A romantikus drámákra vagy romantikus komédiákra sokunk csak legyint, mivel szirupos vagy butuska történetek ugranak be róluk. A koreai-kanadai rendezőnő, Celine Song filmje, az Előző életek azonban üdítő kivétel.
Napjainkban igen népszerűek a Netflixen a k-drámák, amelyek jellemzően dél-koreai sorozatokat (Gyógyító szerelem) jelentenek. Ezek általában igényesebb szappanoperák, melyek a nyugati változataikhoz képest persze eredetibbnek hatnak már csak a tőlünk távoli kultúra miatt is, ám ha sok ilyet befogadunk – márpedig a Netflix rengeteg ilyet kínál –, felismerjük, hogy jellemzően ezek is egy kaptafára készülnek.
A melodrámát és a románcot úgy általában sikeresen elkoptatták a mozi fennállása óta,
és korunk, melyben rengeteg inger bombázza az embert, és nincs idő az elmélyülésre, nem is kedvez a gyengéd érzelmekre összpontosító filmeknek. A tavaly nagy sikert aratott Jennifer Lawrence-romkom, a Barátnőt felveszünk is csak az incselkedésről és a haverkodásról szól a felnőttkor határán álló fiú szüzességének elvesztéséért vívott küzdelem ürügyén. Egy felmérés szerint a mai fiatalok amúgy sem szeretik a túl direkt, „csöpögős” kapcsolatokat viszontlátni a nagyvásznon vagy a kisképernyőn.
Minderre jól ráérzett a dél-koreai származású kanadai rendező, Celine Song, mert
az Előző életek visszafogott, csendes és melankolikus románc, ami sikeresen kerüli el a k-drámák kliséit,
bár egy bizonyos akadályt nem jól vesz. Az Előző életek olyan, mintha Szabó István Szerelmesfilmjét és Wong Kar-Wai klasszikusát, a Szerelemre hangolvát egyesítették volna. A több évtizedet felölelő történet Dél-Koreából, Szöulból indul. Na-jong még gyerek, azonban az iskolában olyan jól kijön He-szonggal, hogy elhatározza: a fiú lesz a férje. Igen ám, de Na-jong családja úgy dönt, Kanadába költözik, így a gyerekek elszakadnak egymástól. Ráadásul Na-jong új nevet is vesz fel, Noraként szocializálódik, majd átköltözik New York Citybe. Közben He-szong mérnöknek tanul, de ahogy Nora sem őt, úgy a fiatal férfi sem felejtette el Norát, gyerekkori barátját.
Felkeresik egymást a közösségi oldalon, majd videóüzenetben fel is veszik a kapcsolatot.
Természetesen valami felizzik kettejük között, de számos beszélgetésüket követően elkezd körvonalazódni, mi ennek a kapcsolatnak a legnagyobb akadálya: nem a távolság, hanem az idő.
Celine Songnak ez az első rendezése, tehát egyfajta „így jöttem” filmként is felfogható. Song hősnőjéhez hasonlóan Dél-Koreában született, a szülei 12 éves korában döntöttek úgy, hogy Kanadába költöznek. Norához hasonlóan Song is New Yorkban kötött ki, itt végezte el a drámaírói szakot a Columbia Egyetemen. Továbbá neki is amerikai férje lett, aki a szakmában dolgozik, maga is író, Justin Kuritzkes. Jelenleg New York Cityben élnek. Vagyis
az Előző életek nem pusztán szerelmi történet, nem pusztán egy melankolikus románc a sok közül, hanem szerzői önvallomás is,
akár a bevezetőben már említett Szerelmesfilm vagy Kenneth Branagh-tól a Belfast, melyek szintén alkotójuk életének, életszakaszának fikciósított változatai.
Persze a mozinézők többsége ezzel nincs tisztában, nem is kell, hogy tisztában legyen, primer szinten egy melankolikus-romantikus drámát kap két ember komplex kapcsolatáról. Song nagy erénye, hogy egyrészt elsőfilmes rendezőként nem akart mindenféle témát belezsúfolni a bő másfél órás történetbe, másrészt pedig visszafogottan, rossz értelemben vett
melodráma nélkül, már-már drámaiatlan módon, humoros formában meséli el a kapcsolat történetét.
