Ha jól emlékszem, ilyen korán még sosem indultam el reggelizni FISZ-táborban. Meglep, hogy kicsit sem érzem fáradtnak magam, de a sűrű események hömpölygésében képtelen vagyok akár egy percre is megállni. Mindig a következő pillanat lebeg a szemem előtt: műhelyezés során sem azt tartom a fontos kérdésnek például, hogy mit jelent a vers, hanem hogy mennyi mindent jelenthet.
Reggeli után nagy csapat gyűlik össze Tóth-Czifra Júlia és Fehér Renátó szerkesztői proszemináriumának második ülésén. Ez alkalommal az írói, szerkesztői és kiadói tevékenység financiális aspektusai kerülnek fókuszba.
Tóth-Czifra Júlia részletesen bemutatja a könyvkiadás folyamatának anyagi vonatkozásait,
ezzel együtt a profitabilitás nehézségeinek okairól is beszél. Szó esik még az e-book-kiadásról, mely a hazai szépirodalmi könyvterjesztésnek megközelítőleg öt százalékát teszi ki. Előkerül a közösségi finanszírozás pozitív precedenseinek és a magánkiadás veszélyeinek témája, utóbbival kapcsolatban Fehér Renátó megemlíti Szálinger Balázs nevét mint a negatív aspektusokat ellensúlyozó kivételt.
A délelőtti műhelyezésünk elején Korpa Tamás három különböző Piroska és a farkas-interpretációt mutat nekünk. Előbb egy archaizáló szöveget futunk át, utána egy metálegyüttes klipjét nézzük végig, majd egy poposabbat tekintünk meg. A variánsok tanulságos befogadása után az én verseimmel foglalkozunk, melyek – véletlen egybeesésből adódóan – maguk is variánsok egy témára.
Az egyik szöveg képhasználatát megidézve: igyekszünk a vers veséjébe látni.
Ezt követően Kovács Boglárka műveit vizsgáljuk, de olyan sok részletet érintünk, hogy nem marad időnk befejezni az elemzést.
A délutáni műhelyalkalomra csatlakozik hozzánk Nagy Zalán, akinek jó füle van ahhoz, hogy észrevegye, mikor döcög a gondolatritmika. Elsőként igyekszünk csökkenteni az igék számát Kovács Boglárka izgalmas képekkel operáló verseiben, utána pedig Bánfi Veronika szövegeit nézzük meg.
Azon tanakodunk, mit szükségszerű kimondania, és mit érdemes elhallgatnia egy versnek.
Végül Csiby Édua művei kerülnek terítékre. Tanulságosnak találom, hogy Édua több versének ismeretében egészen máshogyan kezdünk el közelíteni a költészetéhez, mint amikor csupán egyetlen szöveget vettünk figyelembe.
Öt órakor ezúttal is egy pódiumbeszélgetés veszi kezdetét. Rakovszky Zsuzsát Balajthy Ágnes és Pinczési Botond kérdezi. Utóbbi ráhangolásként eldöntendő kérdést tesz fel a szerzőnek: arra kíváncsi, melyiket választaná, az utókor tankönyvi anyagának részeként látná szívesebben a nevét, vagy inkább lenne „a pályakezdők idolja”. Rakovszky Zsuzsa rendkívül szerény választ ad: egyik sem,
egyetlen vágya, hogy olyan olvasókat is megszólítsanak a művei, akik nem foglalkoznak hivatásszerűen irodalommal.
Balajthy Ágnes a szerző irodalmi szocializációjára kíváncsi. Rakovszky számára az irodalom szeretete egészen kiskorától fogva evidencia. Gyerekként édesapja rendszeresen olvasott neki verseket, minek következtében hamar el is sajátította a verstani alapokat.
Emlékezete szerint öt és fél évesen írta meg legelső versét,
utána pedig nagy lendülettel kezdett el dolgozni a következőkön. Serdülőkorában bekövetkezett azonban egy váltás: azóta érzése szerint gátlásosabban, megfontoltabban ír. Fordítói munkásságának kialakulásában fontos szerepet játszott, hogy kamaszkorában angol szakos gimnáziumba járt, ami elég nagy ritkaságnak számított a ’60-as, ’70-es években Magyarországon.
A szerző legutóbbi két verseskötetében felerősödött a képi érdekeltség, Pinczési Botond ennek az okaira kíváncsi. Rakovszky elmondása szerint az utóbbi időben azt tapasztalta, hogy a saját életanyag már nem mindig elegendő a költői szövegek létrehozásához. Olyan objektumokat keresett ezért, amelyek jó kiindulópontokként tudnak szolgálni egy-egy gondolatfolyamhoz – így talált rá a fotókra és a festményekre mint irodalmi alapanyagokra. Ezzel összefüggésben Max Webert idézi, aki szerint a jelenkor története a „világ elvarázstalanítása”.
