Elizabeth Sankey dokumentumfilmjének alapállítása az, hogy a popkultúra alapvetően formálja, miként ismerjük fel saját érzéseinket, és hogyan reflektálunk rájuk. Lehet, hogy amikor gyerekként megnézzük az Óz, a csodák csodáját, már előkészítjük a terepet a szülői szorongásunknak?
Sankey izgalmas figurája a kortárs brit popkultúrának, ír, rendez, színészkedik, zenél, podcastokat készít, és van, hogy egyszere gyakorolja ezeket a praxisokat, első filmjéhez például ő szerezte a zenét is. Az említett debütáló mozi a Romantic Comedy címet viselte, és megközelítésmódját, formavilágát tekintve már előkészítette a Witchest. A személyes szál ekkor még kevésbé volt erős,
Sankey arról gondolkodott el, miért voltak rá főleg a húszas éveiben akkora hatással a romkomok,
és hogy mi mozgatja igazából a műfajt. Az említett privát vonalat ekkor még csak a kutatói, filmkészítői kíváncsiság jelentette, maga a film egy szinte videóesszére hasonlító műfajelméleti és -történeti vizsgálat volt. A Witches kiindulópontja is hasonló, ám itt a rendező már sokkal direktebben próbálkozik azzal, hogy a személyes élményeit a (pop)szociológiai megfigyeléseivel párosítsa.
A Witches története ugyanis egy nagyon konkrét életeseményhez nyúlik vissza: Elizabeth Sankey kisfia egy nyári hét közepén születik meg, a friss anyuka pedig már a hétvége felé érzi, hogy gond van. Olyan érzések törnek elő belőle, amelyeknek korábban a létezéséről sem tudott. Pár héttel a fia születése után már a pszichiátrián kezelik a film rendezőjét, aki fél egyedül maradni a gyermekével, mert attól tart, hogy kárt tesz benne. Sankey állapota javulni kezd, közben azonban elgondolkodik azon, milyen forrása lehet ezeknek a gondolatoknak,
milyen normák hatnak rá, mitől fél ennyire, vajon egyedül van-e ezzel a problémával?
Utóbbi kérdésre gyorsan kiderül a nemleges válasz, így szép lassan egy szélesebb panoráma tárul fel előttünk, amely megmutatja, hogy még mindig mennyi tabu tarkítja a gyermeket vállaló nők mentális egészségét.
Ennek okát pedig nem is nehéz megfejteni. Az ideális anya képe egészen a Bibliától eredően épült be a keresztény kultúrkörbe. Az anyáknak még mindig szemlesütve kell beszélnie arról, ha az anyaságot nem kizárólag földöntúli örömként élik meg. Pedig ahogy Sankey fogalmaz, épp a kettősség volt igazán kényelmetlen az ő esetében: érezte, hogy
soha senkit sem szeretett még annyira, mint a fiát, de közben minden pillanatban attól tartott, hogy kárt tesz benne.
És itt fedezhető fel a tematikai kapcsolat az alkotó eddigi két egészestés filmje között, hiszen a romkomokkal kapcsolatban is elsősorban az érdekelte, hogy ez a műfaj milyen elvárásokat fogalmaz meg a nőkkel szemben. Csak míg a legtöbb romkom azt mutatja meg, milyen egy ideális nő (legalábbis a többségi, férfinézőpont szerint), addig a boszorkányok a veszélyesnek titulált női tulajdonságokat szintetizálják: a kiismerhetetlenséget, a hangulatingadozásokat, a szexuális túlfűtöttséget, a gonoszságot. A rendező rögtön a film elején egy, az Óz, a csodák csodájából származó jelenetet kommentál, ami tulajdonképpen néhány percben felvázolja az egész munka fő gondolati ívét:
amikor Dorothy megérkezik Óz földjére, találkozik a Jó Boszorkánnyal, de rögtön mesélnek neki a Gonosz Keleti Boszorkányról is.
A kislány számára tehát azonnal felvillantják annak veszélyét is, hogy ha nem viselkedik az elvárásoknak megfelelően, belőle is gonosz boszorka lehet, akit kivet a társadalom.
A Sankey-féle módszertan egy része – amely már a Romantic Comedy-ben is megjelent – ebből áll:
a rendező emblematikus és kevésbé ismert filmek jeleneteit vágja be, és azokra reflektál.
A művek között vannak olyanok (például A boszorkány, Gothika), amelyekben a boszorkány egészen konkrétan megjelenik, de például az Észvesztő vagy a Rosemary gyermeke már sokkal inkább a téma pszichológiai aspektusaira hívta fel a figyelmet. A rendező érvelése egyértelmű: azok a nők, akik valamilyen módon kívül esnek a normákon, folyamatos bűntudatkeltés áldozatai, többek között a popkultúra csatornáin keresztül.
Azonban ebben a filmben ez egy korábbiakhoz képest jóval személyesebb szállal egészül ki. Ugyanis Sankey ezúttal nemcsak kiindulópontnak használja saját élményét, hanem sokkal direktebb módon határozza meg az összefüggéseket saját megélései és a társadalmi klíma között. Az önanalízis őszintesége lefegyverző: a rendező
olyan érzésekről számol be, amelyek megemlítése máig a kulturális konszenzusok teljes felmondásával jár.
A narratíva fejezetei kis ráhagyással a gyászfeldolgozás különböző fázisának is tekinthetők: Sankey idővel rájön, hogy az érzések elfogadása, a verbalizálás önmagában hozzásegítheti őt a gyógyuláshoz. Szimbolikus az is, hogy ezekben az esetekben a film mágiáról, azaz a nyelven keresztüli performatív teremtésről, a szavak erejéről beszél. Az ilyen egyéni feldolgozástörténetek legnagyobb kérdése persze végső soron a hitelesség, itt pedig egy pillanatra sem érezzük, hogy túlzó lenne a végén a feloldozás, sőt, inkább a helyzet keserédes elfogadását látjuk.
Érdekes műfaji hibrid a Witches, mert a személyes vallomás és a filmes bevágások mellett egy klasszikus beszélőfejes dokumentumfilm is elveszett ebben a történetben. Sankey sorstársaival és szakértőkkel beszélget, igyekszik konkrét példákon keresztül megmutatni, hogy az Egyesült Királyságban miként változott a téma megítélése. És azt látjuk, amit a legtöbb ilyen esetben: tragédiák kellettek ahhoz, hogy a többségi társadalom elkezdjen foglalkozni az anyák szenvedésével.
A rendező vállalása megsüvegelendő, őszintesége példamutató – ezzel együtt a film nem hibátlan.
A beszélőfejes részek idővel repetitívvé válnak, és ha szigorúan interjútechnikailag vizsgáljuk ezeket a beszélgetéseket, helyenként egyértelműen kijön, hogy Sankey-nek világos kiindulópontja volt, és helyenként az interjúk ennek alátámasztására szolgálnak, ily módon egyetlen narratívát erősítenek. A Witches azonban így is teljesíti, amit egy dokumentumfilmtől elvárhatunk: felteszi a megfelelő kérdéseket és megvillantja a továbbgondolási lehetőségeket.
A filmet a Brit Filmnapokon láttuk.
Witches, 2024. Írta és rendezte: Elizabeth Sankey. Szereplők: Elizabeth Sankey, Sophia Di Martino, Catherine Cho, David Emson, Shema Tariq, Milli Richards.
A Witches a Magyar filmadatbázison.
