Június harmadikán mutatták be Kiss Tibor Noé új regényét a Magvető Caféban. Az Olvadásról a kötet szerkesztője, Szegő János beszélgetett a szerzővel, részletet pedig Kanyó Kata színművész olvasott fel.
Szegő János a terek és a tájak fontosságát emeli ki Kiss Tibor Noé regényeiben: az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj is jellegzetes környezetben játszódnak, egyik meghatározó elemük az erős atmoszférateremtés. Az Olvadás két helyszíne Baranya és Szibéria. Kiss Tibor Noé szereti a szibériai tájat, néprajzos barátjától kapott fényképeket és beszámolókat a területről, ez nagyban hozzájárult a regény megírásához. Három éve költözött külföldre, azóta sokat utazott Pécs, Szlovénia és Ausztria között. Az életében meghatározó szerepet játszik a táj, az utazásai formálták a regényt.
2019 tavaszán kezdődik a cselekmény, mondja Szegő János, de az elmúlt húsz év is jelentős szerepet kap. A főszereplő nő egy Baranya megyei faluban dolgozik, egyedül él, hiszen kulturális antropológus férje hosszú távra Szibériába ment kutatni a hantik közé. A nőnek a nagyanyja halála miatt temetést kell szerveznie, ahol a rég nem látott apjával is találkozni fog, akitől fiatal korában elszökött.
Egy szétesett család krónikája az Olvadás.
Kiss Tibor Noé 2017-ben kezdte el tervezni a történetet, amikor még a Beláthatatlan tájon dolgozott. Az egyik mellékszálat túl jelentősnek és erősnek gondolta abba a regénybe, párhuzamosan dolgozott a két művön. A narrátor személyét alaposan átgondolta, hosszú folyamat volt, amíg a szereplő a saját belsőjévé tudott válni. 2022 elején kezdett el a regényvázlattal foglalkozni, az elmúlt két és fél évben írta meg a regényt. Kanyó Kata részletet olvas fel az Olvadásból: „Apám kinevet. Mozdulatlanul áll az üvegház előtt, a kezében locsolócső, a lábán világoszöld gumicsizma. Apám néma és arctalan, de tudom, hogy kinevet. Én is néma vagyok. Hallom a mondatokat a saját fejemben, de nem tudok megszólalni, valami visszatart. El akarom mondani apámnak, hogy mit tett az anyámmal. Kiabálni akarok vele, üvölteni, de csak tátogok, mint egy hal.
Apám kinevet, a kezében füstölgő fazék, a fazékban a kakas elszenesedett csonkjai.
A lába körül tekereg a locsolócső, csigák fényes nyálkacsíkjai a betonon. Az üvegház oldalának támasztott lombgereblye. Piros zománcfazék. Bánatos idő. Agyagitató. Apám arca elsatírozott folt, szálkás, szénfekete teste mintha a földben állna. Nem látom az arcát, de tudom, hogy kinevet.”
A családi diszfunkció már az Aludnod kellene történetében is meghatározó volt, de itt jelenik meg legközelebbről az apakép problémája. „Gyászmunka a regény?” – kérdezi Szegő János. Kiss Tibor Noé különleges egyezésre hívja fel a figyelmet: az Olvadás május 27-én jelent meg, éppen az édesapja születésnapján. Gyász, de nem direktben, a személyes és a fikciós sík keveredése figyelhető meg. Fontos volt számára, hogy az egyensúlyokat megtartsa, egyaránt akart eltávolodni a szövegtől és bensőségessé tenni:
személyesebb műnek gondolja, mint a transznemű identitásról szóló első regényét, az Inkognitót,
mégis zavarta, hogy a családi konfliktus mindenképpen személyes olvasatot eredményez, ezért jelent meg Szibéria. El akart távolodni a személyes mezőtől, és más súlyt adni a regénynek. Ebben a már említett néprajzos barátja segített, akinek a tanulmányai és kötetei mellett még a terepnaplóját is elolvasta. Ez kivételes alkalom, a terepnaplót még a legközelebbi családtagoknak sem szokták megmutatni. A barátja a kötet végső tördelését is olvasta, mindösszesen három mondatot talált szentimentálisnak, túlírtnak, érzelgősnek a kötetből: pont azt a hármat, amit Kiss Tibor Noé változtatás nélkül az ő terepnaplójából emelt át.
