2023 szeptemberében a MODEM és a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének együttműködésében mesterszakos építészhallgatók egy kurzus keretében foglalkoztak azzal, hogy a művészeti kar épülete a város melyik területén és milyen formában valósulhatna meg – olvashatjuk Don Tamás kurátori felvezetésében az Intézményfikciók című kiállításon, amely egy debreceni művészeti kar létrehozásának lehetőségeit latolgatja.
A közös munka kiindulópontja Magyarország fővároscentrikussága a kultúra területén, e vitathatatlan tény mellett látnunk kell ugyanakkor, hogy regionális szinten kulturális-művészeti szempontból is nagyon jelentős központok alakultak ki. S habár ezek az ország általános vízfejűségére nem jelentenek megoldást, szerepük igencsak érzékelhető számos területen. Ilyen regionális központnak számít Magyarország második legnagyobb városaként – a kultúra mellett a gazdaság, az oktatás és a tudomány területén is – Debrecen. Az észak-alföldi – de tágabb értelemben a keleti – régiónak túlzás nélkül ez a település a legfontosabb centruma, amelynek a története a polgári fejlődés egyik jellegzetes példáját mutatja, hiszen
mint iskolaváros mindig figyelmet fordított a tudomány és a kultúra fejlesztésére.
A hangsúlyok azonban napjainkban jól láthatóan egyre inkább a gazdasági központ erősítése felé tolódnak el, és ennek lenyomata mutatkozik meg az egyetemi képzési lehetőségekben is. Éppen ezért válik még inkább izgalmas kérdéssé, hogy milyen lenne ez a város és régiós központ, ha egy Művészeti Karnak adna teret.
Az, hogy Debrecen egyetemváros, nagyon fontos aspektusa a lokális kultúra és az értelmiség, illetve a véleményformálók újratermelésének. Az itt tanulók egyfajta felvevő- és nevelőközpont fenntartói is lehetnek,
érdekes lenne például egy régiós központnak valamiféle művészeti kollégium alapítására fókuszálni.
Hogy ennek a megvalósítása nem volna gyökértelen, alaptalan kezdeményezés, a város és a környékbeli települések művészi tehetségei mutatják, jó példa a drámatagozatot működtető Ady Endre Gimnázium, ahonnan a Színház- és Filmművészeti Egyetemre kiemelkedően magas számban nyernek felvételt a tanulók. Az eddig drámaképzésből – a 2020-as adatok alapján, tehát még a modellváltást megelőző időszakban –
összesen 145 olyan színész került ki, aki aktívan dolgozik a szakmájában az ország különböző részein.
Ez egy olyan magas szám, amely az itt végzett munkát egyfajta alapértékként láttatja, nagyszámú – adott esetben kiaknázatlan – lehetőség van a fiatal tehetségekben, művészekben, és ez persze más művészeti ágakban is megfigyelhető. Mindenképp szót kell még ejteni a Medgyessy Ferenc Gimnáziumról, valamint az itt folyó szakképzésről is, hiszen az iskola a képzőművészeti nevelés szempontjából kiemelkedően jelentős, és hasonlóan nagy számban kerülnek be innen hallgatók a legjobb hazai művészeti egyetemekre, mint az Adyból a felsőfokú színészképzésekre.
Ha már adatokat említettem, még egy további kutatási eredményre, összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet, amely egyébként a kiállítás videóiban nyilatkozók szólamaiból is kihallható. A város kulturális elitjéhez tartozók körében végzett szociológiai vizsgálatom egyik legmarkánsabb eredménye éppen annak a felismerése, hogy a megkérdezettek visszatérően tematizálják, hogy nincs művészeti kara a városnak. Habár a zenei oktatás kiemelkedő, s nívós képzést nyújt a Zeneművészeti Kar, továbbá az irodalom- és kultúratudományok iránt elkötelezettek és érdeklődők is megtalálhatják a helyüket, lehetőségeiket a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Az Alföld folyóirat több mint 70 évre visszanyúló múltja, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
széles spektrumú kulturális portfóliója jelentős és hiánypótló színtere az értelmiség-, és elittermelésnek.
Feltételezhetően erre a hiányra reagálva alakult meg egyébként a Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központja is abból a célból, hogy szervezett keretek között biztosítson lehetőséget a nem művészeti tanulmányokat folytató hallgatóknak a művészetekkel való aktív tevékenykedésre. A központ elsősorban a drámapedagógia és a színház, valamint a művészettörténet és a képzőművészet témakörökben szervez programokat, és kiemelt külső partnere többek között a MODEM is.
