Elkelt Bak Imre Festmény II. című absztraktja 32 millió forintért a Virág Judit Galéria aukcióján. A háború utáni és a kortárs magyar festészetből válogató árverésen Maurer Dóra, Nádler István, Ujházi Péter és ef. Zámbó István művei is kalapács alá kerültek.
Bak Imre 1969-es alkotása lett leütéskor a március 27-én, Budapesten tartott aukció legdrágább darabja.

Ezt követi Maurer Dóra Overlappings 31 modell B-n-k-z című alkotása 7,5 millió forinttal, míg Ujházi Péter Római térképvázlat című képe 5,5 millió forintért kelt el. Nádler István Feketebács NO.5. című festményét 4,2 millió forintnál ütötték le, ef. Zámbó István Lány fordított pálmával című alkotását 3,8 millió forintnál.

A Római térképvázlat és a Lány fordított pálmával is a Szölke-gyűjteményből került ki, melynek több darabja is új tulajdonosra talált.
A Virág Judit Galéria szerint a magyar kortársak egyre nagyobb értéket képviselnek a műtárgypiacon, az árveréseiken folyamatosan magas áron kelnek el.

Tavaly decemberben az Artportal számolt be arról, hogy Bak Imre Sávok III. című, 1968-as hard edge festménye a román online műtárgykereskedő platform, az ANS AZURA első árverésének egyik sztárjaként 65 ezer eurót (kb. 24 millió forintot) ért.
A borítóképen Bak Imre Festmény II.-jének részlete látható.