A legújabb sorozatokat egyre nehezebb autonóm alkotásokként értékelni, működésmódjuk inkább követi szériagyártott termékek kereskedelmi logikáját, mint hagyományos filmművészeti alkotásokét. A The Last of Us második évada is inkább tekinthető egy újabb történet első felvonásának, mint önálló egységnek, hiszen az eredeti játék cselekményének közepén vágja el az eseményeket, olyan franchise-ok gyakorlatát követve, mint a Squid Game vagy az éppen a végkifejlethez érő és műfajteremtő univerzumát maratoni hosszúságú dupla epizóddal lezáró Mission: Impossible. Spoileres kritika.
A The Last of Us új évada öt évvel később veszi fel az események fonalát, ennyi idő telt el Ellie megmenekülése óta, aki közben elhidegült Joeltől. Kettejük alapkonfliktusa az őszintétlenségből fakad: az apafigura Joel túlfélti Ellie-t, ezért nem mond igazat arról, valójában miért is kellett eljönniük az ellenállók seattle-i központjából. Onnan, ahol Ellie immunitását felhasználva valamilyen ellenszérumot fejleszthettek volna az embereket zombivá változtató cordyceps semlegesítésére. A második epizódtól
a történet egy éles kanyarral nézőpontot vált, és családi drámából bosszúdrámává válik: immáron Ellie lesz az egyértelmű főhős.
Mindazonáltal a sorozat gyorsan újjáépíti az egyébként dramaturgiailag termékeny felállást, amely egy aktív és potens protagonista, illetve egy nálánál gyengébb pártfogolt túlélésért vívott küzdelmét mutatja be. Míg eredetileg Joel igyekezett megvédeni és életben tartani a kis Ellie-t, az új szériában már az önvédelmi képességei teljes birtokában lévő, (fiatal) felnőtt Ellie védelmezi a szerelmét, akit várandóssága tesz sebezhetővé és kiszolgáltatottá. Ebből a szempontból különösen beszédes, hogy az új évad a főcím után rögtön egy olyan szekvenciával indít, amelyben Ellie egy jól megtermett férfit győz le földharcban. Az évad közepére ugyanez a felnőtté válás nem csupán fizikai, de érzelmi síkon is bekövetkezik azáltal, hogy Ellie elfogadja a szerelme leendő gyermekét, a közös jövőjüket, illetve az azzal járó felelősséget.
Talán épp ez a felnőtté válás, a hirtelen beérés történik meg túl gyorsan, kissé elnagyolt és kevéssé előkészített módon. A lelki folyamatok érzékeny és realisztikus ábrázolása okán joggal méltatott sorozat új évadában az alkotók mintha hanyagul megspórolnák Ellie karakterének azt a fajta mély, fájdalmas szembenézését és belső feszültségét, ami az ilyen volumenű elhatározásokhoz vezet. Ehelyett
a régi-új főhős – akárcsak egy videójátékban – szinte egyik pillanatról a másikra lép szintet és válik céltudatos, potens akcióhőssé,
miközben a tinédzserkorból épp csak kilépő lány még a saját identitását tekintve is bizonytalan az évad elején. De egy epizóddal korábban az őt és Joelt befogadó közösségért sem hajlandó felelősséget vállalni, szenvtelenül hagyja hátra a leamortizált, meggyengült védelemmel bíró túlélőtelepet.
A játék nagy ívű történetének egyébként kifejezetten jól áll a sorozatformátum, amely alkalmat ad karakterek felépítésére, árnyalására, háttértörténetek, rejtett motivációk kibontására vagy éppen az új világrendben kialakuló, frakciók mentén szétaprózódott és a totális háborús pszichózisban élő seattle-i túlélőtársadalom feszültségeinek bemutatására. A film szinte érintetlenül hagyja a játékból ismert fő történetszálat, vállalva, hogy a referenciális olvasat ráíródjon a sorozatra. Nem próbál meg eredetieskedni, épp csak finoman szövi át újdonságokkal, egészíti ki új szereplőkkel az eredeti sztorit (ilyen Gale, a kiégett, cinikus pszichoterapeuta karaktere).
Nincsenek felesleges hozzáköltések, narratív elhajlások, az évad viszonylag fegyelmezetten követi le a második játék történetvezetését.
