Az Egy százalék indián nem csak Hajdu Szabolcs párkapcsolati dinamikákban és elcsúszásokban mélyre fúró trilógiáját, de egy alkotói és magánéleti szakaszt is lekerekít, annak minden keservével, iróniájával és a fellélegzés fájdalmával csomózva össze fikciót és valódi megéléseket.
Hajdu eredetileg lakásszínházi keretek közt megszülető filmhármasa minden bensőséges, önelemző alkotói alapállása és az életrajzisággal összeolvasható relevanciája ellenére nem egy autofikciós egotrip, már csak amiatt sem, mivel az író-rendező mindhárom filmben, illetve előadásban nárcisztikus, végletekig pozőr és nyegle figurák szerepeit osztotta magára, akik képtelenek saját helyzetükre reflektálva felismerni házasságaik végstádiumát. Nem tudnak a feleségükhöz, gyerekeikhez, családjukhoz, barátaikhoz sem emocionálisan közel kerülni, sem pedig a józan belátás távolságába hátralépve magát a kapcsolatot szemlélni és formálni. A forgatási körülmények és a darabok hangvételének fokozott személyessége ellenére sem az Ernelláék Farkaséknál, sem pedig a Kálmán-nap esetében nem a filmek referencialitása, az elmúlás különböző fázisaiban ábrázolt párkapcsolati krízisek tényleges megtörténte, igazságfoka képezi a narratíva, a Hajdu által választott beszédpozíció tétjét. A fikciós, dramatizált megalkotottságban a privát élet és
a traumák közvetlen, terápiás jellegű leképezése helyett a privát életről való gondolkodás alkotói igénye tükröződik,
egyfajta közelítő távolítás, amiben a megélt és megírt érzelmi felfakadások és elfáradások kölcsönhatásával általános viselkedésminták, léthazugságok, dilemmák és törvényszerűségek rajzolódnak ki. Hajdu úgy beszél magáról, hogy közben rólunk beszél. Vagy csak azt hisszük, hogy rólunk van szó, pedig erről szó sincsen.
A trilógia minden darabjában a párkapcsolati válságtípusokat, szituációkat és az emberi gyarlóság esendő manírjait felnagyító karakterek mennek egymás torkának, beszélnek mellé, erőltetnek érzelmeket, és próbálnak olyasmibe kapaszkodni, ami már nincs. Emögött viszont kőkemény ön- és emberismeretből fakadó érzékenység és részletgazdagságban testet öltő szerzői figyelem munkál. Az Ernelláék a gyereknevelés, illetve a családi, transzgenerációs traumák átörökítése mentén, míg a Kálmán-nap a válás előtti megfagyott intimitás felől világította be a középosztály magánéleti hullámvölgyeit.
Az Egy százalék indián dramaturgiai alaphelyzete ezúttal is egy polgári lakásba szorítja a cselekményt,
ahova egy közös barát temetéséről érkezik haza a főszereplő társaság, most is párok. A leghangosabb és alpáribb közülük a gyógyszerkísérletekben való részvételből élő, a barátnőjét (Tankó Erika) rendszeresen bántalmazó, mindenki mással suttyón fölényeskedő Rajmund (Gelányi Imre). Van egy tunya Árpi (Szabó Domokos), aki adósságait kevés sikerrel próbálja titkolni Niki (Tóth Orsi) elől, valamint a költözés és válaszút előtt álló Andris (Hajdu Szabolcs) és Zsuzsi (Pető Kata). A fő konfliktust az ő dilemmájuk adja, ugyanis
másnap már repülnének Mexikóba, ahol a férfi egyetemi állást kapott, Zsuzsinak viszont fogalma sincs, mit kezdene ott magával
és egyáltalán kettejükkel, ezért inkább úgy dönt, itthon marad. Az egyéni és a közös tervezés, az azonos célok és akarat, az egyirányú fejlődés megkérdőjelezése és csődje az elefánt a szobában, amit már egyikük sem tud tovább kerülgetni. Ez a veszekedés már az utolsó, be kell látni, hogy húsz év kuka.
Hajdu mind tematikailag, mind stilárisan egészen a végpontig göngyölíti és meg is haladja a Kálmán-nap fojtott, elhidegült légkörét. Az otthonos fényeket és a nyugodt, hosszan megállapodó beállításokat indulattól reszkető kézikamera, a 4:3-as képarány és monokróm vizualitás váltja. A film konfliktusai hasonló köröket futnak, mint az előző két etapban, de
Hajdu most sokkal intenzívebb, emiatt nagyobb érzelmi kilengésekkel operáló, harsányabb figurákon keresztül variálja fő témáját,
a párkapcsolati szétforgácsolódást. Már nem a befurakodó érzelmi távolságot akarja tetten érni, ahogy azt a Kálmán-nap kistotáljaiban a szereplők közé éket verő üres terekkel csinálta, hanem a szó szoros értelemben összeereszti a karaktereket. Maradék gyengédségről, feszengő visszafogottságról már egyáltalán nem érdemes beszélni, a minden arcközelit, premierplánban lefőzött feketét és utazás előtt összepakolt bőröndöt körbelihegő végesség- és halálszag ezúttal már teljesen explicit módon van jelen.
