A Metallica bejelentette, hogy 2026-ban is folytatják M72 elnevezésű világkörüli turnéjukat. Budapesten a Puskás Arénában két este is fellép a zenekar.
A hagyományoknak megfelelően a Metallica az M72 World Tour 2026-os útvonalába is elhelyezett No Repeat Weekend típusú fellépéseket. Az adott városban
két koncertet adnak, a két estére teljesen különböző programmal és előzenekarokkal készülnek.
Budapesten június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei. Minden eladott jegy árának egy részét a zenekar az All Within My Hands alapítványán keresztül helyi jótékonysági szervezeteknek ajánlja fel. A 2017-ben alapított All Within My Hands azzal a céllal jött létre, hogy a Metallicát az évek során támogató közösségeknek valamit vissza tudjon adni. Az alapítás óta több mint 20 millió dollárt gyűjtött össze: 11,4 millió dolláros támogatást nyújtott karrier- és műszaki oktatási programokra (beleértve az innovatív Metallica Scholars Initiative-et, amely immár hetedik éve működik), több mint 7,4 millió dollárt az élelmezési bizonytalanság elleni küzdelemre, valamint több mint 4,7 millió dollárt fordított katasztrófaelhárításra.
A budapesti koncertre a jegyértékesítés a kétnapos belépőkkel indul. Az egynapos jegyek árusításának kezdete későbbre várható. A kétnapos jegyvásárlás lehetősége elsőként a Metallica Legacy rajongói klub tagjai számára lesz elérhető május 27-én 9 órától, majd a Fifth Member feliratkozói 11 órától csatlakozhatnak az elővásárláshoz. A regisztrált Live Nation-tagok részére az elővétel május 29-én 10 órakor indul, míg a nagyközönség részére a kétnapos jegyek május 30-án 10 órától lesznek elérhetők a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon.
Borítókép: Tim Saccenti