Andris Kalnozols igazán sokoldalú alkotó. Színész, drámaíró, rendező, darabjait a Lett Nemzeti Színház, a Dirty Deal Teatro és a Ģertrūdes ielas teātris is játszotta. Az „Umka.lv” bábszínházi társulat alapítója. 2019-ben regényírásba kezdett, egy évvel később pedig meg is jelent első, nagysikerű könyve, a Szólíts Naptárnak, melyet Kis Orsolya fordításában a Prae Kiadó jelentetett meg 2025-ben. A koronavírus-járvány ellenére nagy érdeklődés vette körül a regényt, másfél évig vezette a lett bestseller listákat. Lettországban és Litvániában színházi előadások is készültek belőle, hamarosan pedig a regényből készülő nagyjátékfilm is elérhető lesz a balti országokban. Az alkotóval Zudor Boglárka beszélgetett.
KULTer.hu: Először is gratulálok a könyvhöz, különleges élmény volt olvasni. Az olvasó egyfajta érzelmi hullámvasútra kerül, de ezt jó értelemben mondom, a könyvnek gyógyító hatása van.
Örülök, hogy a fordítás jól működik, ezt a visszajelzést kapom mindig a magyar olvasóktól. Amikor Budapesten voltam, a PesText eseményen is meggyőződtem róla, hogy
amit ki akartam fejezni, az nem tűnt el a nyelvi különbségek ellenére sem.
Érdekes, mert nem az eredeti lett nyelvből készült a magyar változat, hanem az orosz fordítás alapján.
KULTer.hu: Abszolút jól működik, és szerencsére mi is ünnepeljük a névnapokat, így ezzel sem lehetett probléma a fordítás során. Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Szólíts Naptárnak megírása, az alkotás folyamata gyógyító erejű volt számodra. Mit gondolsz, miért volt rád ilyen hatással a regény megírása?
Nagyon rossz mentális állapotban voltam néhány évvel ezelőtt. Kiégéstől szenvedtem, úgy gondoltam, hogy már semminek nincs értelme. Aztán 2019. szeptember 24-én, egy keddi napon eszembe jutott ez a regény.
El is indultam a könyvtárba, hogy megírjam, mert otthon nem volt számítógépem, amin írni tudtam volna.
Éreztem, hogy ha sikerül megírnom, akkor teljesen meg fog változni az életem pozitív irányba. Biztos voltam ebben, egyszerűen éreztem, hogy így lesz. A könyvtárban fél óra alatt meg is írtam az első fejezetet. Ez nem is nagyon változott, tulajdonképpen úgy szerepel a könyvben, ahogy azon a keddi délutánon begépeltem. Még nem tudtam pontosan, merre fog kifutni a történet, de ez nem is baj, én szeretem ezt az utazást, ami írás közben történik velem.
Úgy számoltam, hogy egy nap, egy fejezet, vagyis egy év alatt meg tudom írni.
Azonban éreztem, hogy a történet írása gyógyító hatással van rám, így tudatosan lelassítottam a folyamatot. Még így is márciusra kész lettem vele. Egy évvel az írás megkezdése után pedig meg is jelent. Vagyis megmenekültem.
KULTer.hu: Oskar egy nagyon érdekes és összetett karakter. Mentális problémái vannak, de hatalmas a lelke, aktívan részt vesz a közösség életében, alapvetően egy nagyon szerethető szereplő. Honnan jött az ötlet a karakter megteremtésére?
Oskar karakterét egy valós személy ihlette, akit a saját városomból ismerek. Nem sok mindent tudtam róla, csak azt, hogy Oskarnak hívják és fejből tudja a naptárat. Minden mást kitöltöttem a saját ötleteimmel. Még nem tudtam pontosan, milyen tulajdonságai lesznek, hogy pontosan milyen történetbe fogom őt helyezni, milyen nehézségekkel fog szembesülni, de
az írás tulajdonképpen kémia. Vannak elemek, amikkel dolgozol, majd a folyamat közben alakulnak, és végül összeállnak egésszé.
