Emlékesttel idézi meg Tompos Kátya művészetét és pótolhatatlan személyiségét március 1-jén a színész, énekes nevét viselő alapítvány és a Müpa.
A Müpában megvalósuló esten először adják át a Tompos Kátya-díjat, a koncert bevételét pedig az övéhez hasonló betegségben szenvedők támogatására fordítják. 2024 szeptemberében a színész családja és közeli barátai azzal a céllal hozták létre a Tompos Kátya Alapítványt, hogy a színésznő
örökségét méltóképpen ápolhassák és jótékonysági terveit megvalósítsák.

A Jászai Mari– és Junior Prima díjas művész sokoldalú karrierje során nemcsak alakításaival, de énektudásával is felhívta magára a figyelmet. Olyan előadókkal láthatta a közönség egy színpadon, mint Goran Bregović, a Budapest Klezmer Band, Hrutka Róbert vagy a Söndörgő zenekar. Pályafutása során két szólólemezt adott ki, a 2013-as Keresztül Európánt és a 2017-es Holdjáratot.
Az emlékest az alapítvány munkájának első, hagyományteremtő állomása,
ahol olyan művészeket láthat a közönség, mint Básti Juli, Dés László, Für Anikó, Horgas Eszter, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Kerényi Miklós Máté, Mácsai Pál, Nagy-Kálózy Eszter, Peller Anna, Schmidt Vera, Szőcs Artur, Zöld Csaba, Wégner Judit és a Danubia Zenekar.
Az emlékestről további információ a Müpa honlapján érhető el.
Forrás: MTI, borítókép: Jaksa Tímea