A dél-koreai sztárrendező, Park Chan-wook legújabb filmszatírája, a Nincs más választás a mesterséges intelligenciát és a 21. századi kapitalizmust célzó csípős társadalomkritika.
A dél-koreai filmművészet az ezredforduló óta felfutóban van, és ma már nem kell a moziba sem elmenni az ázsiai ország filmjeiért és sorozataiért, hiszen a Netflixen nagy mennyiségben megtaláljuk ezeket. A leghíresebb alkotás a Nyerd meg az életed, ami a K-pop démonvadászok című animációs sikerfilm érkezéséig nem pusztán a streamingszolgáltató legnézettebb szériája volt, hanem beépült a populáris kultúrába is. A Netflix hivatalos vetélkedőt indított, amelyben hasonló elven, de nyilvánvalóan nem az életük árán versenyezhettek a vállalkozó szellemű egyének a pénznyereményért. A platform vezetősége azonban elsiklott afelett, hogy valójában miről szól ez a sorozat. A Nyerd meg az életed kemény kapitalizmuskritika, a vérre menő vetélkedőn keresztül szembesít a megélhetésért folytatott elkeseredett küzdelem embertelenségével, amelyet nem csak a dél-koreaiak vívnak nap mint nap.
Hvang Donghjok író-rendezőhöz nagyon hasonlóan viszonyul a túlburjánzott kapitalizmushoz Park Chan-wook,
aki már a Bosszú-trilógiájában (kiváltképp A bosszú urában) és kosztümös thrillerjében, A szobalányban is érintette ezt a témát, beleértve a társadalmi osztályok között tátongó szakadékot és a javak rendkívül igazságtalan elosztását.
Mind közül azonban a legújabb műve, a II. Budapest International Film Festivalon vetített Nincs más választás foglalkozik a legközvetlenebbül a munkaverseny problémájával, sok szempontból is a Nyerd meg az életed párdarabjának tekinthető. Főleg, hogy a sorozat gonosztevőjét játszó remek I Bjonghon itt az antihőst formálja meg. A Nincs más választás Donald E. Westlake regényének (The Ax) új adaptációja, az előzőt húsz évvel ezelőtt készítette el Costa-Gavras A fejsze címmel. A történet hőse, Manszu nem akkora rakás szerencsétlenség és nem is olyan naiv, mint a Nyerd meg az életed lenullázódott főszereplője, Szong Gihun, mégis hasonló helyzetbe kerül. A több évtizedes munkatapasztalattal rendelkező férfi a papíriparban dolgozik vezető beosztásban, van egy szép nagy háza, boldog családban él feleségével, Mirivel és két gyermekével. Ám egy nap ez az aranyélet pillanatok alatt összeomlik, mivel
Manszu munkahelyét az amerikaiak felvásárolják, és ezt követően leépítések zajlanak, a folyamatnak pedig ő is áldozatául esik.
Mivel ő tartja el a családot, sürgősen új állást kell találnia, azonban ötvenes férfiként és a mesterséges intelligencia előretörése közepette ez bonyolultabb feladat, mint valaha. Megalázó, hozzá képest nívótlan állást betölthetne ugyan, ám hősünk feltett szándéka, hogy a szakterületén helyezkedjen el egy középvezetői pozícióban. Talál is munkát egy papírgyárban, csakhogy a posztért többen is versenyben vannak. Manszu többféleképpen is megpróbál előnyt szerezni magának, de sikertelenül. Ezért arra az elhatározásra jut, hogy csapdát állít konkurenseinek, és levadássza őket pisztollyal.
Park Chan-wook szokásához híven egy sokrétű, gondolatébresztő, ugyanakkor roppant szórakoztató filmet készített. A rendező szó szerint is gyilkos iróniával adja elő ezt az egyaránt szatirikus és groteszk történetet. A nyitójelenet David Lynch Kék bársonyának ikonikus felütésével rokonítható. Egy olyan idillt látunk andalító zenére, amelyről nehéz elhinni, hogy a Disney-meséken kívül bárhol is létezik. Ez a meseszerűség előrevetíti, hogy Manszu mekkorát fog koppanni a cselekmény hátralevő részében.
Park Chan-wook ezúttal sem riad vissza a morbid humortól és a csípős társadalomkritikától.
