Kezdő, tehetséges költőknek szólt az Erzsébetvárosi Önkormányzat által kiírt felhívás, melyre életkori megkötés nélkül jelentkezhetett bárki, akinek még semmilyen kiadásban,…
Bővebben
Kezdő, tehetséges költőknek szólt az Erzsébetvárosi Önkormányzat által kiírt felhívás, melyre életkori megkötés nélkül jelentkezhetett bárki, akinek még semmilyen kiadásban,…
BővebbenGubis Éva Más halak című első novelláskötete 2023-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A szerző nagyon jól ismeri az…
BővebbenJelena Glazova lett költő második, Naivitás című verseskötete idén jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. Glazova kegyetlen őszinteséggel, döbbenetes hasonlatokkal…
BővebbenA KULTer.hu szerkesztősége 2018-ban adta át először a KULTer stART díjat Pauló-Varga Ákos filmkritikusnak, rá egy évre pedig Kovács Edward költő-kritikusnak, majd 2020-ban Berényi Csaba…
Bővebben2021 tavaszán a berlini Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszéke szervezésében konferenciát rendeztek. Az ott elhangzott előadásokból készült A…
BővebbenKülönleges költői pálya Peer Krisztiáné. Korosztálya egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal szerzőjeként indult, majd hat kiadott kötet után tizenöt évre elhallgatott.…
BővebbenSzalai Kata grafikáin és festményein izgalmas határátlépés történik médiumok között. A festőművész alkotásainak központjában a kilencvenes évek óta irodalmi szövegek…
BővebbenSzax Olivér különleges képi világába nyerhetünk betekintést a debreceni Kölcsey Központban található Bényi Galéria kiállítóterében. Az 1975-ben született művész sajátos…
BővebbenVörös István legújabb, Nem ti kussoltok című kötete hetvennégy verset tartalmaz, melyek egytől egyig József Attila jól ismert vagy épp…
BővebbenBurai István az első debreceni kortárs művész, akinek a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ falai között retrospektív kiállítása nyílt.…
BővebbenA Bakos Gábor, Fatér Barna és Geszti Péter által alapított ARC közérzeti kiállítássorozat 2000 óta működik a fővárosban, és mára…
BővebbenMihályi Barbara 2017-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) intermédia szakán, ezért sem meglepő, hogy többféle médiummal foglalkozik. Animációkat készít,…
BővebbenVeréb Árnika régiek című első verseskötete nemcsak eljátszik a gondolattal, hogy eltűnik az ember, hanem érzékletesen be is mutatja a…
BővebbenIdén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete, vagyis a GADE, mely 2000. október 22-én alakult meg a…
BővebbenA debreceni önkormányzat február 13-án elfogadta az idei év költségvetését. Ezzel együtt pedig hivatalos lett, hogy a város legjelentősebb kortárs…
BővebbenHelmut Newton német fotóművész 1972 és 1984 között készült munkáiból nyílt kiállítás Privát címmel a debreceni MODEM-ben. A tárlat arculatát…
BővebbenMerész és egyáltalán nem szokványos témát dolgoz fel Lesi Zoltán költő és Ricardo Portilho dizájner Egy ugrás és a homár…
BővebbenÖtvenöt címmel nyílt tárlata az ötvenötödik születésnapját ünneplő Síró Lajos fotóművésznek a debreceni b24 Galériában, ahol pontosan ötvenöt munkája tekinthető…
BővebbenÉles Bulcsú debreceni grafikus munkái expresszív konstruktivista stílusban készülnek. A művész kedveli a technikai sokszínűséget, így szívesen készít szitanyomatokat, linómetszeteket,…
BővebbenMindenki kötődik a panelházakhoz valamilyen formában. Van, aki egész életét ott éli le, valaki csak rövidebb időt tölt el egy…
Bővebben