A belső önértékelés és a családból örökölt kötődési minták akkor is szétzúzhatnak egy kapcsolatot vagy házasságot, ha a felek a tudatos törekvéseikkel egyébként a másikat választanák. A norvég rendezőnő, Lilja Ingolfsdottir személyes hangú filmje a nehéz és ambivalens helyzetet hihetően, ám egydimenziósan ábrázolja.
A minimalista és visszafogottan építkező Szerethető, akár egy pszichológiai kerettörténet, világosan megrajzolt alaphelyzetet ismertet meg a nézőjével: Maria (Helga Guren) gyermekkorában beépült rossz tapasztalatai miatt elhiszi, hogy csak magára számíthat, ezért még saját férjét, a hozzá legközelebb álló Sigmundot (Oddgeir Thune) is ellöki magától. Önmagát beigazoló, ördögi kör alakul ki, amiben Maria hiába vágyik kiegyensúlyozott párkapcsolatra, visszautasítja a segítséget, hosszú távon pedig a probléma javulásának lehetőségét.
Konszolidált közös életük hamarosan válságba kerül, házasságuk jövője pedig elbizonytalanodik.
Maria így kénytelen szembenézni belső bizonytalanságaival: talán az a baj, hogy saját magát nem érzi szerethetőnek?
Jól időzített korlenyomat a Szerethető. Az önsegítő pszichológiai könyvek hatalmas népszerűségnek örvendenek, általánosan egyre elfogadottabb lett terápiára járni, a digitális médiakultúra jelentős része, az életvezetési applikációk és kihívások a jólétre és a személyes önfejlesztésre épülnek. Amennyire belülről érkező, egészséges késztetés megpróbálni kilépni a saját rossz mintáinkból, úgy
a fogyasztói társadalom ránk nehezedő elvárásként fogalmazza meg a folyamatos javulás eszményét.
A Szerethető is mintha ebben a kettősben született volna meg: egyrészt egy rendkívül azonosulható, terápiás célra felhasználható film, amely tükörként feltartva segíthet megérteni saját káros működésünket. Másrészt egy kimért és meglehetősen sablonos médiatermék, amely a korszellemet igyekszik meglovagolni, de mint önálló alkotás, nem válik maradandó élménnyé.
A Szerethetőt övező jelenség részét képezi az is, hogy az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendenek a szuperszemélyes alkotások, amelyek az elbeszélő valódi életének vagy családtagjainak történetét mesélik el.
A privát élet tabui ledőltek, a belső világ pedig transzparens, kiárusítható termékké változott.
Támogatott, sőt, kifejezetten csalogató lett a sérülékenység és a saját hiányosságok felvállalása Norvégiában is, mióta Karl Ove Knausgård az egész nemzetet felkavarta Harcom című önvallomás-regényeivel 2009 és 2011 között. Lilja Ingolfsdottir filmdrámája pedig a norvég rendezőnő saját kudarcait és belső bizonytalanságait helyezi terítékre.
Hangsúlyozni kell, hogy a Szerethető életjavító célzatú film, ebben pedig kétségtelenül elérheti a közönségét. Ahogy Maria a cselekmény előrehaladtával megismeri a kötődési mintáit, és ezen keresztül önreflexiót kezd gyakorolni magára és a környezetére, bárki számára felismerhető motívumokat hoz létre a vásznon.
Ha hasonló elakadásaink vannak, ám nem tartunk ott, hogy azt igazán tudatosítottuk, a Szerethető katartikus és mélyen megrázó is lehet.
A film üzenetét és a néző belső világát összekötő igény annyira magas, hogy az már a giccs határát súrolja: egy katartikus pillanatban Maria a fürdőszobai tükör felé fordul, szembe a kamerával, egyenesen a közönségre tekintve. Kimondja a varázsszavakat: „szerethető vagyok”, ami mintha csak saját belső hangunk ekhója lenne.
A Szerethető fő hiányossága abban ragadható meg, hogy túllépve a tükörszerű azonosulási felületén, maga az ábrázolás nem képes bármennyire is eredeti vagy kiforrott lenni. A film első fele még egy kellően autentikus és emberi párkapcsolati drámát prezentál, annak minden hétköznapi nyűgével és kihívásával. A színészi alakítások, noha hullámzóak, de összességében meg tudják őrizni a hitelességüket.
Ezt követően, miután Mariáék kapcsolata mélypontra érkezik, a film szinte teljesen tankönyvszerű lesz,
a pszichológiai elakadást iskolapéldaszerű sűrítésben alkalmazza, ettől azonban meglehetősen művi és hiteltelen módon nyúlva a téma valóságához. A belső fejlődés hosszadalmas, gyakran ambivalens és hullámzó szakaszait világosan lehatárolt, egyértelmű stádiumokra bontja, amellyel akaratlanul is hamis és némileg káros képet fest le a folyamatról. Egy film, amely ennyire reális és aktuális akar lenni, mint a Szerethető, nem teheti meg, hogy olyan szinten egyszerűsíti a cselekményt, mint például amikor Maria számára egyetlen egyéni terápiás ülés is elegendő ahhoz, hogy átformálja a hosszú évtizedeken át berögzült hiedelmeit.
Természetes, hogy a filmek a valóságot tömörítik és leegyszerűsítik, de
a Szerethetőnek kifejezetten a hátrányává válik, ahogy a kardinális belső változások képletszerű egyszerűségben sorakoznak egymás mellé.
Éppen a nüanszok vesznek el, amitől plasztikus lesz a végeredmény. Ha önálló alkotásnak tekintjük a Szerethetőt, akkor szinte minden tekintetben – formanyelvileg, a színészi játék szintjén, a szövegkönyv eredetiségében – csak közepes eredményt tud nyújtani.
Szerethető (Elskling), 2024. Írta és rendezte: Lilja Ingolfsdottir. Szereplők: Helga Guren, Kyrre Haugen Sydness, Oddgeir Thune, Heidi Gjermundsen. Forgalmazza: Cirko Film
A Szerethető a Magyar Filmadatbázison.