Ám a sorozat bármennyire igyekszik, egyszerűen nem képes a majd 30 órányi játékidő történéseinek közel felét 7 epizódba zsúfolni. A sűrítés – különösen az évad végére – esetlenné, kapkodóssá válik; másrészt a több évadra bontott struktúrával túl sokat áldoznak fel a kereskedelmileg optimalizált szerkesztésmód és az értékesíthetőség oltárán.
A Joelt alakító Pedro Pascallal egy nagyon erős jelenléttel bíró főhőst írtak ki a sorozatból, és szinte eleve kudarcra ítélt vállalkozás, hogy egy korszakos színész által játszott, megtört apa drámáját egy felnőtté váló lány személyes tragédiájává szeretné transzponálni a sorozat.
Joel eltűnésével a sorozat óhatatlanul regisztert vált, a tinidráma és főleg a tinihorror műfaji jegyei kezdenek el dominálni
elfojtott szexuális energiák által fűtött, többé-kevésbé ártatlan fiatalok ellen fenekedő gyilkosok, monstrumok formájában, a 2010-es években népszerű Éhezők viadala- és Útvesztő-filmekhez hasonlóan. A regiszterváltást a Z generáció félelmeire, bizonytalanságaira építő, posztapokaliptikus coming of age-nosztalgia is táplálhatja. Ám ezek a zsánerek nem biztosítanak alkalmas műfaji keretrendszert egy mélyebb és komplexebb lélektani drámához. Talán a kötelező fanservice-en felül ezért is rántják vissza a kormányt a készítők, és hozzák vissza Joelt az évad végéhez közeledve, mert a seattle-i akciószekvenciákon túl Joel és Ellie kapcsolatának menthetetlen széthullása ad ismét kellő mélységet a történetnek.
A későbbiekben ugyanezt a hatást a várandós Dina, Ellie, illetve Jessie „bonyolult kapcsolata” köré felrajzolt, kissé odavetett személyközi drámákkal és a szándékoltnál halkabban elpukkanó morális kérdésekkel már nem képes elérni a sorozat. Az utolsó epizód a saját súlya alatt omlik össze, annyi történés, bonyodalom, fordulat és akció koncentrálódik benne, mindeközben a külső és főleg a belső konfliktusok nem mélyülnek el, azok kibontására nem jut elég tér és idő.
Nem csupán a történések sűrűsége, hanem Ellie személyiségfejlődése is mintha arányt tévesztene az évad vége felé.
A lány tetteit hol a féktelen bosszú vezérli, hol hirtelen, minden előzmény nélkül ismét érzékeny, morális lénnyé válik. Mintha maguk a készítők sem tudták volna eldönteni, hogy Ellie egy, az ártatlanságát végleg elveszítő, hidegvérű gyilkossá váljon-e, vagy a morális integritását megőrző, esendő – és emiatt könnyen azonosulható – figurává. Az alkotók bizonyára nem szerettek volna komolyabb kockázatot vállalni egy olyan szubverzív megoldással, hogy egy ártatlan tekintetű, infantilis lányt – aki hiába nagykorú, még szinte gyerek – lelketlen gyilkológépként ábrázoljanak. Mintha a kereskedelmi érdek ebben az esetben is felülírta volna a történetmesélés szabályait.
A The Last of Us harmadik évadában a bosszúálló Abby szemszögéből követhetjük majd a seattle-i WLF küzdelmeit, illetve a történet antagonistájának kalandjait. Addig is
reménykedhetünk, hogy a folytatásban nem a konzumerizmus logikája fogja cordyceps módjára átszőni és meghatározni az alkotói folyamatot,
illetve hogy összességében egy, az eredeti játék történetéhez méltó adaptációt kapunk.
The Last of Us – 2. évad, 2025. Showrunner: Neil Druckmann, Craig Mazin. Rendezte: Neil Druckmann, Peter Hoar, Craig Mazin. Szereplők: Bella Ramsey, Pedro Pascal, Gabriel Luna, Isabela Merced, Young Mazino, Kaitlyn Dever. Forgalmazza: HBO Max
A The Last of Us 2. évada a Magyar Filmadatbázison.
