Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek. Kvartettje élén 17 éven át a jazz örökzöldek egyik legautentikusabb előadói közé tartozott. Két sikeres album, hazai és nemzetközi fellépések hosszú sora, telt házak Londonban, Athénban, Belgrádban, Varsóban, Bambergben és Brüsszelben voltak az időszak mérföldkövei. Niki azonban új zenekart alapított, amellyel kizárólag a saját szerzeményeit mutatja be, friss zenei irányokat ötvözve.
A Vörös Niki New Project zenei palettája széles spektrumot ölel fel, ötvözve a jazz, rock, indie és elektronikus elemeket, ennek megfelelően felállása is kivételesen izgalmas: Cseh Péter gitár, Fonay Tibor basszusgitár, G. Szabó Hunor dob, Pénzes Máté hammond orgona és Táborszky Bence trombita. Az énekesnő dalszerzőként ezen a formáción keresztül valósítja meg saját zenei vízióját, és most megosztotta velünk a The Trash is Gone dalainak hátterét.
Hosszú évek óta a magas hegyek szerelmese vagyok. Megjártam már a Magas-Tátra csúcsait, Ausztriában a Raxot, Grossglocknert, Grossvenedigert, a Dolomitok több csúcsát.
Amikor nem zenélek, a hegyeket járom.
Néhány éve ismertem meg a Hochschwab hegycsúcsot szintén Ausztriában, ahol a Schiestlhaus (2.156 m) turistaház található. Ez egy igen különleges hely, magasan kitett fennsíkon elhelyezkedő, modern, passzív házként üzemelő hütte. Christian, aki a házat vezeti (lassan 30 éve) egészen egyedülálló hangulatot teremtett csapatával. Zenekedvelőként mindig nagy szeretettel fogadja az odalátogató zenészeket. Így hamar barátságot kötöttünk. Nyaranta több alkalommal látogatom meg őket, hiszen remek hely az elvonulásra, felfrissülésre. Néhány éve a kisfiam is velem tart, de mindig találok olyan alkalmat, amikor egyedül teszem meg az utat. Azt szoktam mondani, hogy ez az én „éves meditációs túrám”. Itt kezdtem el írni a dalaimat…
Valószínűleg sokak otthonában, a fiók mélyén rejtőzik egy szerelmes vers vagy néhány érzékeny sor, amelyek egy elfeledett szerelem emlékét őrzik. Én magam is kaptam egyszer egy verset egy férfitól, ami olyan megható és romantikus volt, hogy azonnal a zongorához ültem, és elkezdtem dallamokat keresni hozzá. Itt-ott kicsit kénytelen voltam módosítani a vers szövegén, de tartalmilag nem változott benne semmi. A Rain számomra azért igazán különleges, mert
egy olyan vallomást rejt, amely a legmélyebb és legőszintébb módon tükrözi a szerelem intenzitását,
miközben érzékelteti annak múlandóságát is. A vers írója természetesen hozzájárult, hogy megszülethessen ez a dal. Számomra ezért is egy igazi csoda, hiszen gyakorlatilag a köztünk lévő érzelmek örök lenyomataként marad itt a hallgatóságnak. És ez olyan szép, nem igaz?
Utazásom következő állomása, amikor megpróbálok helyet találni azoknak a pillanatoknak, amelyek bár rövidek, mégis rendkívül erőteljesek: az érzéseknek, tapasztalásoknak, hatásoknak. Mondjuk ki őszintén… egy szerelemnek. A Wind lehetőséget ad arra, hogy a hallgató elmerüljön a múltban és a jelenben, miközben próbálja megbékíteni egymással a szeretet, a fájdalom és a hiány érzését. Az ősz ebben az esetben egy érzelmi időszakot is jelképez.
A hulló őszi levelek pedig egy szerelmi történet emlékei, amelyek a helyüket keresik a szélben.
