Kezdő, tehetséges költőknek szólt az Erzsébetvárosi Önkormányzat által kiírt felhívás, melyre életkori megkötés nélkül jelentkezhetett bárki, akinek még semmilyen kiadásban,…
Bővebben
Kezdő, tehetséges költőknek szólt az Erzsébetvárosi Önkormányzat által kiírt felhívás, melyre életkori megkötés nélkül jelentkezhetett bárki, akinek még semmilyen kiadásban,…
Bővebben
A Waldorfeszt 2010-ben indult iskolai projektként, mára pedig az ország egyik legrégebbi, még mindig életben lévő ezerfős kisfesztiválja, ahol a…
Bővebben
Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas…
Bővebben
Nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. A pályázat…
Bővebben
A fiatal olvasókkal szeretné megismertetni az öt éve elhunyt Térey János műveit a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó. Az…
Bővebben
Nem ez az első alkalom, hogy közös trekkel jelentkezik a hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb csapata, az Analog Balaton,…
Bővebben
2024. május 23-án támogatói estet tart a Mérce a budapesti Gólyában. Népszerű előadókkal és szakemberekkel beszélgetnek a könnyűzene és közélet…
Bővebben
Idén hatodik alkalommal adták át az Osvát Ernő-díjat, melyet Janáky Marianna író, költő alapított 2018-ban. A díjjal magyar irodalmi, művészeti…
Bővebben
Idén is világsztárokat lát vendégül a Budapest Táncfesztivál. A kéthetes mustrára a nemzetközi és hazai kortárs táncélet legjobbjai érkeznek a…
Bővebben
„Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata elkötelezett a pályakezdő művészek, alkotók bemutatkozási lehetőségeinek elősegítésében, támogatásában, ezért pályázatot ír ki kezdő…
Bővebben
Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMusicDistribution artist2watch néven. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen hat előadónak…
Bővebben
Április 12-én jelent meg Lil Frakk korszaklezáró nagylemeze, az Innen a név. Az együttműködők közt szerepel Sisi, Co Lee, Huzugha,…
Bővebben
A Fiatal Írók Szövetsége immáron ötödik alkalommal szervezi meg labdarúgótornáját, Esterházy Péterre emlékezve. A rendezvényre április 13-án a Bikás Parkban…
Bővebben
Zalai Richard neve az általa alapított IALAZ kapcsán lehet ismerős sokaknak. Saját nevén futó projektjében a neoklasszikus zene, az ambient…
Bővebben
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából művészeti díjakat ítélt oda. Kossuth-díjat kapott Visky András, a Magyarország Babérkoszorúja Díjat…
Bővebben
A Cinema Niche április 26-án egyetlen alkalommal műsorára tűzi történetének első dokumentumfilmjét 3D-ben, angol felirattal. A Corvin Moziban vetítendő, Anselm…
Bővebben
Add a véred az irodalomért! néven szervez véradással egybekötött felolvasást a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége) és az OVSZ (Országos Vérellátó…
Bővebben
A Budapesti Román Kulturális Intézet (ICR) március 12-én 18:30-tól a Neverending Timișoara című rendezvénnyel ünnepli a tavalyi évben Romániában megvalósult Temesvár…
Bővebben
2024-ben is megrendezik a Made in Debrecen Fesztivált. Az elmúlt két év sikerei után március 23-án már nem nyolc, hanem…
Bővebben
Idén Pintér Béla kapta meg a Radnóti Zsuzsa által alapított elismerést. Pintér a több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért részesült…
Bővebben