Varga-Amár László sokszor alkalmazta eddigi munkásságában a helytől és időtől szinte teljesen független kompozíciókat, amelyekről nem tudni, hogy hol járunk. Most azonban egyértelmű: egy lövészet maradványaival találkozunk, meglehetősen morbid összefüggésben.
Rendezett képi világot látunk, de a gondolati mezőben félelem bujkál. A színek és formák összhangban vannak, mint mindig Varga-Amár László esetében, de nem szelídülhetnek az asszociációink, mert a lőtéren elpuffogtatott töltényeinek maradéka elborzaszt bennünket. A lőlapok versengéseinek játéka helyett a fegyverek által hordozott tragédiákra gondolunk. Pedig a művek nagyon dinamikusak, akár tökéletes is lehetne a köztük lévő harmónia, ám a hangulatuk más történetekre enged következtetni.
Meghökkentő és páratlan ez a montázssorozat, érezhetően vonzza a festőt ez az átlagember számára különös világ.
Varga-Amár még volt sorkatona, és tartja a mondást, hogy a kapanyél is elsülhet. A vonzás mellett egyszersmind taszítja is a fegyverek világa, hiszen ezért szelídíti meg őket műalkotásaiban.
A meghívón a következő latin mondás invitált bennünket: Si vis pacem, para bellum (Ha békét akarsz, készülj a háborúra!). Az időpontválasztás is beszédes, ugyanis a trianoni békediktátum 104. évfordulóján nézhette meg a publikum ezt az anyagot. Varga-Amár László már több esetben is alkalmazta formabontó megoldásként, hogy a műítészek helyett önmaga beszélt képeiről, beavatva a befogadót az alkotás folyamatába. Nyilvánvalóan a földkerekségen meg a közelünkben zajló háború ihlette az alkotót, és látensen ott bujkál mindenkiben a tárlat időszerűsége. Furcsa egy történet Varga-Amár László találkozása a lőfegyverrel. Huszonkét évvel ezelőtt az egyik műgyűjtő ajánlott a képéért cserébe két maroklőfegyvert. Fogalma sem volt arról, mit fog kezdeni velük, ám észrevétlenül sport és szenvedély lett belőle.
A lőtér pedig a megnyugvás szigete.
Most többnyire saját töltényhüvelyeinek a felhasználásával alkotta meg ezen műveit.
A képeken az életműve során már ismert motívumok jelennek meg új kontextusban. A Önfej című sorozata ugyanúgy ihletet ad számára, mint a Necker-kocka és a tollakkal applikált időszakának tárgyai. Ezeket szerkeszti újjá, eredetivé, és hoz létre a festészet eszközeivel megváltozott hangulatú képeket.
Bizarr és groteszk művekkel találkozunk, mégis van egy megbocsátható bájuk az opuszoknak.
Vannak olyan alkotások, amelyeknek csak megfestette a hátterét, és abba építette bele a töltényhüvelyekből kialakított formát. Lehet itt csillagmotívum (A béke virága), emberi alakzat vagy saját arcképének körbekeretezése, amikor igen félelmetesen és fájdalmasan tekint a békétlen világunkra.
A mesterséges intelligencia korában kézzel fogható műveket hoz létre, sőt plasztikai effekteket is felfedezhetünk a műalkotásokon.
A hüvelyek halmazából egy megkonstruált szobornak, de legalábbis kisplasztikának mondható kompozíció formálódik a keze nyomán
(Nagy halom; Tár töltényhüvellyel; Kék doboz töltényekkel; IKSZ). Eddig sem volt idegen tőle a legváltozatosabb anyagok használata. Fémet, műanyagot, az említett tollat (Töltényhüvelyek madártollal), fóliát, gumimatracot és most a rézből készült hüvelyt alkalmazza mondandója kifejezésére. Spirál című munkája szemlélteti, milyen gazdagon lehet a toll finom lágyságát ötvözni a réz keménységével. A spirál formáját kifejezetten a szabályosság szellemében alkotta, így a befejezettség érzetét kelti a nézőben. Elbarangol a geometrikus világ tájaira is, aminek eredménye a Necker kocka töltényhüvelyekkel címet viselő képe. A kocka feszessége, utópisztikus formája ihlette meg, és a lövészet eredményének réztárgyával hoz létre munkákat. Így egész más viszonylatba kerül minden, mint a korábbi, e témában készült alkotásain ezt megtapasztalhattuk.
Varga-Amár László az Art9 Galériába már szinte hazajár. Tíz évvel ezelőtt mutatta be a kisplasztikáit, melyeket térfestményeknek nevez. Igazán különös volt legutóbbi, öt évvel ezelőtti tárlata, amikor a tollak bűvöletében alkotott műveket, ugyanis az előző nap kapta meg a Munkácsy-díjat. A művész lelkivilága is tetten érhető a kiállított kompozíciókon. Annak ellenére, hogy gondolhatnánk, rózsaszínben látja a világot, mert szívesen alkalmazza ezt a kényes színt, hiszen késélen táncol, hogy ne legyen negédes az ecsete nyomán. Van mögötte negyvenöt év munkásság, két és félezer kép, volt százötven kiállítása a legrangosabb helyeken.
Rendhagyó ez a tárlat a művészi oeuvre-én belül is,
ugyanis jellemző rá, hogy keresi a kreatív megoldásokat. Ettől lesz eredeti, és sugárzik a kvalitás minden alkotásáról.
Varga-Amár László „Si vis pacem, para bellum” című kiállítása a budapesti ART9 Galériában tekinthető meg 2024. június 21-ig.
A cikk a megnyitóbeszéd szerkesztett változata.
A borítófotót Nagy Zopán készítette.
