2024. november 13-án nyitotta meg a XII. kerületi Hegyvidék Galéria az idén 70 éves Regős István munkásságát ünneplő tárlatát, A valóság határán címmel (figyelem: a kiállításnak semmi köze a 2018-as, Antonio Banderas főszereplésével készült filmhez), utalva ezzel a Munkácsy Mihály-díjas művész több évtizedes pályafutásán átívelő, figurális, játékos látványvilágára.
A kiállítás ajánlószövege szabad asszociációs képzettársítást és abszurdba hajló világot ígér, mindez azonban igencsak leegyszerűsíti azt a tényt, hogy gyakorlatilag
bármivel kapcsolatban lehet és üdvös szabadon asszociálni, a világunk pedig alapjáraton is elég abszurd.
Regős festményeiről viszont pontosan az a fajta nyugtalanító, urbánus (de legalábbis épített környezetben megélt) magány köszön vissza, amit már a helyenként ilyen-olyan formában beemelt emberi tényező sem képes élettel megtölteni.
A Hegyvidék Galéria nagy, egylégterű kiállítóterét nem nehéz gondolatban az információs pult mentén két féltekére osztani, továbbá ennek megfelelően szervezni a teret belakó tárlatok anyagát –
a bejárattól balra található szekcióban a Regős-életműből ezúttal festmények kaptak helyet.
A Csónakház (2023), a Vágyálom (2022), az Örök nyár (2018), a Vihar után (2023), illetve a Viharjel (2024) című akrilképek egyaránt nyaralásokhoz köthető jelenségeket tematizálnak, ezek zömmel Bauhaus stílusú, gyanús gondozottságról árulkodó kertek közepén álló (minden bizonnyal balatoni, vagy Regős „bázisára” való tekintettel szentendrei) nyaralókat ábrázolnak.
Noha az üdülőtelepekhez jobbára pozitív élmények tükrében szokás viszonyulni, ezek a festmények
nem csupán túlesztétizált, sematikus verzióit mutatják a valóságos telepeknek, hanem kifejezetten riasztó fénybe vonják azokat.
Az első három mű látszólagos nyugalmát követően a Vihar után és a Viharjel sokkal sötétebb látványvilága olyan, immár kifejezetten a nagyvárosi-indusztriális miliő felé vezeti a közönséget, ami például Regős Pályaudvar I. (2020) és II. (2022) című munkáinak is a sajátja. Míg az I. szigorúan szimmetrikus kompozíciójának centrumában egy piedesztálra emelt mozdony látható, utas természetesen sehol, addig a II. távolba tartó sínpárokkal, mellettük pihenő, és minden bizonnyal belsejében embert rejtő irányítóközponttal, valamint a háttérből fenyegetően villogó elemlámpasugár fényekkel pásztázza nézőjét.
Szintén ebben az Edward Hoppert ezúttal „embermentesen” idéző megjelenítési módban készült a tárlat számomra legmegkapóbb munkája, a 2022-es A nagy kerék, mely a pandémiás időszak éjszakai, kihalt, mégis
LED-fényben úszó belvárosi utcákat megörökítő sajtófotóinak ember nélküli, steril világával operál.
Ez a festmény akár „plakátmagányban ázó éjjelt” is mutathatna, ahol a „fények, nagyváros” életérzésből csupán a hideg fények maradtak, ám ehelyett a hatalmas, kivilágított, jellemzően inkább turisták által birtokba vett óriáskerék lép kedves párbeszédbe kistestvérével, egy nagyon is hétköznapi, felkapcsolt fényszórójú autó apró első kerekével. A turistamentességgel kap teret a teljes Regős életművön végigvonuló,
a nyugati művészek szellemiségét a kelet-közép-európai kontextusra applikáló tendencia,
amely oly sok magyar (és a Vajda Lajos Stúdióhoz tartozó szentendrei) művész munkáinak jellemzője. A jubileumi tárlaton ez a nyugatértelmezés olyan munkákban elevenedik meg, mint az És a hajó megy (1983) című musicalre utaló Kép Fellininek (2023), a francia cigarettamárka nevét viselő, a Champs-Élysées-hez kollázsos jelképrendszert társító Gauloises (1985), illetve a mellszobor-sziluettes, rádiókészülékes, Mondrian-hátterű Klasszikusok II. (2011). Az eddigieket ellenpontozó, vidám szeglete ez a kiállításnak, amely vizuálisan nem keretezi úgy a (vágyott, bár némely kép készültekor még „jelen idejű”) múltat, mint a tárlat utolsó traktusában vissza-visszatérő tévéképernyő-motívum.
A rigorózusan tisztán tartott white cube térbe tökéletesen illeszkedő festmények sorát ezen a ponton izgalmas objektek törik meg, amelyeket egyébként a galériának éppen azon részébe pozicionálták, ahol a művészettörténeti kiadványok sora már eleve megtöri a fehérséget. A 2013-as, vegyes technikával és többek között egy eredeti Trabant ülés felhasználásával prezentált Bauhaus Sofa például olyan funkcionális dizájnelem, amelynek játékossága szépen rímel Regős ezen tárlaton kiállított akrilképeinek naiv, már-már gyermekies stilizáltságot mutató, és valóságból történő kiragadottságában mégis unortodox látványvilágával. Míg a falakról letűnt nyarakat idéző
üdülők képei ontják magukból hideg tónusú színvilágukkal a modern nyarakra jellemző klímahuzatot,
addig a Trabant ülésre már biztonsági öv nélkül is rá szabad(na) ülni. Valami lényegitől fosztattak meg tehát Regős munkái, és ez a lényegiség (talán épp a már emlegetett emberi mozzanat) az, ami a képeket, illetve a Bauhaus Sofát éteri bizonytalanságérzettel ruházza föl.
A Trabant mellett részben
a Kádár-korszak hasonló ikonikus tárgyaira épül az anyag utolsó, akár külön egységként is értelmezhető része,
melynek talán legfontosabb motívuma a már említett televízió. Festett tévé keretezi a Quotes II: (Tihanyi Kálmán emlékére) című 2021-es mű már-már kubista kisautóját, tévéből vehetők ki az italok a 2015-ös Bárszekrény (Hommage à Giorgio Morandi) fantázianevű festményén. A 2024-es, dobozszínházat megjelenítő Színpadkép is egyfajta „retró műsorszolgáltatást” jelenít meg, sőt, még az emberi tényezőt végre valóban láttató, ámde egyben újfent kiiktató A táncosnő halálát (2006) is egy kivágott hasú bőröndből közvetítik. Utóbbi kézzelfogható objekt, a vegyes technikával készült, 2005-ös Kaleidoszkóphoz hasonlóan, ami egy valódi, Orion márkájú készülék gyomrába kivitelezett fénytörésnek köszönhetően sokszorosítja egy piros, hangsúlyozottan budapesti villamos képét.
Ezen rekurrens motívumok (fények, tévék, rádiók, kerekek, közlekedési eszközök, Bauhaus-épületek) minimális, de annál sokatmondóbb, elegánsan jelzésértékű használata A valóság határán egyik legszórakoztatóbb eleme, melynek segítségével, bár
a képek esszenciális magányélményt mutatnak,
ezeknek a magányoknak lehetőségük nyílik egy, a látogató elméjében történő találkozásra.
A valóság határán – Regős István 70 című kiállítás a budapesti Hegyvidék Galériában tekinthető meg december 7-ig.
A borítóképen Regős István Kaleidoszkóp (vegyes technika, 54x60x20 cm, 2005) című képe látható.
