A világhírű dél-koreai rendező, Park Chan-wook újabb szerzői zsánerfilmmel állt elő A titokzatos nő címmel, ami ezúttal egy különleges noir-krimi, melyet a szerelem mélységei tesznek komplikálttá.
A japán mellett a dél-koreai filmek és sorozatok örvendenek különösen nagy népszerűségnek az ázsiai alkotások közül Nyugaton. Csak a Netflixen rengeteg dél-koreai dráma és bűnügyi sorozat elérhető. A koreai történetek nyugati sikere persze nem újkeletű, a 2000-es években indult koreai új hullám „titka”, hogy
azokat a filmeket, amelyeket lehet, hogy Dél-Koreában akár művészfilmeknek tekintik, a nyugati nézők zsánerfilmekként fogadják be.
A Hollywoodban is megfordult Ji-woon Kim Két nővérét pszichohorrornak, Láttam az ördögöt című alkotását pszichothrillernek tartjuk. Ugyanígy az Élősködőkkel a 2020-as Oscar-gálán taroló Pong Dzsunho a valós esetet feldolgozó, szintén nyomozós pszichothrillerként működő A halál jelével robbant be a köztudatba, miként Park Chan-wook a Bosszú-trilógiával, amelynek részei A bosszú urától az Oldboyon át A bosszú asszonyáig egyre kevésbé funkcionálnak szabályos zsánerfilmekként.
Park legújabb filmje, a Cannes-ban idén rendezői díjjal elismert A titokzatos nő sem szabályos bűnügyi film: olyan film noir, ami
szándékosan forgatja ki a műfaj nyugati változatát, hogy más megvilágításba helyezze fő konfliktusát.
A történet főhőse egy alvászavarral küzdő és magányos puszani rendőrnyomozó, Hae-Jun, akinek ugyan van felesége, Jung-An, de távoli munkája miatt nem lehet a férje közelében a hét nagy részében. Egy napon egy látszólag szimpla ügyet bíznak a detektívre: az egykoron a bevándorlásügynél dolgozó Ki Do Soo-t holtan találják a városon kívüli hegy lábánál. Az ügyben kihallgatják kínai származású, érzékien szép feleségét, a férje halálával szemben gyanúsan közömbös Seo-Rae-t, és bár számos nyom arra utal, hogy Ki valószínűleg bántalmazta a címszereplőt, így vagy motivációja volt a gyilkosságra, vagy éppen a gyilkosság közbeni dulakodás során szerzett sérüléseket a férfitől. Az ügyet végül egy előkerült búcsúlevél tartalma miatt lezárják azzal, hogy a férj öngyilkos lett. Ám
a nyomozás közben Hae-Jun szabályosan az általa követett első számú gyanúsított, Seo-Rae megszállottjává válik,
így intim kapcsolat alakul ki köztük, amelynek során a rendőr ráeszmél, hogy mégsem egyszerű öngyilkosságról van szó. Kérdés, hogy a főhős mit kezd az ügy lezárását követően a felszínre bukkant információkkal úgy, hogy szerelmes lett a nőbe?
Park Chan-wook műve szinte az abszurditásig viszi el a noirokból ismerős kapcsolatot a veszélyes, vagy annak látszó femme fatale és a szenvedély miatt megrészegült, kiszolgáltatott férfi között.
A klasszikus film noirok nem szükségszerűen krimik,
azaz nem kötelezően detektívek a főszereplőik, elég csak a műfaj (vagy inkább filmtípus, mivel a noirhoz több zsáner is társul) negyvenes–ötvenes évekbeli amerikai hullámát megelőző francia örökzöldre, Jean Renoir Állat az emberbenjére gondolni, de ott van A postás mindig kétszer csenget, a Kettős kárigény, az 1950-ben bemutatott Futóhomok, a Fegyverbolondok, sőt Karády Katalin emblematikus filmje, a Halálos tavasz is 1939-ből. A film noirok közös jellemzője, hogy férfihősük, legyen az detektív vagy átlagember, egy szexuálisan vonzó nő hatására olyan dolgokat tesz, amelyeket saját morálja, értékrendje szerint alapvetően nem lépne meg. Ez az esetek többségében a bűnelkövetés, törvényszegés, de lehet akár az öngyilkosság is mint a végzetes szerelem következménye. Kovács András Bálint filmtörténész szerint (A modern film irányzatai című alapművében fejti ki) azonban
a klasszikus film noirban nem a femme fatale az igazán veszélyes, illetve kiszámíthatatlan, hanem a férfi főhős veszélyes önmagára.