A vörösen ragyogó levelek a szerelem tüzes, szenvedélyes pillanatait idézik meg, amik aztán „céltalanul lebegnek”. Ez a keresés és bizonytalanság érzése, amit sokan átélhetnek egy kapcsolatban, amelyben a két fél nem biztos, hogy egy irányba halad. Ebben a keresésben kérem segítségül a szelet: fújja el a kérdésekkel, bizonytalansággal együtt járó fájdalmat, hogy végre megnyugvásra találjunk. Ahogy a levelek belefáradnak táncukba, megfakulnak, és a hó végül teljesen elfedi őket. Az elkerülhetetlenül bekövetkező tél tehát végleg elhozza a felejtést. Az emlékek, mint a levelek, eltűnnek, mintha soha nem léteztek volna
A Lone című dalt írtam a legrégebben. Magyarul vetettem papírra az első pár sort. Így hangzott: „Kiáltok: Szem, láss! / Kiáltok: Kéz, érints! / Kiáltok: Fül, hallj! / …Távolság, hát újra nálam?!” Ez a szöveg egy mély, belső küzdelmet ábrázol, amely a magány, az elhagyatottság és a személyes identitás elvesztése körül forog. Egy olyan állapotot, amikor az ember úgy érzi, teljesen egyedül van. Senki nem figyel rá, senki nem látja, senki sem érzi, érti mit él át.
A dal egyfajta meditáció arról, hogyan találhatunk értelmet a legmélyebb veszteségek és az elhagyatottság tapasztalatában.
És bár nem feltétlenül könnyű az utazás, számomra mégis azt tanította, hogy a félelem és a fájdalom elfogadása végül valamilyen módon felszabadít minket.
Az Everything Backwards egy valódi beszélgetés töredékeiből lett összeollózva. Minden sora egy-egy levélből, chatbeszélgetésből lett kiemelve, és egy bizonytalan kapcsolati dinamikát ír le.
Arról szól, hogy hogyan lehet elveszni egy kapcsolatban.
Az érzések intenzívek, de nem biztos, hogy a helyükön vannak… Van valami különös abban, amikor valaki nagyon vágyik valamire, de közben szenved tőle, és talán éppen a szenvedésben találja meg a legnagyobb vágyat. A kétség, a vágy és a fájdalom finom szövedéke jelenik meg, miközben a személy a helyzetet próbálja értelmezni, de valamilyen okból nem képes elengedni azt.
Amikor elindulunk egy új úton, ami valójában önmagunkhoz vezet, sokszor furcsán érezzük magunkat. A korábbi dolgok már nem működnek, a régi viselkedésminták eltűnnek, de valahogy még nem találjuk az újat.
Ebből az állapotból született a Questions.
Egy belső küzdelmet ábrázol: az ember próbálja megtalálni a helyét a világban, miközben tele van kétségekkel és kérdésekkel. A dalszövegben feltett kérdések – mint „Ki vagyok én?”, „Miért?” és „Miért éppen így?” – nemcsak az identitás kereséséről szólnak, hanem arról is, hogy az ember próbálja megérteni, hogy miként illeszkedhet egy olyan világba, ami néha üresnek és hamisnak tűnik. Kifejezi a félelmeket, a csalódást és azt a bizonytalanságot, ami a mai világban mindannyiunkat érinthet. De azt is bemutatja, hogy mindig van esély a változásra, még akkor is, amikor a kérdések nem könnyűek.
A The Trash is Gone egy tragikus balesetnek köszönheti a születését. Egyik alkalommal, amikor a Schiestlhausban töltöttem néhány napot, szövegeket, dallamokat írogattam. Az ott dolgozó barátok tudták, hogy épp alkotok, ezért néha oda-odavetettek nekem egy-egy ötletet, hogy hecceljenek. Egyik este, amikor épp takarítottuk a házat, az egyik lány szemetet akart bedobni a szemeteskosárba, de a kosár már nem volt ott. Ekkor felkiáltott: „Oh… the trash is gone!” Aztán nevetve mondta nekem,
milyen vagány dalcím lehet ebből…
Sajnos egy héttel később ez a lány egy balesetben az életét vesztette. Nagyon megdöbbentett a hír, és elhatároztam, hogy mindenképp meg fogom írni ezt a dalt. Gyakorlatilag egy önreflexív utazást mutat be, ami az önállóságra, a megújulásra és a felesleges dolgok elengedésére összpontosít. A kifejezés tulajdonképpen azt jelenti számomra, hogy „megtisztulunk”. Úgy érzem, ha képesek vagyunk megszabadulni a fölösleges dolgoktól – akár lelki, akár fizikai szinten –, akkor végre elérhetjük azt a szabadságot, amire igazán vágyunk.
A Vörös Niki New Project The Trash is Gone című lemezét élőben 2025. április 26-án az Opus Jazz Clubban lehetett először meghallgatni. A zenekar május 9-11. között Erdélyben koncertezik, majd május 22-én a Budapest Jazz Clubban, május 31-én pedig Pilisborosjenőn lépnek színpadra.
Vörös Niki New Project: The Trash is Gone, 2025.
Borítókép: Máth Szilvia