A könyvtárban biztosan furcsán néztek rám, miközben a számítógépen írtam, mert mindig nevettem a történeten, így tudtam, hogy jó lesz, működni fog az elképzelésem.
KULTer.hu: Erre rá is szerettem volna mutatni, hogy különleges humorral megírt regényről van szó. Egyszer le kellett tennem a könyvet, annyira nevettem, nem bírtam folytatni. Miben ragadnád meg a jó humor lényegét?
Ez egy nehéz kérdés, de talán úgy magyaráznám, hogy nekem is kell nevetnem. Engem nehéz megnevettetni, ha sikerül elnevetnem magam, akkor nincs gond.
Korábban bábszínészként dolgoztam, ebben a műfajban hatalmas szerepe van a humornak,
szóval mondjuk úgy, hogy van benne tapasztalatom, mi működik igazán jól, mi hat az emberekre. A humornak azonban fontos szerepe van a hétköznapi életben is. Amikor veszteség ér minket, akkor a humor, a vicc tarthat minket életben. Ha ezek nincsenek meg, akkor nagyon rossz állapotba kerülhetünk, elveszíthetjük a reményt.
A humor segít visszatalálni a reményhez, azt a hitet adja vissza, hogy fognak még jó dolgok történni.
Ha képesek vagyunk sírni és nevetni, az nagyon jó. Ha olvasás közben történik mindez, az különösen nagyszerű érzés. Mert tudjuk, hogy emberek vagyunk és élünk.
KULTer.hu: Miért éppen a naptár, a dátumok kerültek kitüntetett szerepbe? Téged személy szerint mennyire foglalkoztatnak a számok?
Köszönöm, hogy megkérdezed! Remek számmemóriám van, ez családi örökség. A nagymamám fejből tudta a családfánkat, születési dátumokkal, fontos események időpontjával együtt. Édesanyám jogászként dolgozott, természetesen neki nagyon sok jogszabályt kellett fejből tudnia. Ezt a jó memóriát örököltem, fejből emlékszem a barátaim régi telefonszámaira, amiket már nem is használnak.
Az iskolában is jól jött ez a képesség, nem sokat kellett tanulnom, minden évszámot, számot megjegyeztem tanóra közben.
Egyébként ennek a tudásnak nincs sok gyakorlati haszna a mindennapokban, szóval úgy gondoltam, miért ne használjam fel ezt a teljesen felesleges képességet valamilyen kreatív módon.
KULTer.hu: Íróként mindig kérdés, hogy milyen nevet adunk a karaktereinknek, a Szólíts Naptárnak esetében ez hatványozottan érdekes. Oskar elnevezéséről már beszéltünk. Milyen stratégia mentén választottad ki a karakterek neveit?
Oskar neve adott volt, nem éreztem volna helyénvalónak, hogy megváltoztassam az ismerős férfi nevét. Janina Neumann esetén azért esett a választásom erre a vezetéknévre, mert azt jelenti, új ember. Egy új hőst akartam létrehozni Oskar karakterével, megvolt a saját elképzelésem, hogy ennek az új embernek milyenek kellene lennie. Oskar és Janina együtt hozzák létre ezt az általam megálmodott személyt.
A Lenin elnevezést például a nagyapám ihlette, aki megrögzött kommunista volt.
Egy olyan embert akartam megjeleníteni, aki kitartóan hisz elavult eszmékben. Vicka, Oskar barátnője, egyrészt valós személyen alapszik, másrészről belevittem egy kis játékot is. Mikor tinédzserként jártam szórakozni, a lányok mindig a pár évvel idősebb srácok figyelmére pályáztak.
Volt egy lány, akit Vickának hívtak, egyszerűen nem tudtam lerázni magamról, követett, mindig beszélgetni akart velem.
