November 1-jén jelent meg a pécsi MAGÓRA zenekar első nagylemeze az összes ismert streaming platformon. A magyar alternatív rock vonalán mozgó album egy 11 dalból álló utazás, amely a privát nosztalgiától kezdve a huszonévesek szorongásain át a pörgős, underground klubhangulatig mindent magába foglal. Nagy Benjámin mesélt nekünk a lemez dalairól.
Korábbi zenekaraim (Cedar Knoll, neon csend) feloszlása után, 2024-ben jutottam arra az elhatározásra, hogy egyedül kezdek el zenélni. A szobám falai közt létrehoztam a MAGÓRÁ-t, amely most, bő két évvel a gondolat után jelenteti meg első lemezét. A dalokat 2023-2026 között írtam, demóztam, majd vettem fel a pécsi Mecsekoldalba vájt albérletemben.
Ez a 30 négyzetméter adott helyet a konyhai dobolásnak, a hálószobai gitár és üvöltözés felvételeinek is.
A felvételen én játszom minden hangszeren, illetve a felvétel, keverés, mastering folyamatokat is egyedül csináltam. Alapvetően azonban nem szólóprojektben gondolkodom, a zenekarrá bővítés folyamatban van, hiszen ez gitárzene, legtöbbször zabolázatlan, máskor meg bólogatós alter-pop.

Bár a címadó Polla egy létező személy, mégis a lírai perszónáját csak én építettem fel. Egy rövid találkozás egy lánnyal, akivel nem lett közös múltatok.
Koncert, sötét, bódultság, vágyak. Reggel újrakezded, és tovatűnt az érzés, de ez a dal megmarad.
Foo Fighters-lüktetés, aki azt szereti. A dalhoz egy klip is készült, amihez valahogy adta magát, hogy egy olyan pécsi koncertfanatikust kérjek fel, akit bár évek óta látok mindenhol, mégsem beszéltem vele sosem. Ő Bicsák Flóra. Vizuálisan is képes volt megjeleníteni ezt a félig elképzelt lányt, akit Pollának hívok. Érdemes ezt a dalt a klippel együtt hallgatni.
Pár éve a pécsi éjszakában volt egy középkorú nő; ő jólszituáltsága ellenére minden este elképesztően szétcsapta magát. Párszor beszéltem is vele, mondta, hogy önkorlátozás van beállítva a bankkártyáján, hogy ne tudja halálra inni magát. Az lett a vége, hogy az összes pécsi helyről ki lett tiltva, aztán nem láttuk többet. Remélem jól van.
Az Apátia egy dal a húszas évek múlásáról, hiszen nem úszhatod meg a kiégést.
Nem akarsz az a „creepy” tag lenni, aki ötvenévesen kamaszokkal jár el berúgni. Zeneileg hatalmas, reverbes gitárokat képzeltem el a verzékre, ahogy egy téli estén visszhangzik a pécsi főtér az ürességtől. Azt hiszem ebben a számban használtam először szintiket is a klasszikus gitár-dob-basszer hangzást kiegészítve. Nem is titkolva rajongásomat a Kyle Dixon és Michael Stein által írt Stranger Things–intró iránt.
Csjlla, azaz Jakab Csilla egy régi barát, aki most Angliában él. Nem láttuk egymást ezer éve, de tavaly eljött Pécsre a kocsmába, ahol akkoriban dolgoztam, egy nagyon hideg napon. Csináltam neki egy forralt bort, majd elővettem a gitárt, és beszélgetés helyett 10 perc alatt megírtuk ezt a számot. Egy sort ő, egy sort én. Ez volt bennünk akkor.
A Dodgem vívódás az örökérvényű párkapcsolatokkal, plátói szerelmekkel.
De igazából az elvágyódással, társadalmi konvenciókkal való harcunk ez, azt hiszem. Zeneileg kicsit pop, de elrejtettem benne egy Queens of the Stone Age-es fuzzos zúzást is, ha már mindenki hasonlítgatja a kezdő bandákat valami amerikaival. Mivel Csilla nagyon keveset van itthon, tavasszal egy nap alatt kellett felvennünk az egész számot, illetve egy klipet is forgattunk hozzá. Szóval érdemes lesz követni a YouTube-on a MAGÓRÁ-t, mert hamarosan némi vizualitás is társul ehhez a dalhoz.
