A szó
Kezdetben volt a szó, szótagokra bontva,
mint egy pakli kártya az asztalon Vegasban,
atomokká és sejtekké, szófajokká és nyelvcsaláddá,
főnévvé, igévé, elefánttá, orángutánná
alakuló perlekedő leveles részek,
ó, Noé, te meg filológiai lajstromozásod,
csordultig töltött bárkák, garatok, leányok.
Kezdetben volt a szó, oly óriás, mint
Aretha Franklin a Chain of Fools után,
hosszú, mint anyád emlékezete csínytevéseidről,
széles, mint Jeruzsálem, olyan hájas-hölgy-a-cirkuszban szó,
egy Szibéria, egy sztyepp, egy szavanna, egy sztreccs, egy Szaturnália,
házibuli a világ végén.
Kezdetben volt a szó, és tudtuk, merre tart:
angolul balról jobbra, héberül jobbról balra,
ez oly mélyreható irányultság, hogy a szexuális csúcspont
minden jobbra mozgó nyelvben
a balra haladóban teljesedik ki, bár pont abban a pillanatban
nem igazán tudjuk, hogy megjövünk vagy elmegyünk.
Kezdetben volt a szó, apró és tökéletes,
egy Hans Holbein-miniatűr, egy kerti pele,
egy szúnyog, egy méh, egy pislantás,
Jehova, Brahma, Buddha, Ré lehelete a tüdőben,
mert a világegyetem összes nagy kahunája szörfözött
annak a bizonyos első hullámnak a taraján,
és Thomas Edison azt mondta, legyen világosság,
és a dinoszauruszok forogtak sírjaikban,
és ott volt Albuquerque, éjszakai bárok,
blues, cigaretta, neccharisnya,
csillagokat túlragyogó nagy sűrűségű nátrium utcai lámpák,
autók, éttermek, a nagyböjt előtti neonfesztivál,
és Marie Curie azt mondta, legyen több világosság,
és ott volt a rádium, a sugárzó, izzó termonukleáris
robbanások, Herr Einstein álma,
Herr Oppenheimer kohója,
Hitler tüzében égő London, válaszlángban elhamvadó
Drezda, Hirosima mon amour.
Kérdem én, milyen világ ez a maga soknyelvű delíriumával,
a maga egyszerű, szűkszavú, botladozó eufóriájával?
Magyarázd meg az időt, mert pont Odessza külvárosában öl az ideg,
Csehovval, Eisensteinnel és tízezer olyannal,
akik mártírságának okára senki nem emlékezik,
és fázunk, éhezünk,
belefáradtunk a francia kártyába.
Hol vagy, mio informazione miniszter, sebész elvtárs?
Mágus úr, Gino Romantico?
Elő tudod kotorni nyelved első szavát? Vizsgáld meg
támpontokért dialektusod, én Marlowe-m, én Holmesom,
jelekért a nyelvjárásod, pogány nyelvezeted, trágár kántálásod,
morajló, érzéki mézfolyód,
mert kezdetben, amíg el nem jöttél, itt sötétség honolt,
az erotikus gyönyörök régvolt anagrammája,
én zilált hajú borivó, robbanékony professzorom,
Urbino császára, a ritmus inkubátora, késő esti bacchanáliák
fényes szemű Apollója, és zene is szólt,
a matematika és a szépség mámorító martinije.
Mert üres vagyok és tele vagyok, biztos vagyok és nem vagyok abban,
hogy kezdetben csak a semmi volt.
Üres és leírhatatlan,
a lélek északi partján megtörő hullám,
de ahogy minden kanyon égboltja után sóvárog, úgy égtem
őrülten, lázasan érted,
lángra, lobogásra vágyó nő voltam,
észvesztő tűzzel szívemben, csontjaimban,
hibiszkuszvörös hajam égő bokor,
Istent leüvöltő Mózes voltam,
lángnyelvek mardosták szemem,
nemem, szám kemény édes almáját.
Fordító: Gyukics Gábor
Borító: Unsplash
