2026. szeptember 11-én mutatták be az Írók Boltjában Nagy Lea harmadik magyar nyelvű verseskötetét, a Kiállított káoszt (Napkút Kiadó, 2026). A szerzőt Ágoston Enikő Anna irodalomtudós, kritikus, az Ihletforrás YouTube-csatorna alapítója többek között az alkotói folyamatról, a képzőművészet és az irodalom összefonódásáról, valamint a kötetben megjelenő intertextusokról kérdezte.
A kötetbemutató Bucz Magor Junior Prima-díjas zeneszerző és előadóművész zongorajátékával kezdődött. Nagy Lea először a Perspektíva című versét olvasta fel az új kötetéből, majd Ágoston Enikő Anna bemutatkozott, és a mellette ülő szerző életművét is ismertette. Említést tett Nagy két korábbi kötetéről, a Légörvényről (Napkút Kiadó, 2018) és a Kőhullásról (Napkút Kiadó, 2020), illetve irodalmi ösztöndíjairól, díjairól (MMA, Móricz Zsigmond-ösztöndíj, Debüt díj) is. Ágoston arra is kitért, hogy
a szerző irodalmi munkássága mellett képző- és táncművészettel is foglalkozik,
ennek jelentősége pedig a bemutató későbbi pontján nyer majd értelmet. A beszélgetés moderátora először Nagy előző két kötetét említette, egy korábbi beszélgetésükre utalva, ahol a szerző úgy fogalmazott, hogy az első köteténél azt érezte, mintha „örvénylettek” volna, a második köteténél pedig „hullottak belőle a versek”.
Ágoston szerint úgy tűnik, mintha a költő ezúttal a saját káoszából teremtette volna meg a verseket,
és arról kérdezte a költőt, mi vezetett odáig, hogy észlelje magában ezt a káoszt, és eldöntse, hogy verseket szeretne ebből írni. „A Kiállított káosznál valami új jött létre” – fogalmazta meg Nagy, majd elárulta, hogy a kötet az elmúlt öt év műveit tartalmazza. „Amikor a káosz szót meghalljuk, akkor egy negatív értelmezés jut eszünkbe. Viszont én azt szerettem volna megragadni, hogy mi a káosz esztétikája” – emelte ki a kötet központi motívumát a szerző.
A címben szereplő másik szóra is reflektált, kiemelve az egyéni és a közösségi tapasztalatok egybefonódásának fontosságát:
„Azért kiállított ez a káosz, mert merem megmutatni. Meg merem mutatni a saját káoszomat, és ezzel egyfajta irányt is mutatok az olvasóimnak, hogy próbálják megmutatni a saját repedéseiket, hibáikat, káoszaikat.”
Ágoston arra volt kíváncsi, mit jelentett Nagy számára alkotói és önismereti szempontból az, hogy a káoszát versekké formálta. Nagy kitért arra, hogy az elmúlt években rengeteget fejlődött és formálódott, és
az, hogy grafikákat is tartalmaz a kötet a verseken túl, köztük a szerző által festett önarcképet, segített jobban megérteni önmagát.
„A grafikák nem csupán illusztrációként vannak jelen, hanem a versek vizuális megfelelőiként is” – jelentette ki. Önismereti szempontból „szépnek” jellemzi az alkotás közben felismert káoszt, amiben élünk. Ágoston megemlítette, hogy bár a költő a saját káoszát rögzítette, bizonyára eljött az a pont, amikor ezt le kellett választania magáról, annak érdekében, hogy az olvasók ezeket a „statikussá dermesztett káosz-darabokat” a saját káoszuk megértéséhez tudják használni.
Nagy úgy véli, hogy a vers valójában „játék a szavakkal”, és párhuzamot vont a festészet és a versírás között:
„Úgy gondolkodom erről, mint amikor megfestek egy festményt. Az a festmény magától kezd el élni a vásznon. Önmagától kezd el működni. A verseim is ilyenek.” Az írást egyfajta flowélményként jellemezte: olyan állapotba kerül alkotás közben, hogy sokszor maga se veszi észre, hogy egyáltalán ír, ezzel pedig az eltávolodás folyamata is elindul. „Mivel én már eleve távol vagyok az adott költeménytől, amikor megírom, így nem mondható az, hogy ez egy naplóvers vagy egy túlzottan is énközpontú valami” – tette hozzá. A szerző felolvasta a Távolban az idegen és a Keskenyszőrű ecsettel című verseit, majd a kötet borítójára terelődött a szó. Nagy elárulta, hogy eleinte a festmény nem portrénak indult, azonban egy rendkívül sűrű időszakban festette ezt a képet, az elkészítése közben pedig zokogott. Megosztotta a jelenlévőkkel, hogy
ebben az időszakban írta a diplomamunkáját, amelynek témája a hibrid identitás megjelenése volt a vajdasági magyar költészetben.
