A Törzsasztal Műhely tehetséggondozó alkotócsoport 2017-ben indult el Szegeden, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson fiatal íróknak. Szutorisz Szabolccsal, a műhely egyik alapítójával beszélgettünk programjaikról, nyári írótáborukról, irodalmi pályáról és arról, hogyan inspirálják a fiatal szerzőket alkotásra.
KULTer.hu: A Törzsasztal Műhely 2017-ben indult. Hogyan született meg az ötlet, hogy létrehozzatok egy ilyen közösséget?
Többen is úgy gondoltuk Szegeden, hogy szükség lenne egy olyan csoportosulásra, amiben rendszeres műhelymunkát végezhetünk, de
Vajsenbek Péter költő barátom volt az, aki lendületet adott ennek és megszervezte, hogy összeüljünk,
közösen foglalkozzunk a szövegeinkkel. Eleinte egyszerűen csak összejártunk egy-egy kocsmában: néhány fiatal irodalmár – főként egyetemista – egymás szövegein dolgozott, és közben jókat beszélgetett. Ez egy szűkebb kör volt, de megágyazott annak, amivé aztán kinőtte magát. Akkoriban pultosként dolgoztam a Jazz Kocsmában, ahol a rendezvényszervezésbe is belefolytam. Az áttörés akkor jött, amikor Új Krisztina barátom – aki a Törzsasztal Műhely társalapítója is – azt javasolta, hogy ha már úgyis szerzőket hívok a kocsmába, szervezhetnénk íróműhelyeket is. Ez a gondolat tette le a műhely alapjait. Rájöttünk, hogy az irodalmi események mellett egy olyan platformot is lehetne teremteni, ahol a szegedi vagy más városokból érkező írók aktívan részt vehetnek egy helyi tehetséggondozó műhelymunkában is.
Gyorsan kialakult egy lelkes törzsgárda, aminek a tagjai havonta visszatértek.
Azóta is ezt csináljuk: folyamatosan szervezzük a műhelyeket és a kötetbemutatókat, fenntartjuk a közösséget. Bár időnként vannak átrendeződések, mindig jönnek új arcok, és az itt maradók segítenek integrálni az újoncokat. A Törzsasztal Műhely mára nemcsak egy közösség, hanem egy kreatív platform is, ahol a tagok közös projekteket indíthatnak, ötleteket valósíthatnak meg. Ez egy gyűjtőhely, ahol az irodalom és az alkotói szándék találkozik.
KULTer.hu: A nevetek műhely része érthető, de honnan származik a Törzsasztal kifejezés?
A név abból fakad, hogy a Jazz Kocsma volt az állandó helyszínünk, ami sajnos nemrég bezárt.
Ez a hely több mint hét évig adott otthont a programjainknak. A Jazz Kocsma önmagát egy klubként működő zenei rezervátumként definiálta, és tényleg az is volt. Tele régi könyvekkel, különféle relikviákkal, és a berendezés is különleges volt: tömörfa bútorok, karosszékek, amelyek igazán egyedi atmoszférát teremtettek. Egy romkocsmához hasonlított, de nem egy mesterségesen kialakított, hanem egy valódi, idő és odajáró közösség által formált, személyiséggel rendelkező hely volt. A nevünk eredetére pontosan már nem emlékszem. Lehet, hogy Új Kriszti dobta fel az ötletet. A lényeg, hogy valahogy beragadt. Az elején gondolkodtunk rajta, hogy talán túl egyszerű vagy puritán, de végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk.
Az ilyen nevek idővel általában természetessé válnak, megtapadnak az emberek fejében,
és onnantól kezdve maguktól működnek, már nem kell magyarázni vagy indokolni őket.
KULTer.hu: A Jazz Kocsma bezárása után mi a tervetek, hol folytatjátok a közös munkát?
Egyrészt az a terv, hogy Veszprémi Szilveszter és Borbíró Bíborka a Megálló Közösségi Házban fog nyitott íróműhelyeket vezetni. Ez azt jelenti, hogy a szabadon látogatható műhelyalkalmakat áthelyezzük oda. Az ősz folyamán láttuk, hogy rengeteg fiatal, főként középiskolás és egyetemista érkezik hozzánk, és hogy ezt a „tömeget” a zenés programok előtt már nem bírjuk el.
Amikor 15-20 ember megjelenik, az legalább egy 3-4 órás folyamat,
ha úgy akarunk foglalkozni a szövegekkel, hogy az mindenkinek megérje. Ezért úgy döntöttünk, leválasztjuk a hosszabb műhelyezést az irodalmi programokról. Ami a zenés kötetbemutatókat illeti, azokat a No Milk Today-be szeretnénk átköltöztetni. Ott a meghívott szerző részvételével zajló íróműhely regisztrációhoz kötött lesz, maximum tíz fővel tudunk majd dolgozni.
