Fiatal kortárs magyar művészeknek kínál segítséget nemzetközi karrierjük beindításához az EXIM Határtalan Kultúra Program támogatásával megvalósuló és az Art is Business Egyesület szakmai gondozásában elinduló ösztöndíjprogram. A pályázatot azzal a céllal hirdették meg képzőművészek és kamarazenei formációk számára, hogy minél többen mutatkozhassanak be nemzetközi vásárokon, valamint vehessenek részt külföldi koncertturnékon és zenei fesztiválokon.
A klasszikus zenében és a képzőművészetben a fiatal magyar tehetségeknek komoly lehetőségei vannak a sikerre, azonban az igazi áttöréshez elengedhetetlen a kapcsolatok építése és a bemutatkozási lehetőségek felkutatása. Annak érdekében, hogy minél több feltörekvő magyar művésznek legyen alkalma megmutatni magát,
az EXIM Magyarország értékteremtő kezdeményezésével támogatja a két művészeti pályázatot.
A pályázatok bírálóbizottsága az EXIM Magyarország vezérigazgatója, Kisgergely Kornél mellett elismert magyar szakemberekből áll. A képzőművészeti zsűri tagja Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum igazgatóhelyettese és Bérczi Linda, a The Space Galéria tulajdonosa. A klasszikus zenei zsűri tagjai pedig Dubóczky Gergely karmester, Pusker Júlia hegedűművész és Fejérvári Zoltán zongoraművész.

Az EXIM Magyarország üzleti, valamint marketing és kommunikációs stratégiájával összhangban nyújt támogatást a művészet területén. A művészeti ágak és a gazdasági élet összekapcsolása egyrészt inspiráció forrása lehet az innovációalapú gazdaságok fejlődéséhez, másrészt a kulturális kapcsolatok egyben gazdasági hidak is lehetnek, ugyanis képesek elősegíteni a termékáramlást, a tőkeeszközzé válást.
Az újonnan elindított program a művészettámogatás melletti elköteleződést hosszú távon biztosítja.
A pályázat lebonyolítója az Art is Business Egyesület, amely egy olyan értékalapon működő platform, melyen találkozhatnak a vállalati, magán- és művészeti szcéna szereplői, és az itt megosztott tudásból együttműködések jöhetnek létre.
A képzőművészeti és a klasszikus zenei pályázat részleteiről az egyesület oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
Forrás: EXIM Magyarország, borítókép: artisbusiness.hu