A Halestorm többek közt a Three Days Grace és a Black Veil Brides társaságában is járt már Magyarországon, de az Iron Maiden előtt is ők melegítenek be május végén. A lendületes banda most végre saját budapesti koncertjére készül.
A Halestorm két testvér, Lzzy és Arejay gyermekkori álmaként indult, az elmúlt két évtized során pedig az egyik legünnepeltebb rockzenekarrá vált. A Halestorm hét listavezető slágerrel került be a rádiókba. Zenéjüket világszerte több mint egymilliárdan streamelték. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra, 2012-ben pedig hazavihették a legjobb hard rock/metál előadásnak járó díjat a Love Bites (So Do I) című dalukért.
Lzzy és Arejay Hale, Joe Hottinger gitáros és Josh Smith basszusgitáros által alkotott Halestorm karrierje során számtalan teltházas koncertet adott. Olyan rock ikonokkal osztoztak a színpadon, mint Alice Cooper, Joan Jett vagy az Iron Maiden. A Halestorm már Magyarországon is
számtalanszor bizonyította, hogy megérdemli a figyelmet,
november 6-án pedig a teljes reflektorfény rájuk vetül a Barba Negrában. Augusztus 8-án érkezik hatodik nagylemezük, az Everest, így legújabb albumuk dalait is megismerheti a közönség.

A koncertre a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai május 5-én, a regisztrált Live Nation tagok pedig május 6-án vásárolhatnak jegyet. A teljes körű jegyértékesítés május 7-én, 10 órakor indul a livenation.hu, a funcode.hu és a rock1.hu oldalakon.
Borítókép: Live Nation