KULTer.hu: Hogyan alakult ki a Törzsasztal Műhely jelenlegi szervezeti struktúrája, és milyen feladatokat látnak el a tagok?
Informális csoportként indult, és sok szempontból még most is az. Nem voltak kifejezetten pozíciók vagy körök lefixálva. A tagok a saját tudásukhoz igazítva vállaltak feladatokat. Például
Borbíró Aletta kritikaműhelyeket hozott létre a tagoknak, a grafikával foglalkozók plakátokat és borítókat készítettek,
míg én leginkább a programszervezésre koncentráltam. Mostanra kialakult egy keménymag, amelybe fotósok, grafikusok, szervezők, kommunikációs felületeket kezelő társak egyaránt beletartoznak.
KULTer.hu: Milyen konkrét projekteket valósítottatok meg eddig, és hogyan vonjátok be az új tagokat?
A havi íróműhelyek és kötetbemutatók után az egyik legfontosabb projektünk a nyári irodalmi tábor, amit három éve kezdtünk el megrendezni, és ahol mindenki kiveszi a részét a munkából. Négy éve indítottuk a műhely szülinapját is ünneplő, októberi Támogatói Bazár hagyományát. Ezeken az adománygyűjtő bazárokon kortárs köteteket és használt könyveket árulunk, nívós szerzőket hívunk meg, az este alatt befolyó összegből az éves költségekre gyűjtünk. Emellett
elkezdtünk más irodalmi csoportokkal is együttműködni, például az egri Szövegtrafikkal, kecskeméti, pécsi és debreceni fiatal írókkal,
hogy erősítsük a vidéki irodalomszervezés láthatóságát. Az új tagok bevonásában hatalmas előrelépést jelentett, hogy Borbíró Bíborka vezetésével rendhagyó órák keretében tudtunk mesélni a mai élő irodalomról és a Törzsasztal Műhelyről.
KULTer.hu: Milyen programok szoktak lenni az írótáboraitokban?
Szoktunk szervezni jégtörőket és bevezető drámajátékokat, hogy az egész társaság fel tudjon oldódni és egymásra tudjon hangolódni. Emellett vannak a megszokott íróműhelyek, ahol a szövegekkel foglalkozunk. Utóbbihoz mindig hívunk műhelyvezető szerzőket is.
Az elmúlt években például a líraműhelyt Borsik Miklós vezette, a prózaműhelyt Sepsi László vagy épp Veres Attila.
Ezen kívül szoktunk workshopokat is tartani, ahol füzetekből kivágott anyagokból kollázsolunk vagy egy adott téma köré szervezünk gyakorlatokat. Tavaly Váraljai Anna vezetett egy projektet, amelyben a tarjáni panelvilág történeteiből dramatizáltunk szituációkat. Kreatív írásgyakorlatokat is be szoktunk hozni, például zenére írást, szabad asszociációs írást vagy olyan gyakorlatokat, amelyek hívószavak mentén inspirálnak. Ezek azért is fontosak, mert így nemcsak az otthonról hozott szövegekkel dolgozunk, hanem a helyszínen is születnek alkotások.
KULTer.hu: Hogyan őrzitek meg a csoport nyitottságát és működőképességét a növekedés és az idő előrehaladtával?
Az egyik legnagyobb kihívás a kezdeti informális struktúra fenntartása volt, ahogy egyre több tag kapcsolódott be.
Fontos volt, hogy a demokrácia működjön, de ne akadályozza a hatékony döntéshozatalt.
Belső szabályokat kellett kialakítani, például arra vonatkozóan, hogy az új tagok ugyanazt a nyitottságot kapják meg, mint a régiek, és hogy konstruktív kritikával éljünk egymás felé. Ez segít elkerülni a hierarchia kialakulását, miközben a csoport fejlődni tud.
KULTer.hu: Tegyük fel, hogy valaki már évek óta ír otthon, legyen szó novellákról vagy más szövegekről, de nem meri megtenni az első lépést a megmutatkozás felé. Neki mit tanácsolnál, hogyan kezdjen bele, és miben tudnátok őt segíteni?
Ilyenkor azt szoktuk javasolni, hogy ha valaki visszahúzódóbb, csak jöjjön el. Nem kell rögtön megmutatnia az írásait, és nem kell megszólalnia sem. Végignézheti, hogy mások mit csinálnak, és közben letapogathatja, mennyire való neki ez a közeg. Akár azt is megfigyelheti, hogyan zajlik egy műhelymunka, milyen visszajelzéseket lehet kapni. Ez is
egyénfüggő, hogy ki mennyire áll készen arra, hogy befogadja a visszajelzéseket.
