Jöhet háború és gazdasági válság, sújthat minket klímakatasztrófa és lakhatási krízis, a nyári fesztiválokat senki sem veheti el tőlünk. Sőt, akkora a bőség belőlük, hogy négy ismert zeneit is egy időben tartottak. A Balaton Sound és a B my Lake idén összebútoroztak Zamárdiban, a Kolorádó Budapest vonzáskörzetében lett végig teltházas, a szintén sold outos Fishing on Orfűről pedig álljon itt idei beszámolónk.
Nyilván sok oka van annak (ezekről szociológusok már rengeteget írtak), hogy miért szeretnek az emberek (közülük is leginkább a fiatalabbak) fesztiválozni. Bizonyára él bennünk egyfajta ősi késztetés zenés-táncos rendezvényeken részt venni, ezzel egy rituális közösségi élményt átélni, majd ezt szabályos időközönként megismételni. Szerepet játszhat az eszképizmus, vagyis a menekülés a nyers valóság elől is. A minket körülvevő hétköznapok egyre abszurdabbak, a jövő egét egyre borúsabb felhők takarják, a magyar közeg egyszerre fullasztó és frusztrált.
Csoda, hogy ki akarjuk ereszteni a gőzt,
illetve hosszabb vagy rövidebb időre ki akarunk szakadni a mindennapokból? Ezt a szerepet a zenei fesztiválok (ahol minden lehetőség adott bulizni, ismerkedni; rövid időre egész más napi teendőkkel és problémákkal szembesülni) kiválóan betöltik.
A fesztiválszervezők meg igyekszenek kedvünkre tenni,
a Fishing is évről-évre újít, terjeszkedik, minőséget javít.
Nincs könnyű dolguk, mert ők nem csak a tizen- és huszonévesekre lőnek, hanem (kis túlzással) azok szüleire is. Ezért is épült fel az idei évre a kempingen belül a FOO Gyermekbirodalom, egy játszótér és mellette gyerekfoglalkozásokra alkalmas terület. Ezért kínált 35 különböző gasztrohelyszín meleg ételt: volt több helyen reggeli (ha már nincs többé kisbolt a kemping területén), kávémérő standok, opciók vegánoknak, ételérzékenységben szenvedőknek. Jól bevált gyors kajából volt a legtöbb: lepények, pizzaszeletek, gyros, lángos, hamburgerek, hot dog. Édesszájúaknak gofri, kürtőskalács, minifánk, fagyi, vattacukor. Bevallom, nekem a kiadós egytálételek, komolyabb sült húsok jelentik a biztos elrugaszkodási pontot egy hajnalig tartó fesztiválnapon. Ám a fishinges trendek nem erre tartanak: az idén ezt leginkább lefedni hivatott Yugoslavian Food kiváló grillhúsokkal érkezett, ám azokat kisebb adagokra bontva pitákban árulták, az ízletes lecsós gyuvecs hús híján számomra félkarú óriásnak bizonyult. Brahiból kipróbáltuk a rántott kovászos uborkát, a fesztivál legbizarrabb ételét: egy papírtölcsérben apró, bundázott csíkokat halmoztak fel, ezeket majonézbe lehetett mártogatni.
A tavaly lecserélt Borfalu színpad után a Tűzhöz közel aprócska hagymaszínpada következett, helyét egy jóval tágasabb, kényelmesebb koncerthelyszín vette át. A tereprendezés eredményeképpen a pult lekerült az erdei helyszínhez vezető ösvény elejére, sőt a hagymaszínpad is odaköltözött, hogy az idén Orfűn debütáló Tilos Rádió Party-k dj pultjaként üzemeljen. Az évek óta nem működő orfűi strand területén megnyitotta kapuit a Kék hullám kemping, az ott sátrazók kissé távolabb kerültek a fesztiváltól, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.
A nagyszínpad hangosító pultját félig a földbe süllyesztették,
így mögüle is megnyílt a kilátás. A darus kamera átkerült a bal oldalra. A domboldalba még több lépcsőt építettek. A kisebbik nagyszínpadhoz vezető úton eddig fából ácsolt, egyre szélesebb hidak biztosították az átkelést az árkon, ám idén az árok egy részét egész egyszerűen lebetonozták. Pár éve lett fedett a hangosító pultig ezen színpad előtti tér, idén két kivetítővel bővült a szolgáltatás. Több asztal és pad várta a fesztiválozókat, a dombtetőről így például kényelmesen, fröccsök közt ülve is remek kilátás nyílt a nagyszínpad koncertjeire.
