Furcsa jószág az idő. Van, amikor ólomléptekkel halad, nem akar telni, máskor meg felocsúdni sincs időd, máris elröppent. De az is előfordul, hogy önmagába kunkorodik, és szabályos időközönként mintha ugyanazt élnéd át. Évről évre. Fesztiválról fesztiválra. Örökkön örökké. Bepillantunk a Fishing-loopba.
Nem ugyanazt, hanem ugyanazoknak az eseményeknek egymásra hasonlító variánsait élem át nyaranta Orfűn. Tényleg, merőben szokatlan lenne a színes falevelek keretezte őszi vagy a havas-jeges téli Pécsi-tavat látni, vagy a kihalt Panoráma kempingből csendben (!) végignézni egy naplementét.
Vonzó lehetőség máskor, más köntösben találkozni a fesztivál helyszínével,
de ahogy a szomjas szarvas kívánja a patak friss vizét, úgy térünk vissza minden év júniusának végén, hogy az ismétlődés megnyugtató ismerőssége oltsa fesztiválszomjunk.
Tavaly azt írtam, hogy az időjárás a tökéleteshez közelített.
Az idei négy nap jobban hasonlított a sokéves mintázatra:
két este is komoly eső áztatta a fesztiválozókat, akik cserébe a sarat dagasztották. Párás, meleg volt az idő végig, nem kellett a nagysátorban tartózkodni, hogy gyorsan átizzadd a ruhád. A nagyszínpad (idén Gyönyörök kertje) Elefánt-koncertjének közönsége a zivatar ellenére is kitartott, ki esőkabátban, ki bőrig ázva – a biztonsági okokból beiktatott nagyjából tízperces leállás alatt Szendrői Csabi szolidaritásból kijött hozzánk megázni. A későbbiekben egyre gyakrabban lehetett látni tetőtől talpig sáros, mégis jókedvű fiatalokat, a csúszkálás általános sporttá alakult, miközben nekem az egyik első fishinges emlékem jutott eszembe: egy kapatos, sárból felkelni nem tudó fesztiválozót igyekeztem talpra állítani. Fáradozásom hiábavaló volt, de ő cserébe legalább engem is összesarazott.
Visszajáró vendégként szeretjük az állandóságot, hiszen már 2009-ben (sorrendben a második, társaságunknak az első Fishingen) is bulizhattunk a PASO-ra, Péterfy Borira, a Bëlgára, a PUF-ra, Quimby-re, Vad Fruttikra, Erik Sumóra, Esti Kornélra vagy a Kiscsillagra, ám
beszámolóimban mindig nagyobb hangsúlyt kapnak a változások.
Ha belegondolok, ez érthető és védhető, hiszen mi újat tudnék írni például a sokadik Kistehén-koncertről? Miközben az mégiscsak izgalmasabbnak tűnik, hogyan alakult ki és fejlődött évről évre a gasztro sétány. Vagy mi lett jobb, esetleg rosszabb az előző évekhez képest.
Egyetlen zenekar van, amelyik az összes eddigi Fishingen fellépett, ez pedig nem más, mint az Óriás.
Egyedi Petiék idén végleg búcsút vettek Orfűtől,
ugyanis egy szeptemberi akváriumos fellépés után feloszlanak. Ebből az alkalomból a nagysátorban nagy Lebowski-szettben megjelenő Kálocz Tomi (a fesztivál ritkán szereplő társalapítója) énekelte a Mind’ a helyére elejét. Hogy aztán a Szájon át végén a közönség hangos éneklésétől a gitáros-énekes Egyedi elérzékenyüljön, és a banda utolsó koncertjére nagy férfias sírásokat ígérjen.
„Igen torzul az idő, de még nem késő / Csak nézek, de nem vagyok elnéző” rappeli Sisi, én meg csak bólintok/bólogatok rá, hiszen idén nekem legtöbbször a nagysátorban torzult, lassult, gyorsult, produkált vakupillanatokat az a fránya idő. Sisi például olyan perchajlító energiákat szabadított fel, hogy a zsúfolt és levegőtlen sátor csatakosra izzadt közönsége boldogan ugrálta és kiabálta végig vele a dalokat. Lil Frakk is tiszteletét tette két track erejéig, hogy aztán Sisinek igaza legyen, mert a közösségi dühlevezetés végén senki sem ment haza mérgesen.