Magyarán az Előző életek egyáltalán nem csöpögős románc, nem arra törekszik, hogy megfacsarja a néző szívét, hogy könnyeket fakasszon. Persze könnyeket így is fakaszt, ha máshol nem, hát a cselekmény legvégén, mivel az ottani történéseket nem lehet nem megkönnyezni. Nem azért megható az Előző életek végkifejlete, mert olcsó tragédia vagy happy end lenne, épp ellenkezőleg. Egy bonyolult szituációt vázol fel, ami mégis mélyen emberi, sokunk dilemmája jelenik meg benne. Az agy és a szív konfliktusa bontakozik ki a végjátékban, de lehet, ez a jellemzés is leegyszerűsítő ahhoz a zseniálisan mértéktartó, a problémát több perspektívából exponáló ábrázoláshoz és konklúzióhoz képest, amelyet Celine Song művében láthatunk.
Az Előző életek
a humor segítségével oldja a melodrámai feszültséget, ezzel ellenpontozza a szívfacsaró és összetett szituációt,
amelybe Nora és He-szong kerültek. Ráadásul Song humora is igen összetett, egyáltalán nem instant poénokkal operál, hanem gegeket épít fel, amelyek aktív nézőt feltételeznek, azaz lehet, hogy csak jelenetekkel, sőt egy órával később kapjuk meg a csattanót. Rögtön ilyen a nyitójelenet, amelyben a rendezőnő eltávolítja a nézőt a főszereplőktől, mivel egy étteremben egy idegen társaság szemszögéből tekint rájuk a kamera. Nora, férje, Arthur és He-szong ülnek a bárpultnál, nem tudjuk, miről beszélgetnek, mert őket nem halljuk, csak azokat, akik megfigyelik őket a szemközti asztaltól. Az idegenek pedig kommentálják is, amit látnak, megpróbálják kitalálni, ki kinek a kije lehet. A hosszú flashback után, ami tulajdonképpen a cselekmény lényegi részét teszi ki, Celine Song visszatér ehhez a nyitójelenethez egy ellenkező beállításból, amikor már halljuk is, miről beszél a három ember, akiket időközben megismertünk. Utólag abszurdnak is tűnik a feltételezés, hogy Arthur egy idegen, mert ő Nora férje, míg
He-szong, aki először jár New Yorkban, valójában az idegen, a „betolakodó”. Vagy mégsem?
Ez az egyik nagy dilemmája, komplex kérdése az Előző életeknek, amelyet Song ezzel a zseniális geggel is frappánsan felvázol.
Az olcsó melodrámák általában egyszerű, egydimenziós problémákat exponálnak: karrier vagy szerelem, család vagy szerető, menni vagy maradni. Az Előző életek egyedi ízét éppen Song saját tapasztalata biztosítja. A film remekül megragadja az első- és másodgenerációs bevándorló létélményét, aki még ismeri az anyaföldet, annak kultúráját, de már nem tud odatartozni.
Ennyiben az Előző életek egy identitásdráma szerelmi történetbe oltva.
Nora speciális eset amiatt, mert még gyerekként szakadt el a szülőföldtől, Dél-Koreától, tehát életének egy fejlődő szakaszában, amikor az identitás még változóban, kialakulóban van. A gyerekkori nézetek, érzések, szerelmek is változnak, általában nem maradnak meg, elillannak, ahogy az egyén felnő. Ugyanakkor mégis ott van Norában az a megmagyarázhatatlan érzés, ami He-szonghoz köti.
Ez a kapcsolat nemcsak elsődleges szinten jelent valamit, hanem önmagán is túlmutat.
A dél-koreai férfi szimbolizálja magát Koreát, ahonnan még azelőtt elszakították Norát a szülei, hogy komolyan kötődni tudott volna hozzá.
Mégis megmaradtak benne emlékfoszlányok, szép érzelmek, idilli momentumok, amelyek éppenséggel a He-szonggal való találkozásokkal azonosak. Vagyis a hősnő nem képes külső szemlélőként, objektíven viszonyulni az eredeti hazájához, főleg, hogy He-szonggal nem angolul, hanem az anyanyelvén beszélget. Minden egyes alkalommal, amikor ők ketten kommunikálnak, erre a nyelvre váltanak át, és Nora mintegy visszalényegül koreaivá. Ez valószínűleg akkor is így lenne, ha a férfi folyékonyan beszélne angolul, mivel Celine Song kettejük viszonyát az egyén saját hazájához, valamint kultúrájához fűződő kapcsolatára fordítja le.
A cselekményt nyitó bárjelenet ezért is kulcsfontosságú és rendkívül megvilágító, mert itt közvetlenül egymás mellé kerül a két kultúra, a két identitás, amelyek között Nora őrlődik a szerelem kontextusában. Férje is tud néhány szót, tőmondatot koreai nyelven, ahogy He-szong is kinyög egy-két sablont angolul, de a beszélgetés során kettejük között Nora közvetít.