A lemez címadó dalát, a Magórát 2023 nyarán írtam, kicsit meg voltam bolondulva akkoriban. Csináltam pár hülyeséget, elvesztem. Azt hiszem a kedvenc magyar zenekarom a MADRAPUR, ezt az érzést a BTK című dalában így írta meg: „tényleg, minden úgy van, hogy félek tőle / és egy éve sem fogtam fel, hogy tényleg / minden úgy van, hogy hozzám ér és robban”.
Korábbi zenekaraimnál hajlamos voltam százszor újraírni a szöveget, amivel művivé tettem a dalokat.
Úgy voltam vele, hogy lehet, nem ez a legkonkrétabb dal, de talán az évek múlásával én is rájövök, hogy pontosan mit is akartam mondani. Ezért lett a zenekar- és albumnévként is használt Magóra ennek a dalnak a címe. Nem tudom, még hova fog kifutni ez az egész, de ha odaértem, megmondom. És ez a dal átadhatja az üzenetét számomra is talán.
A Szolnok2013 egy tök igaz sztori, egy az egyben minden így történt. Nem tudom, hol vagytok most a világban, akkori arcok, de ölellek benneteket. Éppen rendet raktam a Google Drive-meghajtómon, amikor rátaláltam erre a mappára: „telós képek 2013-2014”. Gyakorlatilag
a dal minden sora egy kép ebből a mappából, rekapitulációja annak, amit már elveszettnek hittem.
A gimis haverjaimról sztorizok a dalban, de amúgy meg minden társaságban van egy Marci, Noémi, Beni, Márk, Fanni, Imi. Szóval elképzelhető, hogy pont a Ti társaságotokról szól ez a dal, kedves Hallgató. Egyébként meg erre éjszakánként jókat lehet vezetni vagy vonatozni.
Amikor Pesten laktam, sokat jártam a Nyugati fele, észrevettem, hogy a Westend alagsori WC-fugák tele vannak irkálva telefonszámokkal. Meg közösülésre felhívó üzenetekkel. A Mosdók fugái szövege egy mélázás azon, hogy megéri-e a netes társkeresők és könnyű testi élvezetek világát hajszolni.
Van-e ott valódi szeretet?
A dal érdekessége, hogy még az előző zenekarom (neon csend) aktív évei alatt volt, hogy elénekeltem egy béta verzióját, majd az évek alatt mindig változott egy kicsit. Sőt, a végleges felvétel is háromszor készült el, mert valahogy sosem találtam meg a megfelelő tempót. Mindenesetre nemrég voltam a Westendben: a WC-t felújították, már nincs semmi a fugákon.
A telefon bizonyos értelemben a közösségi média metaforája a felületesen működő társaságokra, ahol igazából semmi keresnivalónk nincs. Mégis éveket vagyunk képesek olyan emberekkel tölteni, akik nem értenek minket igazából. Összekötnek szerek meg rossz szokások.
Csak annyit mondok: nem ciki elmenni egy buliból egyedül az éjszaka közepén, ha nem érzed, hogy ott a helyed.
A Zsebszösz egy epilógussal zárul, amit az Ördögkatlan Fesztiválon a fűben ülve vettem fel, várva a 30Y-koncertre. Sári barátommal beszélgettünk jó sok hülyeségről, de végül is megfejtettük az életeink problémáját: „Olyan rohadt könnyen tudunk mindenkit elfelejteni” (Galaxisok: Egyetleneim).
Az Osztálytali2030 voltaképp a Szolnok2013 reciproka. „Ki akartál lenni, és mi lettél végül?” Van az úgy, hogy a gimis topcsávókból lecsúszott melósok lesznek, vagy éppen a srác, akit szekáltak négy évig, a világ legmenőbb fehérgallérosa lesz. Az biztos, hogy aki elmegy egy osztálytalálkozóra, az jól meg akarja mutatni, még akkor is, ha nincs mit. Látszatvalóságok, életművészek.
Te meg ott ülsz a tornacsarnok lelátóján, és nem érted, mi közöd van ezekhez az emberekhez.