Az érdeklődés töretlen a Fishing iránt, a fesztivált megelőző, nulladik napon olyan fiatalokkal buszoztunk Pécsről Orfűre, akik már aznap,
a zuhogó esőben a kemping bejáratánál sátraztak, hogy másnap kora délután elsőként költözhessenek be.
Nem a dicsőség lebegett a szemük előtt, hanem a legolcsóbb Mutáns kemping – elmondásuk szerint – mindössze három jó sátorhelyének elfoglalása. Későbbi találkozásunkkor kiderült, küldetésük sikerrel járt. drMáriás nem csupán a Tudósok frontembereként volt jelen a fesztiválon, hanem kiállítása is volt az LA Gardens apró borozójában. A kiállítás megnyitója faramuci módon a Fishing zárónapján volt, gyaníthatóan azért, mert aznap volt a Tudósok két fellépése. Álljon itt Fási Tímea Tekla összefoglalója az eseményről.
A külön erre az alkalomra festett Az orfűi Picsahal a Fishing on Orfű fesztivál látogatóival bulizik Keith Hering műtermében mellett majd harminc festményből és nyomatból összeállított válogatás volt látható a fesztivál ideje alatt. Tematikailag az aktuális kulturális és politikai élet szereplői, vizuálisan pedig a képzőművész elődöktől virtuóz módon kölcsönzött formanyelv kapcsolta össze az alkotásokat. Aki bevállalta, hogy szardíniamód összezsúfolódik, és a fülledt melegben lassan megpárolódik, az LA Gardens – egyébként kiállítótérként szerintem remekül funkcionáló és hangulatos – pincéjében, az cserébe
első kézből kaphatott megoldókulcsot a képek beható értelmezéséhez.
Megtudtuk, hogyan ijed meg Woody Allen felső és alsó klarinétjától Egon Schiele műtermében. Miféle szerelmi háromszögbe bonyolódik Charles Bukowski, a cica feneke és a három aranyhal? Miért kereszteli meg Orbán Viktor Baby Yodát? Mi lehet Kádár János titokzatos mosolya mögött Leonardo műtermében? Fény derült arra is, hogyan tervezi Schadl György és Völner Pál börtönbudija tisztítása közben, fényes visszatérését Terrance és Phillipként a South Park műtermében. Megjelent előttünk Szent Putyin, az ártatlanok védelmezője. És a legfontosabb, megtudtuk, mi motiválja a hírhedt helyi Loch Ness-i szörnyet, az orfűi Picsahalat!
A Semmi tisztáson esténként Kovács Gellért Filmszerész tartott filmklubot. Az első esti videóklipválogatásba én is belenéztem, a következő három napon nagyjátékfilmeket vetített. Ugyanitt ültem be egy délután a zenei újságírásról szóló beszélgetésre, melynek két vendége Sajó Dávid (Telex) és Soós Tamás (Recorder) voltak, utóbbi oldalunk popKULT rovatának nemrégiben leköszönt szerkesztője. A szórakoztató, néhol sztorizásba is átcsapó eszmecserén többek között
szó esett a mai előadók merőben más ismertté válási útjairól,
illetve megváltozott tartalomfogyasztói szokásokról, melyek a hagyományos, vagyis írott zenei újságírás (legyen az kritika vagy interjú) jelentőségét, fontosságát, narratívaépítő szerepét ásták alá. Nézői kérdésre kiderült, hogy részben azért van nagyon kevés női zenei újságíró, mert nagy részük iparági sajtósként helyezkedik el. A napot ezen a helyszínen a METU rövidfilmes válogatása zárta azok számára, akik nem találtak kedvükre való koncertet, vagy már unták a Borfalut és a Gasztrosétányt.
A 2023-ban feloszlott Ricsárdgír nem lehetett ott a Fishingen, hiányukat jelezte a nagyszínpad idei neve: Goodbye Koala (utalva a csapat egyik dalára és utolsó két albumcímére). Az Esti Kornél pedig épp ezen a színpadon játszotta el az art-fart pop együttes Mindenki boldog című dalát. Nem jött idén a Supernem és a Csaknekedkislány, és bár meg nem hirdetett Csoki és Hipo-koncert volt a nagyszínpad fölötti vécében, de csak másnap, egy borfalubeli beszélgetést hallva jutott tudomásomra.
A szervezők meghallgatták tavalyi kérésem, és дeva átkerült a kisnagyszínpadra.