„Mert ami igazán kiszámíthatatlan, az nem az, amit a femme fatale eltitkol, hanem az, amit a hős a femme fatale hatása alatt tenni fog. A film noir nem veszélyes nőkről szól, hanem olyan férfiakról, akik elvesztették erkölcsi függetlenségüket. Erősnek látszanak, de már nem urai saját maguknak. Ezért nem tudnak védekezni a csábítás ellen” – írja Kovács.
Park Chan-wook a klasszikus hollywoodi hősethoszt erjesztő film noiroknak ezt a jellegzetességét mélyíti el.
A hős, Hae-Jun nem egyszerűen elcsábul a rejtélyes nő hatására, hanem kifejezetten szeretethiányos és kiégett figura,
akit nem pusztán az állatias vágyai, szexuális ösztöne ragad el, hanem egy igazi társra vágyik, akivel együtt élhet, akivel lelkileg is egy hullámhosszon vannak. Végső soron Hae-Jun nem is a hatvanas évek európai művészfilmes újhullámát megelőlegező, azok alkotóira (Jean-Luc Godard, François Truffaut, Michelangelo Antonioni stb.) ható noirok, hanem éppen a modernista filmek elidegenedett és kiüresedett antihőseivel rokonítható. Bár nyomozó, bűnügyeket old meg, ez a hivatása, de a saját életét nem tudja kontrollálni, a saját problémáit nem képes megoldani. Ez már a cselekmény első felében is megmutatkozik, de igazán csak a második etapban bontakozik ki, ami egy jelentős helyszínváltást hoz.
Hae-Jun megszállottságát pedig a rendező egy, a dél-koreai filmekre jellemző, mégis eredetinek ható filmes fogással képezi le. A dél-koreai filmekben a szubjektivitás,
a képzelet és a realitás, a jelen és a múlt közötti dinamikus, szinte észrevehetetlen váltás újra és újra előkerülnek mint formai megoldások.
Park már az Oldboyban és A szobalányban is alkalmazta ezeket. A titokzatos nőben sokszor csak utólag derül ki, hogy Hae-Jun és Seo-Rae valójában nincsenek egy térben, hanem előbbi távolról figyeli meg vagy hallgatja le a gyanúsított szerelmét. Érzelmileg intenzív és zseniális, sőt önreflexív húzás ez, hiszen a befogadói élmény is ilyen, amikor filmet vagy sorozatot néz az ember és szinte ott érzi magát a cselekményben, a szereplőkkel.
Ez a fajta szubjektivitás pedig szorosan összefügg Hae-Jun gondjával, hogy nem tud aludni, mivel a vágyát tükröző jelenetek álomszerűnek hatnak a frappáns formai koncepció miatt.
Éberen álmodik, a bűnügy magánüggyé válik, a gyanúsítottja pedig élete része és szerelme lesz,
aki megadhatja számára azt, amit a távollevő felesége nem. A távolság és a magány leküzdése a főhős legfőbb vágya, a gyilkossági ügy ezt váltja valóra számára. A kérdés persze csak az, hogy az álom nem fordul-e át rémálomba annak következtében, hogy a nyomozó elveszíti józan ítélőképességét, és belemegy egy olyan játszmába, ami a munkájába is kerülhet, hiszen a rendőrség eleve nem nézi jó szemmel, ha tagjai a gyilkossági ügy érintettjeivel közeli kapcsolatba kerülnek.