Szegő János szerint a terepnapló lényegében egy naplólevél, hiszen megszólítottja van,
méghozzá a Baranyában élő feleség. A regény tétjeként ezt az áthidalhatatlanságot nevezi meg. Kiss Tibor Noé a költözéséről mesél, három éve a heves itthoni légkör miatt elhagyta az országot. Ha marad, akkor nem tudta volna megragadni és átérezni a távolság problémáját. A saját életéből három problémakört emelt át a regénybe: a távolság, az elnyomott emlékek és a megbocsátás kérdését. Mit tehet az ember a hirtelen feltörő traumákkal, amikről azt hitte, mélyen eltemette őket magában, de egyszer csak felszínre törnek? Saját hibáján kívül hagyta el az országot, mégis képes a megbocsátásra?
A regény 2019-ben játszódik, ennek oka a koronavírus és az orosz-ukrán háború. Kiss Tibor Noé nem szeretett volna maszkos kutatokról írni a havas tájon, már sokan feldolgozták ezt az időszakot, túlírttá vált, nem is érdekelte különösebben a problémakör.
A háború pedig szintén velősen beleszólna a regénybe, hiszen a férj Oroszországban kutat,
egy jelenben játszódó cselekménynek mindenképpen foglalkoznia kellett volna a politikai helyzettel. A hely, ahol a férj kutat fiktív, de a név megtalálása problémás volt: a javított korrektúra leadása előtt derült ki, hogy a Kiss Tibor Noé által adott településnév valós, létezik egy ilyen hely. Az utolsó pillanatban új nevet kellett találnia. Szarvas, forróság, olvadás, ezek az állandó motívumok visszatérnek a regényekben Szegő János szerint. Kiss Tibor Noé az elmúlt három regényét ugyanabban a világban helyezte el, trilógiaként is lehet a kötetekre tekinteni. A szarvas motívum a korábbi regények esetében puszta véletlen, itt előzetes tervezés eredménye. Hosszas vázlatírás előzi meg minden esetben a regényírást, elsőként általában a karaktereket dolgozza ki.
Az Olvadás esetében eredetileg az anya beszélte volna el a történeteket, de később ez kifejezetten zavarta Kiss Tibor Noét,
nehézséget okozott a nyelv kitalálása, így esett a választás a lányra. Az anya-lánya dinamikát is megerősítette ezzel a döntéssel, nagyobb volt a játéktér. A figurák kidolgozása után részletes vázlatot ír, előre megtervezi a főbb fordulópontokat. Ami az Olvadásnál nehézséget okozott, az éppen a motívumok használata volt, például végigvezetni a sziszegés motívumát a regényen. Tizenöt történetet mesél el, a vázlat abban segített, hogy az írás során keletkező új ötleteket könnyebb legyen elhelyezni, megtalálni a regény réseit.
Ami Szegő János szerint kiemeli az Olvadást a trilógiából, az a tagolás. Ugyanaz a világ, visszatérő szereplők, de a fejezetek helyett csak félkövérrel szedett első mondatok vannak. Kiss Tibor Noé elmondja, a fejezetek elhagyását a kötet másik szerkesztője, Szvoren Edina javasolta, ugyanis az egymásbaíródás és a megállók nélküli zuhatagszerű lendület jobban áll a szövegnek. Az Inkognitó 2010-ben jelent meg, ma már megváltozott az irodalmi klíma, az autófikció korát éljük, mondja Szegő János. Arra kíváncsi, ma meg lehetne-e írni az Inkognitót. Kiss Tibor Noé szerint mára elvették tőlük a témát, a transzneműség kérdése a politika és az ideológia asztalára került. Kiveszik a transzneműség egy-két irritáló és szélsőséges formáját, és annak ürügyén rugdosnak embereket. Mindenki ért mindenhez, véleményt alkotnak, belekötnek az ember életébe. Gondolkodott az autofikción,
a jövőben meg akarja írni az elköltözésének okát és körülményeit,
amikor abszolút céltáblává vált, nem hagyták nyugodtan dolgozni és alkotni, de ehhez egy teljesen új nyelv szükséges. Az író mindig magáról ír, de az autofikció esetében is tartózkodnia kell az érzelmektől, mert akkor giccs lesz a végeredmény. Ez a jövő zenéje, Kiss Tibor Noé úgy érzi, hogy a trilógia után egy időre pihenőt tart, a következő kötetterv egy focis könyv: talán az olasz foci tíz legszebb pillanata, vagy éppen a tíz legfájóbb élménye. De az is lehet, hogy képeskönyvet készít majd.
Kiss Tibor Noé: Olvadás, kötetbemutató, Magvető Café, 2025. június 3.
A fotókat Hornyák Adrienn készítette.