Valaki, aki még sosem kapott ilyesmit, először akár személyeskedésnek is érezheti. Pedig ezek teljesen szakmai alapú visszajelzések, még ha szubjektív véleményekkel is tarkítottak. A szubjektivitás viszont jó dolog, mert ha egy szövegről vita alakul ki, abból mindig többet lehet tanulni, mint ha csak elhinnénk, hogy az tökéletes. A viták rávilágíthatnak arra is, hogy hiába ért mindent pontosan és lát maga előtt az író, az olvasó számára ez nem biztos, hogy átjön. Egy másik lehetőség, hogy valaki folyóiratoknál kezd el próbálkozni. Ha jó lapot választ, akkor a szerkesztő időt fog szánni a szövegére, és nem csak egy publikálást visszautasító válasszal zárja le a dolgot. Inkább megírja, milyen problémák vannak a szöveggel, amin még dolgozni lehet. Ez lehet akár egyfajta mester-tanítványi viszony is, de
az is sokat segíthet, ha valaki csak egy pályatársának küldi el a szövegét véleményezésre.
Nálunk a tagok gyakran küldözgetik egymásnak a szövegeket, amikor épp nincs műhely.
KULTer.hu: Hogyan látod a fiatal szerzők és az irodalom helyzetét napjainkban? Mennyire nehéz elindulni ezen a pályán?
Szerintem most túltelített a szakma.
Nagyon sokan írnak, és rengetegen tehetségesek is, de látok egy olyan trendet is a könyvkiadásban, ami kicsit dömpingszerű.
Ez nemcsak az idősebb korosztálynál figyelhető meg – ahol a sztárszerzőktől szinte évente olvashatunk új könyveket –, hanem a fiatal szerzőknél is. Ez önmagában nem lenne gond, ha ezek a művek mindig meg lennének dolgozva, és elérnének egy bizonyos színvonalat. Viszont a fiatalok kiadása esetében gyakran az az érzésem, hogy a kötetet megjelenését mindenáron támogatni akarják, és ki is adják, még akkor is, ha nem biztos, hogy az már elég kiforrott. Lehet, hogy még lett volna rajta mit dolgozni. Ez problémás tud lenni. Sokan állnak sorban a lehetőségért, de az már egyáltalán nem biztos, hogy a megfelelő ember kerül a sor elejére.
KULTer.hu: Az elmúlt évek során melyek voltak a Törzsasztal Műhely legnagyobb sikerei?
Ez mindig nehéz kérdés, mert a sikerek megünneplése valahogy hajlamos háttérbe szorulni az állandó előrehaladási vágy miatt. De ha visszatekintek, szerintem
az egyik legfontosabb eredmény, hogy azok az elképzelések, amelyek megszülettek a fejünkben, valósággá tudtak válni.
Ez a civil gondolkodásmód alapja: nulláról, sok energiával létrehozni valamit, ami örömet szerez nekünk, másoknak is, és működik. A legnagyobb öröm talán az, hogy a fiataloknak irányt mutathatunk, segíthetjük őket, hogy íróvá vagy költővé váljanak, beilleszkedjenek a kortárs irodalmi közegbe, és megismerjék, merre érdemes nézelődni, mit érdemes olvasni. Az, hogy hallgatnak ránk, és hajlandóak tanulni tőlünk, már önmagában is egy jelentős eredmény. Ezen túl
büszkék vagyunk az írótáborainkra is, még ha kisebbek is, mint más irodalmi táborok.
Ezekben a táborokban különböző régiókból érkező írókat hívunk meg, és közösen gondolkodunk, alkotunk. A helyi zenészekkel és moderátorokkal való együttműködések is nagyon sokat jelentenek, mert ez, úgy érezzük, serkenti a város kulturális véráramlását.
KULTer.hu: Milyen terveitek vannak még az idei évre?
Az átállásra koncentrálunk. Letisztázzuk az új szerepeket, bebiztosítjuk magunkat az új helyszínekre, és újra megtaláljuk a közönségünket. Máskülönben a szokásos dolgokkal készülünk. El kell kezdeni szervezni a nyári írótábort, ősszel a Támogatói Bazárt. Közben meg érkeznek a meghívások is, és össze kell szervezni mindig egy-egy csapatot, akik mennek felolvasni, beszélgetni, képviselni a Törzsasztalt.
A borítófotót Fakan Csaba készítette.