A már említett szociológiai kutatás másik tematizált dilemmája a város nagy művészeti intézményeinek kapcsolata a helyi művészekkel. Hiszen ezek a – Debrecen méreteihez képest – nagy intézmények nem tudnak valóban szerves részeivé válni a városnak, mivel kívülről és felülről, nem pedig belülről és alulról irányítottak. Tehát nem belső, szerves fejlődési folyamat során kialakuló intézményekről, intézményrendszerekről beszélhetünk. Az egyik interjúalanyom megfogalmazása szerint: „idegen testek a városban, kultúrideológia és kultúrpolitika működik fölöttük.”
A kiállítás nagyon jó érzékkel ragadja meg a Debreceni Egyetem lehetséges művészeti kara hiányának témáját.
Amellett, hogy bemutatja az építészhallgatók terveit, olyan, a város életében fontos kulturális és véleményformáló szerepet betöltő személyeket szólaltat meg, akiknek vitaindító és közös gondolkodásra sarkalló felvetései vannak. Mi lesz azokkal, akik az alap- és középfokú művészeti képzések széles palettájából választhatnak, de felsőoktatási művészeti tanulmányaik miatt a város és régió elhagyására kényszerülnek? Az egyébként is nehezen átlátható, sokszor felülről irányított, együttműködések nélkül működő intézményrendszer milyen perspektívát tudna kínálni a visszatérő művészeknek?
Ilyen jelentős hiányérzet mellett képes-e magát újratermelni a lokális kultúra, erősíteni a helyi identitást és az integrációt?
És nem utolsó szempontként kérdés lehet az is, hol találkozhatnak, gondolkodhatnak, alkothatnak közösen a különböző művészeti ágak képviselői, ha nincs deklarált támogatása az együttműködéseiknek, az összefogásuknak?
A kulturális szempontokon túl szót kell még ejteni a város építészeti arculatának aspektusairól. A Nagyállomástól a Piac utcán keresztül villamossal körbejárható a Debrecen arculatát meghatározó városrész, melynek elemei leginkább az egykori polgárság és reformátusság összefüggésében nyernek jelentést.
Az építészet nem csak egy belső identitásképző elem, hanem egy város sajátos hangulatát, varázsát adja.
Éppen ezért figyelemreméltó az építészhallgatók nyitottsága, bátorsága és érzékenysége a felvetett téma iránt, hiszen a legkülönfélébb módon és helyszíneken képzelték el azt a komplexumot, amely teret adhatna a városban a felsőfokú művészeti képzéseknek. Többen az egyetemváros mostani struktúrájához igazodva külső telephelyen képzelik el a művészeti kart. Illyés Anikó és Markos Zoltán Bence például egy, a város déli részén található bútorgyár területében gondolkoztak, s alapelvük volt a művészeti ágak közötti átjárhatóság. Érdekes az a paradoxon, hogy miközben ez a gyár egyedüliként készít hajlított bútorokat, a régióban egyedi az egyetemi művészeti oktatás hiánya.
Szintén külső területre, az egykori járműjavító helyére tervezte épületét Kerti Ábrahám és Andirkó Máté is. Fontos kiemelni a helyszínválasztásnál, hogy a gyár jelentős hatással volt a városi öntudatra. Szilasi László és Tóth Marcell közösen jegyzett terve pedig
a Vezér utcai víztározó újragondolásával kereste a választ arra, mit adhatna a városnak egy művészeti kar,
és építészeti szempontból hogyan közelíthető meg ez a téma. Teljesen más nézőpontokat alkalmazva, a jelenlegi egyetemi épületektől eltérően a belvárosi, Piac utcai Steinfeld-ház épülettömbjébe tervezte az elképzelt művészeti kart Tőtős Kriszta Edina. Tervében fontos hívószavak voltak a kapcsolódás, az egybeolvadás és az együttműködés. A belváros és annak lehetőségei Vékony Cintia Ágnest és Garai Zsoltot is megihlették, ők a Petőfi térnek adnának új színt és életet a börtöntömb átalakításával, Bodorkos Diána és Jakab Kincső pedig a Gambrinus közt keltené újra életre – joggal.
Ezek a tervek nem csak épületeket ábrázolnak. Mivel épített környezetünk identitásépítő és kultúrateremtő szerepet tölt be, nagyon fontos gondolkodni arról, hol lenne leginkább helye egy művészeti karnak, s milyen funkciókkal szükséges feltölteni egy ilyen intézményt, hiszen
Debrecen arculatát a szellemiségéhez szorosan kötődő, történelmi távlatokból tekintve kiemelkedő szerepű épületek határozzák meg,
s ilyenné válhat akár egy művészeti nevelési központ is. Fontosak azok a terek, amelyek hangulatukkal járulnak hozzá a debreceniség jellegéhez, kimozdítanak a negatív sztereotípiákból.
Az Intézményfikciók című kiállítás a MODEM Projekt Space terében tekinthető meg 2024. november 17-ig. Az írás a megnyitószöveg szerkesztett változata.
A fotókat Vigh Levente készítette.