Rakovszky úgy véli, fontos, hogy újból megtanuljunk a racionális mögötti mélységekbe látni.
Szó esik az idő kérdésköréről is, amely számos kritikus és értelmező szerint Rakovszky életművének központi témája, éppen ezért rengeteg kötet címében is felbukkan (pl. Jóslatok és határidők; Visszaút az időben; Vita élő időben; Az idők jelei). A szerző először a múlt és a nosztalgia különös természetéről beszél: „kevés olyan dolog történt a szocializmus éveiben Magyarországon, amire az ember szívesen tekintene vissza nosztalgikus érzülettel, és mégis megtörténik” – fejti ki. Ezek után a történelem fogalma kerül a középpontba. A beszélgetés részvevői szerint annak idején A kígyó árnyéka többek között azért aratott nagy sikert, mivel
az akkoriban megszokottól eltérő történelemtapasztalatot közvetített:
a regény ugyanis mintha „alulnézetből” tekintene a történeti múltra.
A vacsorát követően újabb program veszi kezdetét, Újhullámlovaglás címen. Szirák Sári és Górász Péter Tófalvy Tamással és Fazekas Gergellyel beszélget a jelenkori könnyűzene helyzetéről, dilemmáiról. Kezdésként az elmúlt évtizedekben folyamatosan változó adathordozók sajátosságairól és a változások hozadékairól esik szó, majd a zene generációs aspektusaira terelődik a beszélgetés.
Tófalvy Tamás szkeptikus a korcsoportok szerinti mérésekkel, kutatásokkal kapcsolatban:
szerinte más szempontokat – például társadalmi csoport, érintettség – is érdemes figyelembe venni a teljes kép érdekében.
Fazekas Gergely a Spotify előnyeiről és hátrányairól beszél a továbbiakban: óriási mennyiségű zenéhez juthatunk hozzá rendkívül egyszerűen, ugyanakkor az algoritmus könnyedén „ízlésbuborékba” zárhatja a hallgatót. Tófalvy megemlítette a Forgotify nevű internetes oldalt, melyre ha az ember ellátogat, a rendszer véletlenszerűen feldob egy olyan számot, amit még senki sem játszott le Spotifyon.
Jól látható tehát, milyen sok zene merül feledésbe, akár napról napra.
Rengeteg ehhez hasonló, szemléletes példával él még a két vendég a beszélgetés során – Taylor Swift sikerének okaitól kezdve a zenés streamingplatformok financiális tényezőin át az időközönként újra és újra népszerűvé váló számokig.
De térjünk is át a gyakorlatra: a kerekasztal-beszélgetést követően a Kvaterka nevű zenekar mutatja be, mit is jelent a diskurzus tárgya, az élőzene.
„Posztmodern chansonok, urbánus balladák, kávéházi extázis” – hirdeti magát az együttes az interneten,
és mivel magam sem tudnám jobban összefoglalni, kénytelen vagyok elcsenni tőlük a szlogent. A koncert után többen a büfé mögötti, kivilágítatlan térre vonulunk, egy telefon vakuja és egy repohár segítségével „hangulatfényt” eszkábálunk, majd hosszas eszmecseréket folytatunk a lehető legtöbb témáról, ami minket, bölcsészeket érinthet.
A késő esti órákban olyan hevesen lüktet a táncparkett, mint egy rendkívül elhivatott szív.
Szirák Sári karaoke-előadását követően Nagy Zalán „román mulatóssal” színesíti az élményt. A retro slágerek ritmusára Horváth Florenciával tökéletesre fejlesztjük a „sámántáncolás” művészetét. Később Fehér Enikőék társaságához, a „Siratóasszonyok Kórusához” csatlakozom: a DJ-pulttól távol, a pódiumbeszélgetések helyszíneként szolgáló pavilon alatt gyülekezünk, és adunk értelmet a kísérleti szórakozás szóösszetételnek. A hajnali órák közeledtével felcsendül a Groovehouse Hajnal című slágere is, ami nélkül nem lenne FISZ-tábor a FISZ-tábor. Körbe állunk, vállon karoljuk egymást és dülöngélve örülünk a pillanatnak.
FISZ-tábor, 3. nap, Szokolya-Királyrét, 2024. július 19.
A fotókat Gondos Mária Magdolna készítette.