Az állásinterjú mindannyiunk számára ismerős, rendkívül kínos és abszurd szituáció életszerűtlen sablonkérdésekkel. A fapofával bámuló, szinte android benyomását keltő vezetőség afelől érdeklődik, hogy a jelöltnek mi a negatív tulajdonsága, mintha legalábbis azért akarnák felvenni, amit nem tud, nem pedig azért, amihez ért. Később Park Chan-wook a krízishelyzet miatt megüresedett családi kutyaól képéről vág arra a jelenetre, amelyben Manszu szó szerint lemegy kutyába, azaz térden állva könyörög az állásért egy mosdó ajtajában, majd mint valami kóbor kutyát, arrébb rugdossák őt. Mindez még inkább tragikomikus annak tükrében, hogy hősünk a kirúgását követően olyan csoportos terápián vesz részt, amelyen a terapeuta éppen az állásukat elveszítő férfiak önbecsülését és reményét igyekszik megerősíteni. Csakhogy Manszu későbbi megaláztatásai éles kontrasztban állnak ezzel,
az embertelen kapitalizmus ideológiája és gyakorlata közötti feszültség tapinthatóvá válik a Nincs más választásban.
Park Chan-wook műve tulajdonképpen az elvadult 21. századi kapitalizmus allegóriája, és ironikus túlzásai ellenére tűpontos látlelet. Manszu gyilkosságsorozata a munkaverseny tökéletes ábrázolása. Ugyan a mi valóságunkban az emberek alapjáraton nem ragadnak fegyvert, hogy eltüntessék a konkurenciát, azonban
a Nincs más választás szembesít minket azzal, hogy munkavállalóként a munkaadók kvázi ellenségekké tesznek minket.
Manszu feleségével nézi az egyik konkurens közösségi oldalakra feltöltött, önreklámozó videóját, majd az asszony azt mondja, milyen jó lenne, ha belecsapna ebbe a fickóba a villám, akkor újra stabilizálódna az életük pénzügyi téren. Ez adja a végső löketet Manszunak ahhoz, hogy apjának a vietnámi háborúban használt pisztolyát kivegye a vitrinből, és versenytársai ellen fordítsa. Csakhogy ezek a versenytársak valójában embertársak. A munkaerőpiacon sokszor elfelejtjük, hogy ez nem pusztán játék, emberéletek múlnak rajta, és a legyőzöttek lehet, hogy megállíthatatlanul elindulnak a züllés útján. Ez a züllés lehet alkoholizmus (mint a Nincs más választásban sok esetben látható) vagy valamilyen testi, illetve mentális betegség.
Talán felmerülhet a kérdés a néző részéről, hogy miért ilyen hosszú, majdnem két és félórás a Nincs más választás, de amit üresjáratnak vagy időzésnek érzünk elsőre, az valójában átgondolt alkotói döntés eredménye. Fontos, hogy Park Chan-wook ne csupán Manszu családját mutassa be, hanem az „ellenségeket” is, mivel a Nincs más választás gyilkos iróniája ellenére egy végtelenül empatikus alkotás, ami indirekten, a morbid és
groteszk látásmódján keresztül arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az adatlapok és minősítések hús-vér emberi lényeket takarnak.
Manszu egyik áldozatát határozottan megszánja, mivel látja, hogy a szerencsétlen alkoholistának borzasztó lett a házassága is: felesége csalja őt egy jóval fiatalabb férfival és nem lenne szomorú, ha férje meghalna. Manszu is jól tudja, milyen elveszíteni a stabilitást egyik napról a másikra, és milyen krízist okoz az, hogy kenyérkeresőből álláskeresővé degradálódik, holott felesége és gyerekei továbbra is elvárják tőle ugyanazt az életszínvonalat, mint régen. Park Chan-wook ezzel is arra figyelmeztet, hogy legyen bennünk nagyobb empátia embertársaink iránt, mert ők is ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, nekik is joguk van az emberhez méltó élethez.
A Nincs más választás persze nemcsak a kapitalizmus kritikáját fogalmazza meg, hanem
a maszkulinitás, a családi örökség és a mesterséges intelligencia problémáját is taglalja.
