2025. október 9-12. között a Nemzeti Táncszínházban rendezték meg az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált. Az első napról itt, a másodikról itt, a harmadikról pedig itt találnak tudósítást. A negyedik nap eseményeiről Nagy Benedek Máté személyes hangvételű beszámolóját olvashatják.
Mostanában be kellett vallanom magamnak, hogy nem szeretek irodalmi eseményekre járni. Legalábbis annyira biztosan nem, mint ahányon ott vagyok. Egészen az őszi szemeszter kezdetéig az utóbbi évek bevett heti programja volt, hogy szorongok telefonnal a kezemben, görgetve a Facebookon az eseményeket: mi van, ha valamelyiken nem vagyok ott? Ez a szorongás idén kicsit alábbhagyott, így
a túlterhelődés miatt szeptemberben egy baráti műhelyezésen kívül sehol sem fordultam meg.
A Margóra viszont akkor is terveztem volna menni, ha nem kapok megkeresést Moklovsky Rékától, hogy a vasárnapi programokról írjak beszámolót. Előző éjjel szinte a hajnal első fényéig olvasok és YouTube-ozok, ébredés után még krumplipürét is kell csinálnom az ebédhez (reggelihez?), egy szó, mint száz, hirtelen kihívássá válik, hogy odaérjek a Millenárisra, a háromkor kezdődő első programra, amit kinéztem magamnak.
Végül beesek időben: a Nemzeti Táncszínház kamaratermében éppen folynak az előkészületek ahhoz a programhoz, amelyiken Nicholas Mazza Irodalomterápia című könyvéről lesz szó. Dr. Béres Judittal, a fordítóval, és Péczely Dórával, a kötet szerkesztőjével Berta Bea irodalomterapeuta beszélget. Dr. Béres Judit és Péczely Dóra is nagyon felkészültek a témában, utóbbi irodalomterapeutaként is tevékenykedik.
Péczely elmeséli, hogy a Multiverzum Kiadónál a kezdetektől lehetett egy „szerelemprojektje”,
egy olyan könyv, amelynek kiadását elsősorban nem a piaci szempontok vezérlik, hanem az, hogy a jelenléte hiánypótló. Biztos volt abban, hogy irodalomterápiával foglalkozó könyvet szeretne választani, viszont a javaslatot, hogy Mazza szakkönyve legyen a befutó, Bérestől, a fordítótól kapta. Béres veszi át a szót: elmondja, hogy Mazza a klasszikus biblioterápia módszereivel ellentétben nagy hangsúlyt helyez a terapeutikus írásra, módszere emellett személyközpontúbb is. Mazza abban is formabontó, hogy „a szövegek irodalmi értékével gyakorlatilag nem foglalkozik”, nem a szöveg feldolgozása és az abban való segítségnyújtás áll a középpontban, hanem az, hogy a résztvevők problémáira megoldást találjanak. Mazza
nem előre meghatározott művekkel dolgozik, hanem mindig az adott csoport igényeire és problémáira szabott irodalmi alkotásokat keres.
Béres szerint ez a szemlélet eltér a hazánkban megszokott módszerektől. Berta szerint a kötet sokat segített neki abban a dilemmában is, hogy mennyire lehet érvényes stratégia dalszövegekkel dolgozni irodalomterápiás alkalmakon. Elmondása szerint megnyugtatta, hogy a könyv ezt a kérdést nem is tárgyalja, hanem tényként kezeli, hogy
egy dalszöveg ugyanúgy alkalmas terápiás célokra, mint például egy vers.
A beszélgetést a tűzjelző először szaggatott, majd folyamatos, éles hangja szakítja meg. Kelletlenül, de mindenki kimegy. Áll a tömeg az épület előtt, ez legalább arra jó, hogy ráébresszen: az irodalmi eseményeknek igenis van közönsége.
Húsz perc után vissza lehet menni, majd sütievés közben megszólít Harangi Benedek. Közösen ülünk be a Litera idei pályázatának díjátadójára. A tematikus megkötés ebben az évben a következő:
a pályázóknak olyan történeteket kellett írniuk, amelyek középpontjában egy több mint száz éves fa áll.