Eszembe jutott írás közben ez az emlék. Így hoztam létre Vicka karakterét, aki kicsit őrült, fékezhetetlen, és a neve hasonlít az angol wicked vagy vicious szóra, ami gonoszat, illetve bűnöst jelent. Elvetemedett lány, kicsit ördögi, és vele ellentétben áll Oskar szerelme, akinek a nevét nem ismerjük meg, de az alakja angyali.
Otto nevére pedig teljesen véletlenül találtam rá.
A nemzeti könyvtár, ahol írtam a regényt, egy nap zárva volt, ezért el kellett mennem egy másik könyvtárba. Az egyik asztalon PhD-disszertációk voltak kitéve. Nézegettem ezeket, elképedtem, hogy egyesek milyen témákat kutatnak. Az egyik értekezés különösen megragadta a figyelmemet, meglehetősen elvont címe volt. Ezen a dolgozaton szerepelt az Otto név. Nagyon megtetszett, mert bármelyik irányból olvasható.
KULTer.hu: Az elnevezésekkel együtt azonban nagy szerepe van a hallgatásnak is. Gondolok itt Oskar szerelmére, akinek nem akarja megtudni a nevét, így az olvasók sem ismerhetik meg. Vagy akár a betegségére, a város nevére, amelyek nincsenek megnevezve. Mi a szerepe a hallgatásnak?
Nagyon tisztelem a csendet. A rohanó 21. században szükségünk is van rá. A könyv színházi adaptációjában egy érdekes, paradox helyzet állt elő. Oskar a könyvben alig beszél, de az őt alakító színésznek ötvenoldalnyi szöveget kellett megtanulnia kívülről. A csend szerepe nagyon fontos a könyvben.
Minden olvasónak megvan a saját definíciója a csendről, amivel a meg nem nevezett dolgokat, az általam teremtett hallgatást ki tudja tölteni.
Nem tudjuk sem a város, sem az ország nevét, de mindenki úgy töltheti ki ezeket a hiányosságokat, ahogy ő szeretné, én erre nem szeretnék útmutatást adni. A hallgatásnak gyógyító ereje van, és valójában vágyunk rá, hogy ezt megtapasztaljuk. A regényem lehetőséget nyújt erre.
KULTer.hu: Oskar nem szeret beszélni, írni viszont annál inkább. A történetben egy korábbi nehéz élménye is felsejlik. Milyen összefüggések fedezhetők fel a mentális állapota, a feltételezhető traumája és az alkotói tevékenységhez való erős kötődése között?
Oskar egy nagyon sok jelentéssel bíró karakter. Tulajdonképpen a mentális fogságot akartam bemutatni, amit magam is átéltem, mielőtt elkezdtem volna a regényt. Ki voltam égve, nagyon rosszul éreztem magam. Egy hétre kórházba is kerültem, és bár velem semmi rossz nem történt ott, de olyan volt, mint egy börtön.
Amikor csak úgy engednek el, hogyha az orvosnak bebizonyítod, normális vagy, az egy paradox helyzet.
A saját tapasztalatomat írtam meg Oskar karakterében. Az írásban is nagy szerepe van a csendnek, olyan, mintha egy rejtélyes fekete felhő lebegne az ember felett, miközben ír. Ahogy halad a cselekmény, néha közelebb jön a felhő, megmutat néhány korábban elrejtett dolgot, ezeket fel tudom használni, drámai hatást okozva a történetben. Majd a felhő megint eltávolodik, mindig annyit mutat meg magából, amennyit szükséges. Azt hiszem, ezáltal az olvasók is átérezhetik, milyen lehet ebben az állapotban lenni.
Hogy Oskar miért fordul alkotói tevékenységekhez? Mert szerelmes lesz, életében először, ezért kezdi el írni a naplóját.
Valójában minden tettét a szeretet motiválja. A közösség lakói pedig csatlakozhatnak hozzá, hogy megtapasztalják ezt.