A hozzánk legközelebbi ember párkapcsolati erőszakot jelent,
barátság, bizalom és közösen dédelgetett távlati tervek helyett szélsőségesen toxikus maszkulinitás van, a kedélyes small talk pedig nyílt rasszizmussal, nő- és idegengyűlölettel van bélelve. Ezek az emberek már nem névnapot ünnepelni jöttek, nem a rokoni kötelék támaszát és átmeneti szállást keresnek, mint a korábbi filmekben. Az Egy százalék indián baráti társasága a temetésről szétszéledő tömeg maradéka, kelletlenül összeverődő, egymás számára is vállalhatatlan emberek utolsó közös, kiüresedett együttléte.
Az ábrázolt élethelyzetek horizontját Hajdu kitágítja az egzisztenciális bizonytalanság, az egyik napról a másikra kapirgálás, a macsóság mögé rejtett inkompetencia, valamint az identitás kérdésköre felé. Ez utóbbit számos tengelyen körbejárja, kezdve az etnikai összetétellel és önazonossággal, az idejétmúlt nemi szerepeket normatív fásultsággal fenntartó kapcsolatokkal, egészen a személyes énképünk integritásáig. Az Egy százalék indián párjai hierarchikus mintákat mutatnak, elnyomó és elnyomott viszonyai szerint rendeződnek, az egészen durva megalázástól és erőszaktól az érzelmi kitettségig és egymás szabadságának akart/akaratlan korlátozásáig. Hajdunál a különféle identitástöredékekből nem felépül és összeáll az ember személyisége, mivel a kérdés éppen az, hogy
milyen sokféle törésvonal mentén vagyunk képesek meghasonlani önmagunkkal,
mi az a pont, ahol a kompromisszumkészség és odaadás észrevétlenül önfeladásba fordul, és hogy egyáltalán megőrizhetjük-e még a tartásunkat.
Két párfilmjével szemben ezért az Egy százalék indián főszereplője már nem maga a férfi-nő kapcsolat, hanem Zsuzsa, ahogy az ő kiugrási kísérletére éleződik a fókusz.
A színdarabhoz képest Hajdu szebb és nyitottabb véget írt a filmnek,
amiben a menni vagy maradni kérdése egészen megható, ambivalens módon marad feloldatlan. Hajdu és a film beszédmódjának nyíltságát némileg tompítja Gelányi Imre zseniális, de túlhabzóan ordenáré jelenléte, aki még így is egy tökéletes autentikussággal életre keltett, tőrőlmetszett tahó, de ugyanígy Szabó Domokos sörszagú, eladósodott senkiházijáról is nehéz elképzelni, hogy bárki pont vele akarna együtt élni. A nők pedig megint és még mindig szenvednek ebben a fullasztó légkörben, miközben egymás felé is lesajnáló szemforgatással, de legalább halvány empátiával viszonyulnak. Hajdu típusfigurái szokás szerint egyszerűségükben hitelesek, a dialógusok szinte magukat írják, viszont színpadon hajszálnyival erősebbek a történet gerincét adó veszekedések,
ezúttal valahogy túlintellektualizáltnak tűnik Andris és Zsuzsa éppen közös életüket felszámoló vagdalkozása.
Az Ernelláék direkt, metareflektív megidézése a film zárlata előtt pedig egy önironikusnak szánt modoros epizód, ami szándékolt dramaturgiai funkciója ellenére nem késlelteti, hanem tompítja a lezárás érzelmi katarzisát.
Kézenfekvő az Egy százalék indiánt Hajdu filmszakmai vallomásaként, a sorra elzáródó lehetőségeket végleg elunó rendező hattyúdalaként is olvasni, de a film enélkül is egy remekül lecsiszolt zárókő, ami sok esetben tükrözi, továbbgondolja és fokozza a trilógia korábbi tematikus mozzanatait. Az Ernelláék Farkaséknál a testi késztetések és ösztönök (túl)működését még egy gyerekkönyvvel illusztrálta, a Kálmán-napban a halált és a leépülést még csak távoli alig-ismerősök mesélték, itt meg már
egy toron ülünk és számolgatunk, hogy majd a genetika utólag megmondja kik vagyunk, mert nekünk fogalmunk sincs.
Ernelláék érkeztek, Zuzsáék elmennek (a kortárs független magyar film nagy toposza ez), ott a beláthatatlan ideig tartó maradás volt a baj, ezúttal a másnapi határidő ül nyakunkon, a kapcsolatok lejárnak, meg van számlálva a közös idő.
Egy százalék indián, 2024. Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs. Szereplők: Pető Kata, Tóth Orsi, Tankó Erika, Gelányi Imre, Szabó Domokos, Hajdu Szabolcs. Forgalmazza: Budapest Film.
Az Egy százalék indián a Magyar Filmadatbázison.
