A Better Lovers elemi erővel csapott le a közönségre 2023-as bemutatkozásával, a tavaly megjelent Highly Irresponsible című lemezével pedig végképp kivívta a közönség és a szakma elismerését. Erejüket a magyar közönség is megtapasztalhatja október 10-én az Akvárium Klubban.
A Better Lovers egy amerikai hardcore punk banda, amely az Every Time I Die feloszlása után alakult Greg Puciato énekes, Jordan Buckley és Will Putney gitárosok, Stephen Micciche basszusgitáros és Clayton Holyoak dobos összefogásából.
A zenekar 2022 telén alakult Buffalóban, ahol Jordan, Steve és Goose, mint régi jóbarátok álltak össze jammelni. A producer feladatokkal Willt bízták meg, aki hamar gitár mögé is állt és hivatalosan is csatlakozott a csapathoz Greggel együtt. A zenekar 2023-ban adta ki első dalát 30 Under 13 címmel, amit a God Made Me An Animal című EP követett. A Metal Hammer szerint az EP
,,a vad, modern hardcore egyik legszebb példája”.
A Revolver pedig úgy jellemezte őket, mint egy friss, éhes, vérre éhes banda.
Ezt a lendületet használták ki és katalizálták első nagylemezükön, a Highly Irresponsible-ön. Putney ismét produceri szerepet vállalt, a társai pedig a rájuk jellemző intenzitással írták meg a lemezen szereplő tíz számot. Ezt a tüzes erőt ismerheti meg a magyar közönség a zenekar budapesti koncertjén október 10-én, az Akvárium Klubban.
Jegyek már kaphatók a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon.
Borítókép: Live Nation