Felhajtod a puncsot, esetleg lesmárolod a csajt, aki mindig tetszett. Dehogy smárolod, meg ott ül a férje, az milyen már. Egyébként ez a leghosszabb dal a lemezen (5:38), és arra is emlékszem, hogy miként alakult ez így. Akkoriban sokat hallgattam a massachusettsi Dinosaur Jr. zenekart. Annyira tetszett a I Don’t Wanna Go There című kilencperces daluk, ami lényegében egy végtelen gitárszóló, hogy elhatároztam, nekem is kell egy ilyet írnom. Na, hát végül is semmi köze nem lett ahhoz, de legalább kimozdítja a hallgatóságot a két és fél perces popstruktúrából.
247. Miért ez a cím? A dalszövegből kiderül. Nem nagyon hiszek a számmisztikában. Mondják: az ember sejtjei hétévente teljesen lecserélődnek, lehet. De a múltösszegzés fontos, pláne, ha úgy érzed, hogy mindenki kikopott mellőled. Ja, és lehet hatásvadász, de én imádom a gitárszólókat, szerintem viszonylag jól vinnyog a kedvenc Les Paulom benne.
Szeretem, ha egy dal a teljes nyugalomból a totális káoszba visz el.
Megjelenik a bullyingolás is mint jelenség a szövegben. Ez még aktuálisabban jelen van az életemben, mint gyerekként. Tanár vagyok, ráadásul általános iskolában. Szörnyű látni, hogy egyes gyerekek videójáték-karakterekként kezelik egymást, és a legcifrább sértéseket vágják egymás fejéhez nap mint nap. Persze a szükséges lépéseket ilyenkor megteszem, de konstatálom magamban a gyerekek működését, ahogy a szövegben is írom: „Én is bullyingoltam másokat, hogy legalább engem addig hagyjanak békén”. Sajnos általában azok a legnagyobb áldozatok, akik saját maguk is bántalmazóként viselkednek.
A szolnoki Széchényi lakótelepen nőttem fel, annak is a gettósabb részén. Mindenki tolt valamit, hogy túlélje a napokat, vagy csak simán verte az asszonyt és a kölköket. Miért oda születsz, ahova? Más gyereknek miért van meg mindene, neked miért nem?
Gondolkodsz azon, hogy lehetnél másvalaki is, vagy egyszerűen lehetnél: senki.
A dal keletkezési körülményei gyakorlatilag megmagyarázzák, hogy a MAGÓRÁ-t miért szólóprojektként indítottam el. Még az előző zenekaromba bevittem ezt a dalt, de sajnos úgy éreztem, hogy a többiek szétcincálják, valami egészen más dologgá akarják tenni zeneileg. Szóval inkább kimentettem magamnak, hogy azon elképzelés szerint tudjam megvalósítani, ami a fejemben szólt. Hogy jól döntöttem-e, azt már sosem tudjuk meg, mindenesetre örülök, hogy mindenki megtalálta a számítását, és nem kellett akkor ezt a dalt elengednem.
Elhagyjuk a pályát, konklúziót vonunk le. A lemez végére egy post-grunge zúzás és finálé. Többször belefutottam abba, hogy emberek nem értik a szomorú alter zenéket. Van, akinek a világában minden rendben van. Rendezett család, ház, kocsi, hétvégi kiruccanás külföldre.
Ez egy merengés azon, hogy mennyire más életek sétálnak el az utcán egymás mellett nap mint nap.
„Hova néz az, akivel minden rendben, nem is érti, hogy mi ez a sok panasz… felül éppen egy gépre és onnan nézi, hogy minden rendben van.” A stúdiózás végnapjaiban átjött hozzám Ludézer Dani (pancakewar) barátom, akinek megmutattam ezt a dalt, ami akkor még kissé hiányos volt. De konkrétan aznap este küldte azt a hosszú gitárszólót, ami a végleges verzióban is hallható. Nagyon örültem, hogy a lemez befejezésének terhét egy kicsit megoszthattam mással is.
És hogy mit tartogat a jövő? A zenekar tagjainak kilétét még nem hozom nyilvánosságra, de elmondhatom: megkezdtük a készülést, hogy a MAGÓRA élőben is hallható legyen. Február környékén várható egy pécsi és egy budapesti lemezbemutató koncert, de más városok is tervben vannak.
MAGÓRA: Magóra, 2026.