Tele is volt a nézőtér, én is tele várakozással, ám a tavalyi hagymaszínpados, erdőbeli hangulat odaveszett. Hiába kellett fakorláton egyensúlyoznom, és még úgy is csak дeva feje búbját láttam, akkor megképződött a varázs, ami egy ekkora térben már nem. Az elektronikus vonal folytatásaként a 2022-ben több tagcserén is átesett Vad Fruttik koncertje következett, akiknek az új billentyűse iamyank, ő a legutóbbi lemezük zenei producere is volt. Az új felállás okán árnyalatnyival másképp szóltak, de a rájuk jellemző féktelen, sötét energia megmaradt. Az elektronika csütörtök este az Analog Balaton-koncerttel teljesedett ki számomra, de akkor és ott nem tudott magával ragadni a zenéjük flow-ja.
A tavalyi féregjáratos fellépése után Beton.Hofi is nagyot lépett előre, hiszen ő is lazán megtöltötte a kisnagyszínpad előtti nézőteret. Az Aurevoir. pedig két éve a Borfaluban játszott, most nagyszínpadosok lettek. Újonc volt a fesztiválon a tavaly alakult, nevébe szintén pontot rakó godfater., Tátrai Tibusz „power blues” zenekara. Olyan hangerővel szóltak, hogy néhány perc után a hangosítás mögé kellett vonuljunk, hogy ne szenvedjünk maradandó halláskárosodást. Ennek ellenére őket máskor is szívesen meghallgatnám. Így vagyok a nagysátorban hallott Zïppel is, akik jazzes hiphopot játszanak, melyen érződik az Akkezdet Phiai hatása. A tavaly nagyszínpadra került Carson Coma idénre kőbe vésett headliner lett, erős közéleti hullámverés és új album után érkeztek a fesztiválra.
Érdekes volt megfigyelni néhány frontember nonverbális kommunikációját koncert közben. Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) talán egy felessel többet ivott a kelleténél, mert a szokásos túlmozgásos teljesítményét többek közt négykézláb színpadra érkezéssel és zavarba ejtően közelről egy mikrofonba énekléssel (az áldozat: Szebényi Dani billentyűs) fejelte meg. Szepesi Matyi (Konyha) közvetlen, mégis rutinból lehozott színpadi jelenlétén itt-ott átütött az őszinte lelkesedés,
Egyedi Peti (Óriás) a ritkán koncertezők étvágyával és gyengébb erőnlétével tolta végig a bulit.
Az ő fellépésükön láttam a legtöbb „szakmabelit”: Sallai Laci (aki három bandájával is fellépett a Fishingen – Felső Tízezer, Galaxisok, Platon Karataev) mellett a fél Esti Kornél is figyelemmel kísérte az Óriást. Beck Zoli (30Y), aki szinte teljesen elhagyta az őt a múltban jellemző gesztusait, egyre gyakrabban érzékenyül el a feléjük áradó szeretettől. Most, valahol a koncertjük derekán vettem észre, milyen gyermeki, örömteli belefeledkezés, boldogság ül ki az arcára. Ezt a képet megőrzöm, hogy legyen mit felidéznem, milyen is az, amikor valaki ennyire élvezi azt, amit csinál.
Négy év után visszatért a fesztiválra a Quimby. Kiss Tibi elvonója miatt egy ideig szünetet tartottak, most viszont egy best of műsorral remek bulit csaptak a nagyszínpadon. A tavaly augusztusban debütált Kispál és Lovasi ugyanazzal a felállással, színpadképpel és fekete-fehér ruházattal (Lovi fekete-fehér kockás Converse-ben) folytatta a Kispál és a Borz-dalok megunhatatlan eljátszását.
Ritka az olyan év Orfűn, mint az idei. Az időjárás a tökéleteshez közelített.
A fesztiválon pár cseppen kívül nem esett, előtte viszont volt bőven csapadék. A nagyszínpad előtt zöldellt a fű, négy nap alatt ugyan sok helyen kikopott, de a talaj nem volt száraz, így a legdurvább pogózáskor sem verődött fel a por. Meleg volt, de nem kánikula, többször felhők takarták a napot. Estére lehűlt az idő, de nem annyira, hogy hosszúnadrágot kelljen felvenni. A Dreher ezer forintba (kilenc év alatt megduplázódott az ára), a Pilsner 1200-be került, a bor decije hatszáztól indult a Borfaluban. A szállásunk emeleti részén Csorba Lóci (Lóci Játszik) és családja lakott, ahogy tavaly is, de akkor alig láttuk a Dob+Basszus Podcast társműsorvezetőjét. Idén összebarátkoztunk, ő ivott a mi pálinkánkból, mi az ő viszkijükből, közös ismerőst is találtunk. Édesapja jövőre bográcsozást ígért. Nem csak azért lesz érdemes visszatérni Orfűre.
15. Fishing on Orfű, Orfű, 2023. június 28 – július 1.
A fotókat Bődi Zoltán Géza készítette.
