Hány bárányt ér meg a hajnal
az utódok sorsa apokaliptikus
fölindulás és lejtmenet ár-apályában
kevélyedik igenné a nem
a nemzett halálát nem
a szó szigora tetőzi be
a szomjazó ráhagyás
földjéből így is úgy is kifordul
egyes emlékeknek nincsen
karúszója mégis fenntartja őket valami
egykori tárgytalanjai
térképezik fel a tested
urbexelnek benned
gyerekkorod ajtaján kattan a zár
minden tudásod kulcslyukakon át szerezted
mindeközben csak vakfoltjaid
fehérítetted tovább
azzal a tévedhetetlen hittel
hogy szemekbe hirtelen csapódó ág
még bármikor lehetsz
a rend amit annak nevezel
táguló fogközökben sötétlik
s lyukak keletkeznek
hogy vélt mélyük megigézze:
birodalom csakis omladékra épülhet –
ebből az alomból szabadulnál
míg valamennyi kézfogásba
belefér még egy ujjnyi
nincs miért változtatni szájízt
túlérett már benned a gondolkodás
pedig a kezeid közé csúsztatott kötőtű alól
még éppen kitelne
egy vadonatúj gyapjúpulóver
Borító: Unsplash