KULTer.hu: Ahogy beszélgetünk, számomra egyértelmű, hogy nagyon fontos neked Oskar karaktere. Mit jelent ő számodra?
Számomra Oskar spirituális vezető. Tudtam, hogy a könyv megment, de nem gondoltam, hogy Oskarnak ilyen nagy befolyása lesz rám. Arra tanít, hogy álljak meg egy pillanatra.
Mielőtt reagálnánk valamire, például egy provokációra, érdemes mélyeket lélegezni, lenyugodni a válaszadás előtt.
Nem baj, ha hallgatunk egy kicsit, nem kell azonnal reagálni. Isten valójában a hallgatásban van jelen, ahol csend van, ott van Isten is. Erre Oskar tanított meg.
KULTer.hu: Nem kell azonnal reagálni, ezt fel is írom magamnak gyorsan. Érdekes kapcsolatok szövődnek a regényben. Otto és Oskar először meglehetősen más jellemeknek tűnnek, majd a történet kibontakozásával bizonyos élethelyzeteik párhuzamba kerülnek.
Sorsuk bizonyos szempontok mentén valóban összekapcsolódik. Otto tudományos beállítottságú ember, a józan ész megtestesítője.
Ő a tudomány hangja, amit elhallgattatnak. Erre már én is akkor jöttem rá, amikor láttam a könyvből készült színházi előadást.
A mai világban a tudomány háttérbe szorul, nem fontos. A TikTok viszont előtérbe került, az számít igazán, amit ott látunk, az lett a minden.
KULTer.hu: A Lett Nemzeti Könyvtárban írtad a könyvet. A regény egyik fontos helyszíne szintén a könyvtár, emellett pedig számtalan érdekes helyen megfordulhatunk a könyvet olvasva: félig tető nélküli házban, elhagyatott kórházban, gyártelepen. Valós, általad jól ismert terek inspirálták a regénybéli várost?
A könyv helyszínei léteznek a szülővárosomban, az elhagyatott kórház, a félig tető nélküli épület, a bútorgyár mind valós és megtalálható. Rigában írtam a könyvet, és nagyon hiányzott az otthonom, de nem akartam kiszakadni az alkotói folyamatból. Így
nagyon jó érzés volt legalább írás közben bejárni a számomra kedves helyszíneket, még ha távol is voltam, lélekben ezeken a helyeken jártam.
Gyerekkoromban édesanyám egy kórházban dolgozott jogi tanácsadóként. Sokszor bementem hozzá, bárhová mehettem az épületben szabadon. Minden részét ismertem a kórháznak, az ismerőseim a szülővárosomból meg is jegyzik, hogy teljesen olyan az épület, mint ahogy megírtam. Szóval igazi helyszínekkel játszottam. Oskar bejárja ezeket a tereket és új értelmet ad nekik. Színházi darabot rendez a használaton kívüli bútorgyárban, az elhagyatott kórház számára a gyógyulás helye, ahová elvonulhat, és később ebből egy kisebb közösségi hely is lesz, ahol együtt lehetnek az emberek.
Ezt kellene tennünk ezekkel az épületekkel, újra értelmet adni a létezésüknek.
Jelenleg Berlinben vagyok, a nyugati olvasók mindig megjegyzik, hogy nagyon egzotikus a könyv posztszovjet világa.
KULTer.hu: Milyen érdekes, hogy kiemelik a posztszovjet épületek egzotikumát, nekünk, kelet-európaiaknak ez a mindennapjaink része, gyakorlatilag ismerősnek hatottak számomra a helyszínek, otthonosan mozogtam bennük olvasás közben. Oskarnak ez a település ténylegesen az otthona, ragaszkodik hozzá, ez a komfortzónája. Mi motiválhatta mégis, hogy kimozduljon az ismerős közegből?