Bevallása szerint, miközben egyre mélyebbre ásta magát a kettős identitás reprezentációjának vizsgálatában, tudat alatt a saját identitásának jellegét is vizsgálni kezdte. Ebben a gondolatkörben készült el a borítón látható portré is, amelyben meglátta azt a káoszt, amit meg mer mutatni és fel mer vállalni.
Nagy megemlítette, hogy ennek a kötetnek egy francia nyelvű verziója is van, azonban csak a cím azonos, a versanyag más. Visszaemlékezett arra is, hogy annak a kötetnek a bemutatóján hogyan vélekedett a kötet címéről: „Ott teljesen más dolgokat mondok el, mert akkor még nem azt a »kiállított káoszt« jelentette, amit most jelent számomra.” Ágoston arról kérdezte a költőt, hogy volt-e a portréfestéshez hasonló „fölszabadulásélménye” írás közben is, Nagy erre azt felelte, hogy az írás után szokott így érezni, amikor „letett valamit a káoszából”. Ekkor érzi meg azt, hogy mostantól nemcsak az ő küzdelme ez, hanem mások is a részeseivé tudnak válni.
A moderátor arról kérdezett, hogy a káosz rendezésében technikailag mennyire hasonlított a grafikák és a versek létrehozása.
Nagy több hasonlóságot is felfedezett, ugyanakkor elmondta, hogy a versek esetében a nyelvvel játszik, és valamit meg kell fognia. A festészetben kevésbé érzi, hogy tétje van annak, amit alkot. „Ez nyilván azért is van, mert inkább vagyok költő, mint festő” – fogalmazta meg, hozzátéve, hogy ezért is döntött úgy, hogy nem lesz hivatásos képzőművész.
A zene szerepére is kitért az életében: sokszor komolyzenére fest, fontos számára a ritmus. Utóbbit a költészetébe is továbbviszi.
Az egyik kedvenc zeneszerzője a lengyel Penderecki, akinek a darabjával folytatódott a bemutató Bucz előadásában. A zongorajáték alatt Nagy a kötet verseiből olvasott fel. „Azt írtad a verseskötet elejére: »Mindannyian dadogunk, csak másképp.« Ez mit jelent számodra?” – tette fel a kérdést Ágoston. A szerző egy személyes történetet osztott meg a közönséggel, majd kiemelte: a mondat valójában azt jelenti, hogy egyikünk sem tökéletes, mindannyian dadogunk. „Valójában az életben mindannyian dadogunk valahogyan, csak ki-ki a maga módján próbálja ezt valamiféle keretbe vagy esztétikába helyezni. Legfeljebb megpróbáljuk magunkkal elhitetni, és másokkal is, hogy mi szépen dadogunk vagy nem dadogunk” – vélekedett Nagy, hozzátéve, hogy
ha az élet nem tökéletes, hogyan is lehetne a beszédünk, a lényünk tökéletes?
„A művészetben szintén nem csinálunk semmi mást, csak dadogunk és próbálunk ennek keretet adni” – egészítette ki a gondolatmenetét. Úgy gondolja, hogy ezt a dadogást nem elrejteni kell, hanem felvállalni.
A szerző a káosz szót a görög mitológiai gyökerekhez is visszavezeti, amelyben egy semleges, tátongó űrt jelentett ez a fogalom. Számára a versírás is ezt jelenti: ebben az üres térben próbálja keretbe helyezni a verseket. A moderátor megjegyezte, hogy számos intertextust tartalmaz a kötet. Nagy számára a kettős identitás kutatása is azért volt fontos, mert
gyerekkora óta foglalkoztatják őt Fenyvesi Ottó, Ladik Katalin, Tolnai Ottó, Terék Anna és Domonkos István művei.
Külön kiemelte Domonkos István szerepét, akinek a Kormányeltörésben című művében a „dadogást” a nyelve és identitása elvesztésének jeleként láttatta. Ladik Katalinnál a performanszainak hatását emelte ki, különösképpen az Alice Kódországban című produkcióját. Tolnai Ottónál a szavak sajátos használatát hangsúlyozta, különös tekintettel kedvenc kötetére, a Balkáni babérra.
Fenyvesi Ottó verseivel gyermekkorában, édesanyja közvetítésével találkozott először.
A könyvbemutató végéhez közeledve Ágoston Enikő Anna arra kérdezett rá, mit jelent a szerző számára az ihlet. „Gyönyörű szó, csak az emberek tulajdonítottak ennek valamiféle pátoszos jelentést” – kezdte a válaszát Nagy Lea. Kitért arra, hogy
bár nehéz összefoglalni, honnan jöhet az ihlet, mégis a természet és a tenger segít neki leginkább rendezni a felgyülemlett káoszt.
Zárásképpen három zongoramű következett Bucz Magor előadásában. Az első egy Liszt Ferenc-darab (Vigasztalások), a második egy saját szerzemény (Orion), a harmadik pedig Balassa Sándor műve (Legato) volt. A szerző a zongorajáték alatt további verseket olvasott fel.
Nagy Lea Kiállított káosz című kötetének bemutatója, Írók Boltja, Budapest, 2026. szeptember 11.
Fotók: Benda Fruzsina
