. A Perfect Crime-ot a zenekar basszusgitárosa, Todd Kerns adta elő Kennedy helyett, és kicsit sem okozott csalódást. De énektudását már egy korábbi Lenny Kravitz-feldolgozásnál (Always on the Run) is bizonyította, valamint később az eredetileg Lemmy által előadott, Slash szólólemezéről származó Doctor Alibiban is. Kerns és Fitz egyéni momentumai is ékes példái voltak annak, hogy Slash és Kennedy mellett a további tagok is a banda teljes értékű, pótolhatatlan tagjai.
Sőt, a koncert szórakoztató elemei rendre tőlük érkeztek. Bár Slasht sem kell félteni, ha villogásról van szó,
Kennedy azért jobban meghúzódott a háttérben. Énekesként nem klasszikus frontember itt sem, mint ahogy az Alter Bridge-ben sem.
Alázatosan, keveset kommunikálva, a feladatát precízen végezve tette a dolgát, és szinte hibátlanul énekelte végig a koncertet. Bár néha azért visszafogottabban hozta a dallamokat, főleg a magasabb tartományokban. Azonban, ha a hangzásvilág úgy kívánta, még gitározni is beállt. Ha pedig hangzás: a Dome ezúttal a jobbik oldalát mutatta ebben a tekintetben, de azért így is képes volt érdekes kilengéseket produkálni. Alapvetően nem volt nagy baj a hangképpel, de hol tisztábban, hol kásásabban szólaltak meg a dalok, és a beszédet sem mindig lehetett érteni.
A már többször említett, relatíve klasszikus slágerek nélkül, de egységesen magas színvonalat képviselő számokkal kiálló bandának azért még így is voltak kifejezetten erős momentumai. A River is Rising mellett nagyot szólt a korán érkező Halo, Slash és Kennedy első közös dala, a Back from Cali, vagy a műsor közepe táján elhelyezett, balladisztikus Bent to Fly. Ha mégis van nagybetűs slágere a zenekarnak, akkor ez a rádióbarát, nagyívű refrénnel, és kellemesen bluesos szólóval megspékelt dal biztosan jó eséllyel indul a címért. Ugyancsak a fellépés egyik csúcspontja volt a Wicked Stone, ahol
Slashből is előbújt a szólóördög.
A dal végén először láthattuk az ikont és legendát valóban egyénileg villantani, de akkor nagyjából tíz percig. De hát nem is létezhet Slash koncert improvizatív(nak tűnő), feelinges szólók nélkül. Bár az is kétségtelen, hogy a kalapos gitárhős néha képes súrolni a jóízlés határát szólóinak időtartamával, de azért meg tudja tartani az egyensúlyt. És ha már szóba kerültek a villantások: a kivetítőkre érkező élőképek rendezője tréfás hangulatban lehetett, ugyanis a zenészek pengetései, ütései között néha egy premier plánban mutatott dekoltázsé volt a főszerep, amit a közönség is értékelt.
Nem létezhet Slash-buli a zárótételként érkező Anastasia nélkül, ami kétségkívül a banda egyik legismertebb dalává avanzsált az évek során. Slash pedig ismét megpróbálta előcsalogatni gitárjából a még benne ragadt hangjegyeket.
Amit 2024. április 19-én Slash, Myles Kennedy és a The Conspirators művelt, az maga a nagybetűs, cicomamentes örömzenélés.
Nem is nagyon adtak okot az indokolatlan kötözködésre. A zenészek profi módon tették a dolgukat, és nem érződött még az egyének közti ismertségbeli különbség/hierarchia sem. Meg persze az is látszott, hogy ők is élvezik ezt az egészet. Ennél több talán nem is kell egy hasonló rock and rollal és blues hangulatokkal körített estéhez.
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators, The River Is Rising Tour, MVM Dome, Budapest, 2024. április 19.
Fotók: Réti Zsolt / rockstation.blog.hu