A nő pedig teljesen másképp viselkedik, máshogyan kommunikál, amikor anyanyelvén és amikor angolul beszél Arthurral.
Bár hűsége férjéhez húzza, mégis angolul hűvösebb, távolságtartóbb, felszínesebb Nora minden megnyilvánulása. Ellenben anyanyelvén felszabadul, szinte vibrál a levegő körülötte és He-szong körül, jóllehet, a ráció és az idő, az elszalasztott lehetőségek talán örökre elválasztják kettejüket, annak ellenére, hogy tökéletesen egy hullámhosszon vannak.
Az Előző életek egyik kulcsfogalma az injon. Ez azt jelenti, hogy két ember az előző életében csak véletlenül futott össze, ám a következőben már elválaszthatatlan társakká válnak. Ám ez fordítva is érvényes lehet, tehát akik összetartoztak korábbi életük során, az újban lehet, hogy idegenek vagy képtelenek már egymással élni. Ezt a dilemmát Song ízlésesen, szájbarágás nélkül vezeti végig a cselekményen, ettől válik igazán melankolikussá a történet. A „Mi lett volna, ha…?” kérdések gyötrik a főhősöket, élükön természetesen azzal, hogy
milyen életük lett volna közösen, ha Nora családja nem költözik el Dél-Koreából.
A rendezőnő ezekre nem kíván egyértelmű válaszokat adni, minthogy talán nincsenek is ilyenek. A gyerekkori szerelmek tartósságára egyáltalán nincs garancia, hiszen, ekkoriban gyorsan változik az egyén, az identitása, a személyisége, így akár az is lehet, hogy Nora és He-szong Dél-Koreában sem alapítottak volna közös családot.
Az Előző életek pont attól komplex és igazán szívfacsaró film, hogy ezt sem a szereplők, sem a nézők nem tudhatják soha biztosan, az élettörténet elszalasztott lehetőségei méregpirulaként keserítik meg a jelent.
Az Előző életekkel egy nagy gond van, ami nem is lenne olyan nagy gond, ha nem dolgozna a karakterek ellenében: a forma és a tempó.
Celine Song alapvetően jó ritmusban meséli a történetet, feszes a cselekmény, tempós a film, nincsenek benne üresjáratok, és annak a feszültsége, hogy miként alakul Nora és He-szong kapcsolata, kellőképpen fenntartja a figyelmet. Ám helyeként túl gyors a cselekmény, legalábbis ahhoz túl gyors, hogy megfelelő módon kibontsa a karaktereket és a jellemeket.
A szereplőket persze így is sikerül markáns személyiséggel felruházni, de Song a kelleténél nagyobbakat ugrik az időben, ilyen módon a néző mintegy lemarad pár fontos dologról, például arról, hogy He-szong valójában hogyan kötődött a saját tartós kapcsolatához, barátnőjéhez Dél-Koreában. Azaz ő túl tudott-e lépni legalább egy időre Norán vagy sem. He-szong egyébként általában véve elhanyagolt karakter, a fókusz Norán van, He-szong csak másodfőhős. Egyrészt ez érthető, hiszen a rendezőnő alteregója Nora, másrészt viszont
érezhető a törekvés a párhuzamos történetmesélésre, van egy-két epizód, amikor a film átvált He-szong perspektívájára.
Vagyis megvan a lehetősége annak, hogy He-szong is olyan többdimenziós karakterré érjen, mint Nora, de ez összességében nem valósul meg. Ez pedig érvényes Arthurra, Nora férjére is, aki néha-néha egészen emberi módon reagál arra, hogy itt van ez a koreai fickó, akivel a felesége rendre találkozgat akár a saját együtt töltött idejük rovására, de a film utolsó harmadára a karakter fájóan elsikkad.
Mindettől függetlenül az Előző életek remek film, ami bebizonyítja, hogy lehet ízlésesen, hatásvadászattól mentesen is romantikus drámát készíteni. Sőt, Celine Song műve több is ennél,
egy személyes kapcsolaton keresztül exponálja a hontalanná vált, illetve szülőföldjétől elszakadt bevándorló tapasztalatát,
ettől pedig aktuális is, nem csak egy szép, univerzális románc.
Előző életek (Past Lives), 2023. Írta és rendezte: Celine Song. Szereplők: Greta Lee, Teo Yoo, John Magaro, Szunga Moon, Szung-min Lim. Forgalmazza: Mozinet.
Az Előző életek a Magyar Filmadatbázison.
