„Saját dal, saját szöveg”, amely a haikuk világát idézi. Karosi Júlia új dala, a Windbells – magyarul Szélharangok – a KULTer.hu-n látható először. A legutóbb a Life is a Dream animációs klipjével jelentkező zenész ezúttal is új vizekre evez, és kilép a jazz műfaji kereteiből.
„Szél viszi a szélharangok hangját, füst illata száll, lángolunk kint és bent, létünk tovaillan.” Őszi érzésvilág, ködös, füstös táj. Így ragadható meg Juli új dalának magja. A dal a Lanterns in the Wind című projekt részeként jelent meg, ahogy a pár hónapja debütáló Life is a Dream is, amely az álom és valóság kettősségét érzékelteti.
A Windbellsben már az elmúlás szele fúj,
amivel, ahogy Juli fogalmaz, nehéz szembesülni. „A kor, amiben élünk, nem is szereti, mintha menekülne előle, nem akar róla tudomást sem venni.”
A dal a haiku-projekthez méltóan ezúttal is minimalista, meghatározzák az ismétlések. Ez az az emberi tapasztalatokban állandó jelleggel „visszatérő” minimalizmus, amely felnagyítja a mondandó jelentőségét. Arra a jelenünket meghatározó melankolikus világra reflektál, amivel nehéz megbirkóznunk, de amelyből mégiscsak ki tudunk lépni hol az álom, hol a képzelet segítségével. A klipben ezeket a „hétköznapokat” a pianinó és a zongoraszék hiánya közvetíti.
A klip központi motívuma, az égés, a megsemmisülést és a megtisztulást szimbolizálja,
melyet a Filmbarát Stúdióval közösen álmodott meg az énekesnő. „Ez a képi világ azt szerette volna megjeleníteni, hogy a zene által átkerülünk egy teljesen más dimenzióba, egy párhuzamos univerzumba. Hiába ülök a szobámban a zongora mellett, mégis gondolatban máshol vagyok, ahol az őselemek vesznek körül: füst, tűz, szél, fák, erdő, természet. A leomlott falak is inkább ehhez kapcsolódnak; a belső falak lebontásához, leomlásához.”

Az alkotó-előadó pályáján az elmúlt időszakban nagy váltás fedezhető fel mind a hangzás, mind a zenei szerepek és feladatok terén. A személyesség ezúttal nemcsak abban nyilvánul meg, hogy Juli szerezte a zenét és írta a szöveget is, hanem abban is, hogy ő maga zongorázik. Erre, ahogy elmondja, eddigi munkássága során még nem volt példa. Az is fontos újdonság, hogy először dolgozott yankkal, aki a dal végső hangzásáért és a sound design elemekért felelős.
A Windbellst élőben is érdemes lesz meghallgatni, ugyanis a koncertek alkalmával improvizációs részekkel bővül,
a forma kinyílik, és nagyobb dinamikai ívek formálódnak. A dalt tartalmazó Lanterns in the Wind nagylemez tavaszra várható, amelyen közreműködik Komjáti Áron (gitár, elektronika), Varga Bendegúz (dob), Nagy-Babos Rebeka és Koncz Kriszta (vokál).
Fotók: Gaál Dániel