A regényből készült filmben ez a dinamika nagyon érzékletesen megjelenik. Oskar meglátja a szerelmét, elindul felé, ezzel együtt eltávolodik az anyukájától.
Tehát nem látom úgy, hogy ezt az utat ő választotta, hanem az út választotta Oskart.
Ő pedig elindul rajta, pedig nem tudja pontosan, hová vezet. Egyébként nekem nagyon jó érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy mi történik vele később. Talpraesett, biztos vagyok benne, hogy feltalálja magát bármilyen helyzetben.
KULTer.hu: Mennyiben más színdarabokat írnod, mint regényt? Miben látod a legfontosabb különbségeket most, hogy elkészültél az első regényeddel?
Regényt írni nekem sokkal könnyebb, bár a könnyű nem pontos megfogalmazás. A könyvemet egy év alatt írtam meg, a legutóbbi színdarabomon hat évig dolgoztam. Ez utóbbi inkább logikus gondolkodást kíván, a regény pedig sokkal inkább bölcsész beállítottságot. Szóval nagyon más a két műfaj. Másrészről,
egy színdarabnál soha nem tudhatod, hogy sikerül. Csak akkor, amikor előadás van, és ott ül a közönség a nézőtéren.
Akkor dől el minden. Arról nem is beszélve, hogy a regény egyszer kész van, egy színdarab viszont mindig változik. A színész elfelejti a szöveget, vagy másképp fejezi ki magát, nincs két egyforma előadás.
KULTer.hu: Hogyan értékeled a regény utóéletét? Milyen ezeket megtapasztalni? Gondolok a belőle készült színdarabokra és a filmadaptációra is.
A filmen én is dolgoztam forgatókönyvíróként. Ez egy teljesen új szerep volt számomra, korábban nem csináltam ilyesmit. A forgatókönyvírás is matematikai gondolkodást igényel, ezért több időt is vesz igénybe. A főszereplőt egyébként a legjobb barátom alakítja, régóta ismerjük egymást, a diploma-előadásomban is szerepelt. Ő a legjobb választás Oskar szerepére.
A filmet a szülőhazámban forgattuk 2024 nyarán. Az egy nagyszerű időszak volt számomra.
Azt pedig tudtam, hogy a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy színpadra vigyék. Színházi ember vagyok, tudom, mi az, ami igazán jól működik. Így nem is nagyon izgultam, tudtam, hogy minden rendben lesz az előadások során. Azt hiszem, ez csak a jéghegy csúcsa. Számtalan izgalmas dolog történt a könyvvel kapcsolatban. Tudom, hogy van olyan egyetemi hallgató, aki a mesterképzésén a diplomamunkáját a könyvben megjelenő étkezési szokásokról írja.
A szülővárosomban pedig volt egy kiállítás a könyvhöz kapcsolódóan, és vezettem túrát is, ahol a könyv helyszíneit jártuk be az érdeklődőkkel.
Ehhez térképet is készítettem, meg lehetett nézni a helyszíneket közösen. Azt vettem észre, hogy sokan akarják maguknak Oskart, többet szeretnének belőle, jobban megismernék. Így én részben elvesztettem őt, legalábbis nem sajátíthatom ki magamnak, de ez nem is probléma, sőt. Az a feladatom, hogy elengedjem, és megosszam őt mindenkivel, aki kíváncsi rá.
KULTer.hu: Ez nagyon szép zárszó is lehetne, de nem bírom ki, hogy ne tegyem fel a kötelező kérdést, mert tényleg nagyon kíváncsi vagyok. Tervezel még regényt írni?
Már meg is írtam. Szintén nagyszerű élmény volt dolgozni rajta. Ez autofikció, a nehéz időszakom ihlette.
Egy kicsit nyers, egy kicsit kemény, és meglehetősen őszinte.
Augusztusban fog megjelenni Lettországban és Litvániában. Remélem, eljut majd a magyar olvasókhoz is!
Fotók: Bach Máté / Prae Kiadó