A PASO nemes egyszerűséggel felgyorsította az időt,
a bulijuk végén többünknek is az volt az érzése, mintha csak percekkel korábban kezdték volna a zenélést. Frenk ugyanebben a sátorban az időt mintha az ujja köré csavarta volna: keveseknek áll olyan jól a fehér szett köldökig nyitott, ott összecsomózott inggel és fekete napszemüveggel, mint neki. Amikor kedve szottyant, lelassított, a közönségtől szomjoltónak kapott sétálófröccsös üveget gálánsan aláírta, majd folytatta koncertjét. Cserihanna délutáni fellépésén mintha nem az idő, hanem a tér változott volna: a közönség hátsó soraiban négyen sörpongot játszottak, vegyes fajtát, amikor az egyik csapat sör helyett bort iszik.
Ki hinné, hogy a két új taggal felálló Ivan & The Parazol már 14 éve tolja a rock ’n’ rollt? Most is megmozgattak mindenkit, aki a Gyönyörök kertje előtt hallgatta őket, látszott, hogy legalább annyira élvezik a fellépést, mint a közönség. A második napi nagy eső után Krúbi hatalmas tömeget vonzott ugyanahhoz a színpadhoz, a sár miatt az aszfaltúton annyian álltak, hogy nem lehetett közlekedni. A Csillagos éj nagyszínpadon fellépő, eredeti dobosát nélkülöző Platon Karataev főleg készülő új albumáról (Napkötöző) játszott, de arra is volt példa, hogy korábbi dalukat a mostaniakhoz hangszerelték.
Az én ízlésemnek túlzottan spirituális, elszállós új számok nekem csalódást okoztak,
a koncertet záró VHK-feldolgozás, a Halló, mindenség csak szépségtapasz tudott lenni.
Essen szó a változásokról is! A Borfalu lábánál lebontották a zuhanyzót és vécéket magába foglaló régi vizesblokkot, helyére konténervécék kerültek, amit úgy alakítottak ki, hogy a tetejére padok kerültek. A helytakarékos megoldást a Borfaluban is megismételték, a változtatás vesztesei a férfiak, akik az uniszex mosdók előtt kénytelenek megtapasztalni a sorban állást. A Borfaluban pár éve kialakított tábortűz helyére a Képzőművészet on Orfű keretében egy monumentális kerámia-szoborcsoport került, a Fényorgona, mely kilenc művész közös munkája.
Az orfűi falra bárki bármit írhatott, festhetett vagy graffitizhetett,
a présházban idén is volt drMáriás kiállítás, az erdő szélén óriásplakátos kiállítóhely nyílt, ahol elismert képzőművészek és fiatal tehetségek művei is láthatóak voltak, de a fényművészet sem hiányzott. Közel a gasztro sétányhoz volt egy kívülről okmányirodának tűnő konténer is, ahol IQOS-t használóknak kedveskedtek prémium szolgáltatásokkal.
A Kék hullám kemping sajnálatos módon csak egy évet ért meg, ugyanis a fesztiválhelyszín és a Pécsi-tó közt elhelyezkedő Aquaparkot bontják, így annak a területén lehetetlen a sátrazás. Ám lett helyette Sportkemping, kissé távolabb, a tó falu felé eső részén. Lakóautóval érkező, Orfűn megismert és ott mindig viszontlátott barátunk a Túl a sóson autóskempingben tanyázott.
Az idő vele kapcsolatban is hurok alakot vett fel:
tavaly ugyanúgy találkoztunk a strandon, leültem hozzájuk beszélgetni, míg az én társaságom nem tudta, merre vagyok. Persze nálunk szándékos ismétlődések is vannak, mint a tókerülés, a minigolf, az abaligeti cseppkőbarlang meglátogatása vagy utolsó este a fesztivál helyszíneinek rituális körbejárása.
Bosszankodni is lehetett idén: a programfüzet olyan apró betűkkel volt szedve, hogy még ideális körülmények között is alig lehetett elolvasni, hát még sötétben néhány sétálófröccs után. Pedig most először alkoholstratégiát is tartalmazott, ami számos hasznos tanácsot adott a felelős alkoholizálással kapcsolatban. Az étel- és italkínálat továbbra is bőséges, minőségi és a hazai fesztiválviszonylatban olcsónak mondható.
Ami viszont verhetetlen a Fishingen, az a közönség.
A kilenc-tízezres tömegben alig találni bunkót, olyat, aki szándékosan vagy nemtörődömségből elrontja mások szórakozását. Nem tagadom, most is dobtak be félig teli söröspoharakat a tömegbe, de az emberek túlnyomó többsége kedvesen, segítőkészen, barátságosan viszonyul a többiekhez. A zenekarok is nagyon szeretnek Orfűn fesztiválozni, egymást meghallgatni, élvezni a hangulatot, „hazajárni”. A rájuk kihegyezett közönség pedig szavatolja, hogy a nyári koncertszezon egyik legjobb fellépését a Fishingen mutassák be.
16. Fishing on Orfű, Orfű, 2024. június 26-29.
Fotók: Fishing on Orfű Facebook-oldal.