Manszu és sorstársai számára az elbocsátás nem pusztán az anyagi biztonság elveszítését jelenti, hanem a férfiidentitásuk is alapvetően sérül ezáltal. Manszunak még szerencséje van, hiszen felesége támogatja őt és belátja, hogy innentől kezdve ő sem járhat teniszezni és szórakozni, hanem neki is munkát kell vállalnia. Az említett konkurens férj viszont csak megaláztatást és hűtlenséget kap felesége részéről, semmilyen értelemben nem érezheti már magát férfinak a tradicionális maszkulinitás ideológiája alapján. A stabil egzisztencia összeomlása és a családi szerepek radikális átalakulása pedig súlyos lelki válságba taszítja Manszut is. Ebből a szempontból remek választás gyilkos fegyvernek a pisztoly, amit a klasszikus westernfilmek elemzői a pénisz, a libidó, a férfierő szimbólumának tartottak. Bár ez a westernek esetében kissé belemagyarázásnak tűnhet, mivel nem ennyire tudatos a szimbolikájuk,
a Nincs más választásban több szempontból is ténylegesen a maszkulinitáshoz kapcsolódik a lőfegyver,
illetve az elveszített férfiasság jelképes kompenzációját jelenti. A pisztoly azért is fontos, mert Manszu apjáé volt, akár a családi ház, amelyért a főhősnek korábban már meg kellett küzdenie, ezért sem akarja eladni a nehéz anyagi helyzetük ellenére. Sőt, tulajdonképpen ez az örökség inkább motiválja őt arra, hogy öljön is az állásért, mint az, hogy feleségét és gyermekeit eltartsa. A pisztolyhoz kötődik is egy anekdota, ami lehet, hogy mítosz: a papa egy vietkongot ölt meg vele dulakodás közben. Manszu ezzel magyarázza fiának a jelenben vívott „munkaharcát”: „vagy ők, vagy én”. Egyértelmű, hogy főhősünk számára ez a küzdelem a klasszikus férfiidentitás helyreállításáért folytatott harc is, amely során méltó akar lenni a családi örökséghez, apjához, az igazi férfihoz.
Az ölés és a test-test elleni küzdelem az ősi időkhöz és a természetben az állatokhoz kötődik, akik megvívnak a nőstényért. Ezzel pedig a Nincs más választás vissza is köt a kapitalizmuskritikához, hiszen azt a kérdést szegezi nekünk, hogy mennyivel különb a 21. századi munkaverseny az ősidők primitív rítusainál vagy az állatok párzási küzdelmeinél.
Miért is az anyagi javak függvénye az „igazi férfi” toposza?
A 21. századi modern emberi civilizáció már egy magasabb fejlettségi fokon áll nemcsak technológiai, hanem szellemi értelemben is. Vagy mégsem? Park Chan-wook tehát a maszkulinitást összekapcsolja az embertelen kapitalizmussal. A figyelmet arra irányítja, hogy ez a fajta kapitalista maszkulinitás valójában egy destruktív, vagy – divatos kifejezéssel – toxikus férfiidentitás, ami a másik ember agresszív elnyomását jelenti. Ezt pedig az egyén generációról generációra továbbadja, mint az látható Manszu apja, hősünk és annak fia viszonylatában.
Park Chan-wook egyik lehetséges válasza a kérdésre a mesterséges intelligencia és a robotizálás, de a rendező ezekkel szemben is egyértelműen kritikus. Az MI és a robotok ugyan felgyorsítják a munkafolyamatokat, de szinte kizárják az emberi munkaerőt a termelésből. Manszu és a vezetők ebben a tekintetben egy húron pendülnek, mivel azt vallják, ha nincs ember, nincs probléma, de profit van dögivel.
A Nincs más választás annak is a példázata, hogyan tűnik el lassan, de biztosan az ember a munkaerőpiacról.
Ez azonban csak egy szűk elit számára segítség, a Manszu áldozataihoz hasonló embereket a lét és a nemlét határára taszítja. Ezzel a konkurenciával pedig még Manszu sem biztos, hogy képes lenne bármit kezdeni, mert egy vagy két gépet hiába iktat ki, a mesterséges intelligencia kézzel megfoghatatlan, mindenható entitás. Vele az emberiség megteremtette saját nemezisét.
Persze a Nincs más választás ismét csak azt juttathatja eszünkbe, hogy igen, az MI-t az ember hozta létre, éppen ezért az ember is tarthatná kordában.
Csakhogy ahogy Manszuból, úgy a vállalatvezetőkből is elillant az emberség.
Így nem önmagában az MI a rossz, hanem az ember, aki nem embertársa megsegítése végett, hanem annak kárára használja a mesterséges intelligenciát és a robotokat. Ehhez még Skynet vagy Mátrix sem szükséges, az ember maga irányítja az MI-t az emberiség leigázására, és ehhez még csak tényleges háborút sem kell kirobbantani, a munkaverseny tökéletes terep ebből a szempontból. A Nincs más választás zseniális, egyúttal rémisztő, émelyítő és bicskanyitogató történet, ami után garantáltan nem ugyanúgy megyünk be dolgozni, mint előtte.
A filmet a II. Budapest International Film Festivalon láttuk.
Nincs más választás (Eojjeolsuga eobsda), 2025. Írta és rendezte: Park Chan-wook. Szereplők: I Bjonghon, Szon Jedzsin, Pak Hiszun, I Szongmin, Jom Hjeran, Csha Szungvon. Forgalmazza: Mozinet
A Nincs más választás a Magyar Filmadatbázison.
