Kellő komolysággal és kellő játékossággal kell közelednünk Csorján Melitta alkotásaihoz. Személyes, kis és nagy emberi drámákat, természeti képeket felvillantó témáinak szín- és formavilága leginkább a groteszket juttatja eszünkbe.
Az antropomorfizált természeti alakzatok és állatok látványvilága mellett természetesen mindig ott az ember, többnyire a nő, az anya. A problémák, fájdalmak, szorongások láttán az alkotó megáll egy pillanatra, és a vizuális ingerek áradatának hatására létrehozza a művet a maga művészi üzenetével.
A pillanatnyiság és jelentéktelenség vitázik a maradandósággal és az ember saját küldetéstudatának fontosságával.
Olyan korban élünk, amikor a mellőzöttség, az érdektelenség, az elveszettség érzése tetten érhető a mindennapokban. Az értelmiségi képzőművész válasza egyértelmű: olyan absztrakt műveket komponál, melyek a napjainkban ritkán látható, klasszikus festőiség nyelvén szólalnak meg. Az összhatás bizarr, és megbicsaklónak látszik az értelmezések hálójában, hiszen mintha egy filmet forgatnának Csorján Melitta magánmitológiájáról, mi pedig belefeledkezünk a játékba. A gond az, hogy ebből a játékból nehéz kiszállni, mert a befogadó zavarban van, mivel számtalanszor tapasztalta, hogy egyszerre szeretne bent és kint lenni.

A néző mindenesetre örömmel fedezi fel az anyag erejét, az ecsetvonások energikus dinamikáját, vagy a motívumok, színek borzongató költészetét. A kiállító sejtelmesen ironizáló és rejtélyesen meditáló magatartásával, illetve
a maga komoly és elégikus felfogásával a festészet nyelvén közöl életfilozófiát, láttatni akarja a valóság bonyolultságát,
a világ összetettségét. Nála az emberi lélek a fontos, amelyben keresi azt a titokzatos erőt, ami megkülönböztet és mégis egységesít bennünket, földi halandókat.
A ráismerés elégedettségével szeretne eljutni a fehér, fényes színig, tudva, hogy szivárvány összegződik ebben a színben. A rész és egész viszonyát kutatja. Miért unikális ez a vállalás? Menjünk vissza a kezdetekhez. Isten így szólt Noéhoz és fiaihoz, amikor kijött a bárkából: „Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal. A szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek lévő minden élőlény között minden nemzedékre, ez lesz a jele: szivárványt helyezek a felhőkbe. Ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket, és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, amely fennáll köztem és köztetek meg minden élőlény és test között.
A vízből nem lesz többé vízözön, hogy minden lényt elpusztítson.”

De mit is kell tudnunk Csorján Melittáról? Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron kezdte a Képzőművészeti Akadémián, ott szerzett festőművészeti és vizuális nevelői diplomát 2002-ben. Apáczai-ösztöndíjasként Budapesten a Képzőművészeti Egyetem festészeti karán tanult 2002-ben, ahol mestere Károlyi Zsigmond volt. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe 2008-ban vették fel, így hivatásos művész lett. Tanít a Nyíregyházi Egyetemen, és nyaranta művésztelepet vezet a felnövekvő nemzedéknek szülőföldjén, a Partiumban, Székelyhídon. Számos kiállítása volt itthon és a határon túl, elsősorban a magyarlakta területeken, Felvidéken és Erdélyben.
Természetesen mostani alkotói színhelyén, Debrecenben is láthatta képeit a művészetkedvelő közönség.
Hajdúböszörményben, a patinás Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepen komoly szakmai elismerést, nívódíjat kapott.

Az alkotás mellett három gyermek anyjaként a nevelés is a mindennapjai része. Így már jobban érthető, hogy munkásságában a nőiesség kiteljesítése, az anyaság mibenlétének megfogalmazása sokszor megjelenik. Anya gyermekével című képe egy parafrázisnak tűnik, ami a művészettörténet során – ki tudja, hány szentképen – a Mária a kisdeddel közismert témájaként számtalanszor megjelent. Csorján műszempillával, vérvörös körömlakkal, arcát pirosítóval színesítve, kicsinyített felnőttként vagy inkább felnagyított babaként jeleníti meg az anya figuráját.
Lehet, hogy most megy a plázába, és viszi gyermekét, hadd szokja a fogyasztói magatartást.
Mozgalmas hullámzása van a felületnek és a háttérnek, ami a szereplők bizonytalanságát sugallja a világban. Számos kompozíción megjelenik a babafigura mint főszereplő. Sziporkázóan gazdagon van megfestve a háttér mindkét munkán. Hol a narancs dominál, a másikon meg erőteljes kékek, zöldek, vörösek kavalkádja látható átgondolt szertelenségben.

Abba az idilli világba mi is beleképzelhetjük magunkat, amit Debrecen mellett, Pallagon, a természet közelében megtapasztal naponta. Rókák, macskák tűnnek fel a kerítés nélküli tájban. Világít a Hold, amit több alkotásán megtapasztalhatunk, sőt, kifejezetten központi alakzatként láthatjuk a Napot is. Ez a két égitest szimbolikus utalásainak egészét tükrözi. A művek címe is erről szól: Mi az a Nap, Világfa és Nap, Nap kerék Hold penge. Mágikus misztérium veszi körül a Napot, ahonnan az életet adó fény árad. Ebben van igazán a különös festői feladat, eljutni a fénybe, álmainkat pedig rávetíteni a csalfa Holdra.
Vonzódásunk a fény felé ősi vágyakozás, amit a Nap testesít meg Csorján Melitta számos munkáján.
Kell ennél szebb, izgalmasabb művészi küldetés, mint megtalálni a fehér fényben a szivárványt? Kiállítónk sokra jutott ennek megfogalmazásában, erről tanúskodik ez a tárlat.
Csorján Melitta Szimbólumok, színek misztériuma című kiállítása a balmazújvárosi Csarnok Galériában tekinthető meg 2024. október 26-ig.
A borítóképen Csorján Melitta Ébredj (olaj, vászon, 50×70 cm, 2023) című festménye látható.