Továbbá Park Chan-wook a dél-koreai és a modernista filmekre jellemző módon használja a környezetet, ami a szereplők lelkivilágának kivetülésévé válik számos jelenetben. A Seo-Rae ex-férje által megmászott hegy is ilyen, amit amúgy a kínai nő egykori szabadságharcos koreai nagyapja „hagyott rá” Seo-Rae-re. A város fölé emelkedő, kis területű, magányos hegy
egyszerre az egyedüllét és a kapcsolat, az igazság és a hazugság ködébe burkolt titkok helyszíne,
hiszen ehhez kötődik Seo-Rae férjének a halála, valamint ehhez kapcsolódik Sea-Rae és Hae-Jun különleges és szenvedélyes viszonya, amit az érzelmek őszinte megvallása és az (ön)becsapás egyaránt meghatároz. És igen erős szimbólum a közelgő dagály is, amelynek következtében a víz egyre több és több részt követel a partból, elrejtve így a gödröket és a sziklákat – miként a szerelem is elmossa a főhősök józan ítélőképességét és az igazságot. A kérdés csak az, hogy az apály után feltárul-e bármi is, ami más megvilágításba helyezi a dolgokat, vagy az igazság örökre rejtve marad.
A klasszikus film noirok egyik nagy hiányossága, hogy a nő általában inkább egyszerű, egydimenziós antagonista, aki dramaturgiai értelemben mozgásba hozza, cselekvésre kényszeríti a főhőst. Park Chan-wook művében Seo-Rae ennél összetettebb karakter, nem tipikus femme fatale. Menekültstátusza és félig koreai, félig kínai származása tragikus sorsú hőssé avatják. Végső soron
azért kerül lelkileg egy hullámhosszra Hae-Junnal, mert mindketten ugyanolyan magányosak, mint a Puszan fölé emelkedő hegycsúcs.
Nehéz eldönteni a cselekmény során, hogy azért menekül-e, mert gonosz, vagy azért, mert lelkileg sérült. Ez adja a titokzatosságát, ami ismét hangsúlyos, és ezt a rejtélyességet egyébként a két nyelv, a kínai és a koreai váltogatása csak erősíti, hiszen a koreai anyanyelvűek előtt titok, amit a saját nyelvén mond a nő. Seo-Rae pedig azért sem egyszerű végzet asszonya, mert Hae-Junt nem pusztán eszközként használja, nem pusztán visszaél a férfi megszállottságával, ő maga is megszállottja a nyomozónak. Kettejük melankolikus románcának az a tragikus szépsége, hogy tulajdonképpen tökéletes párt alkotnának, de
az örök menekülés és a súlyos, egy idő után már közös titkok mégis elválasztják őket.
Egyébként mindkét színész, Park Hael-il (Hae-Jun) és Tang Wei (Seo-Rae) egyaránt érzékeny alakításokkal teszik emberivé és átélhetővé a karaktereiket.
A titokzatos nő maximálisan megérdemli a rendezői díjat, amit Cannes-ban ítéltek oda Park Chan-wooknak, azonban a szintén Park által jegyzett forgatókönyvvel vannak kisebb problémák. A filmnek főleg az első fele érződik túl hosszúnak, elnyújtott felvezetésnek, a középső fordulattól, illetve a második felétől, a főhősök hosszú idő utáni újratalálkozásától kezdve válik igazán izgalmassá a történet. Persze így
az alkotó hagy elég időt a két központi karakter kapcsolatának kibontására, de néhány formai játék öncélúnak és önismétlőnek hat.
Egy feszesebb, határozottabb és célratörő, így rövidebb játékidejű film talán többet nyújtott volna. Ettől függetlenül érdemes Park Chan-wookkal és hőseivel tartani, mert a rendező kreatívan játszik el a mára még elcsépeltebbé vált bűnügyi filmes sablonokkal, hogy egy különleges szerelmi dráma szolgálatába állítsa azokat.
A titokzatos nő (Heojil kyolshim), 2022. Írta és rendezte: Park Chan-wook. Szereplők: Tang Wei, Park Hael-il, Go Kyung-Pyo, Teo Yoo, Jung Yi-seo, Kim Shin-young, Jung Young-Sook, Yoo Seung-mok. Forgalmazó: Mozinet.
A titokazots nő a Magyar Filmadatbázison.