A nyílt pályázatra rekordmennyiségű mű, kétszáztizennégy írás érkezett, ezeket Kádár Fruzsina, Medvigy Édua és Takáts Márk Dávid bírálták el. A pályázat meghívásos részét – melynek nyertese kapja a Litera-díjat – Závada Péter, Bojár Iván András és Szekeres Dóra zsűrizte. Az eredmények kihirdetése előtt azonban – a pályázat tematikájával kapcsolatban – Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője Bardóczy Sándorral, Budapest főtájépítészével beszélget. Bardóczy arról mesél, hogy „költőietlen” megfogalmazásban a tájépítész várost tervez, költői megfogalmazásban pedig „az a feladatunk, hogy visszaépítsük azt a kapcsolatot, ami ember és természet között megszakadt”. Megtudom, hogy
sokszor nem a megfelelő fákat ültetik el Budapest közterületein,
egyrészt azért, mert túl rövid az élettartamuk, másrészt azért, mert túl kevés helyük van a növekedésre. Azt sem gondoltam volna, hogy egy városi fa ültetésében hatalmas akadályozó tényező, hogy „ahol talpalatnyi hely van, ott valamilyen közmű vagy annak védőterülete fut”. Egy fa ültetési költsége a sok járulékos költség miatt akár több tízmillióra is rúghat.
A nyílt pályázat bírálói közül Medvigy Édua mond laudációt, majd sor kerül az eredményhirdetésre. A harmadik hely megosztott, Jámbor Aliz és Vincze Bence nyerik el, a második Török-Tóth Soma, a nyílt pályázat nyertese Major Bálint. A meghívásos pályázatot (Bakos Gyöngyi, Biró Zsombor Aurél, Borda Réka, Hegedüs Vera, Kovács Dominik és Kovács Viktor, Mátyus Melinda és Vass Norbert pályaműveit) Závada Péter értékeli. Ennek a szekciónak Vass Norbert a nyertese. Az esemény végén a díjazottak fel is olvassák a műveiket. Major Bálint szövege,
a Historical reenactment a virtuális valóság, az emlékezés, a katasztrófa és a háború témáit járja körül érzékenyen,
a novella százéves tölgyfája organikusan épül (nő) bele a szövegbe. Vass Norbert következik, Bogár János visszacsinálja a halált című műve egy nyugalmazott állami bakót állít a középpontba, aki a téesz malmában dolgozik, emellett fű alatt masszíroz, hiszen a kínzások miatt jól ismeri az emberi testet. Szabadidejében pedig szalmabábokat készít, zsebükbe az elítéltek utolsó mondatait helyezi és lufit köt rájuk, hogy felszálljanak az égbe.
Központi motívum az akasztófa, amely a kivégzés szimbolikus újrajátszásán át a feloldozás keresésének eszközévé válik.
Álljon itt köszönet Harangi Benedeknek, aki jegyzeteivel kisegített akkor, amikor az esemény utolsó tíz percéről el kellett jönnöm egy telefonos megbeszélés miatt, hiszen (és itt pedig egy reklám álljon) közeleg a NINCS fesztivál: október 16-án és 17-én a folyóirat ötéves szülinapját ünnepeljük.
Csatlakozik hozzám Pavlovits Gitta. A napot Röhrig Géza semmike-dalok című kötetének bemutatójával zárom, a moderátor Radics Viktória. Röhrig egy nagyon jó fej ember. Teljes átéléssel szaval, van, hogy énekel is valamit, a kérdéseket szelíden, nagyon mély figyelemmel fogadja. Szóba kerül a keleti spiritualitás, anekdoták Amerikáról, gyónásról, imádságról, gyerekkorról, intézetekről. Röhrig mesél arról is, hogy egyszer nyolc évet kellett töltenie Amerikában, mert nem volt zöldkártyája.
Elmondása szerint nagyon kevés kortárs szerzőt olvas, az archaikus formák és művek jobban vonzzák.
Kifelé összefutok Mánya Kristóffal. Beszélgetünk. Az elköszönés után, a metrót keresve, és azon keseregve, hogy bezárt a Spar, így dagaszthatok otthon tortillát, ha nem magában akarom enni a felvágottat, az agyamban ott motoszkálnak az előző napi események is, amikor Papp-Sebők Attila kötetbemutatóján több ismerősömmel is találkoztam. Jó volt ez ELTE-ről beszélgetni Endrey-Nagy Ágostonnal, újra találkozni Szélyes-Pál Dániellel, meghallgatni, hogyan mondott fel Bánfalvi Samu a munkahelyén. Ráday Zsófin egyszerűen csak jó volt látni, mennyire izgatott az első kötetének megjelenése miatt, Borbíró Aletta pedig megvárta a hidegben, hogy kifessem a körmömet a Rossmannból frissen szerzett lakkal. Tortilladagasztás közben arra gondolok, milyen jó lenne nem szoronganom annyit az irodalmi eseményeken, mert többször tudnám átélni azt, hogy mennyire szeretem a résztvevőiket.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Budapest, Nemzeti Táncszínház, 2025. október 12.
A borítófotót Fekete-Hinsenkamp Celesztina készítette.
